NB II: már nem Gálhidi György a Kazincbarcika edzője

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2019.12.05. 13:20
null
Már nem Gálhidi György a Kazincbarcika edzője. (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
A tavaszról előrehozott két fordulóban már nem Gálhidi György irányítja a labdarúgó NB II-ben szereplő Kazincbarcika együttesét – tudta meg a Nemzeti Sport Online a szakembertől.

A klub azonnali hatállyal szerződést bontott velem, nincs szó közös megegyezéses elválásról – ecsetelte az NSO-nak Gálhidi György. Összesen egy és negyed évet töltöttem el a klubnál; az előző bajnokságban mutatott produkcióval és az elért kilencedik helyezéssel elégedettek lehetünk, de a nyáron nem sikerült jól megerősíteni a csapatot, és az ősszel a vártnál gyengébben szerepeltünk. Sajnos az előző négy bajnokiból hármat elveszítettünk.”

A 2019-es évből hátralévő két bajnokin a Gálhidi György mellett másodedzőként dolgozó Dzurják József irányítja a Kazincbarcikát. A 21 ponttal a 15. helyen álló borsodiak a Soroksárral és a Békéscsabával találkoznak még idén.

A barcikaiakhoz kapcsolódó, klubhonlapon megjelent hír, hogy a hazai mérkőzéseit 2017 nyara óta albérletben, Tiszaújvárosban és Putnokon játszó csapat hamarosan, a tervek szerint jövő februártól hazaköltözhet Kazincbarcikára. A stadion felújítása remekül halad, már megépültek a hazai és vendég lelátók, a beléptető kapuk és elkészült az új centerpálya, új gyeppel, automata öntözőrendszerrel. A többi munkálatra jövőre kerül sor.

AZ NB II ÁLLÁSA
1. MTK Budapest 18 12 4 2 42–20 +22 40
2. Budafoki MTE 18 11 3 4 33–17 +16 36
3. FC Csákvár 18 10 1 7 28–31 –3 31
4. Gyirmót FC Győr 18 9 4 5 25–15 +10 31
5. BFC Siófok 18 8 6 4 29–20 +9 30
6. ETO FC Győr 18 8 6 4 25–19 +6 30
7. Vasas FC 18 8 4 6 34–26 +8 28
8. Dorogi FC 18 8 3 7 25–20 +5 27
9. Nyíregyháza Spartacus FC 18 8 1 9 28–29 –1 25
10. Békéscsaba Előre 18 7 4 7 23–25 –2 25
11. Budaörs 18 7 3 8 27–26 +1 24
12. Szeged-Csanád Grosics 18 6 6 6 24–23 +1 24
13. Soroksár SC 18 6 4 8 20–28 –8 22
14. Tiszakécske VSE 18 6 3 9 18–33 –15 21
15. Kazincbarcika 18 5 6 7 22–26 –4 21
16. Szolnoki MÁV FC 18 5 5 8 15–21 –6 20
17. FC Ajka 18 5 4 9 29–34 –5 19
18. Szombathelyi Haladás 18 3 6 9 20–28 –8 15
19. Vác FC 18 1 3 14 10–36 –26 6
20. Balmazújváros* 0 0–0 0 0
*a Balmazújvárost kizárták

 

Legfrissebb hírek

Három gól, tíz sárga lap: a Honvéd a Gyirmót ellen folytatta tavaszi menetelését

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:00

NS-infó: kedden jelenthetik be Pető Tamás leváltását

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 19:09

Révész Attila elnézést kért az első félidőben lecserélt játékosától

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 18:15

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:50

Felejthető meccsen nem bírt egymással a Tatabánya és a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:49

A Vasas simán nyert a Csákvár ellen, de a második helyre ezúttal sem tudott fellépni

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:55

Kirchner tizenegyesgóljával nyert a Kozármisleny, tapad a dobogósokra

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:53

A Szeged kapufákat, a Szentlőrinc gólokat lőtt

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:50
Ezek is érdekelhetik