DVSC: Varga Kevin Törökországban folytatja – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.09.02. 12:59
null
Varga Kevin (balra) Törökországba igazolt (Fotó: Szabó Miklós)
Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóhírek: a DVSC labdarúgócsapata hivatalos oldalán jelentette be, hogy játékosa, Varga Kevin a török élvonalbeli Kasimpasában folytatja pályafutását.


A hajdúságiak közlése szerint Varga hétfőn utazott el, hogy részt vegyen az orvosi vizsgálaton. Négy évre írt alá Törökországban, átigazolásáért 850 ezer eurót kap a klub. Ha a Kasimpasa továbbértékesíti a 24 éves szélsőt, abból a DVSC is részesül majd.

A Kasimpasa – amelynek korábban Otigba Kenneth volt a labdarúgója – a 2019–2020-as idényben a 10. helyen végzett a 18 csapatos török első osztályban. A következő bajnoki idényt szeptember 13-án kezdi.

Varga Kevin a 2017–2018-as évadban mutatkozott be a magyar élvonalban. A DVSC színeiben 116 tétmérkőzésen lépett pályára, összesen 12 gólt szerzett. A 24 esztendős szélső egy meccsen szerepelt a válogatottban: 2018-ban Georges Leekens az Ausztrália elleni meccsen (2–1-es vereség itthon) szavazott neki bizalmat.

Legfrissebb hírek

Pécsi Ármin: A legjobb játékunkra lesz szükség a Paks ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:41

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.04.16. 23:24

Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár az új edző – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:45

Kép: már Tímár Krisztián tartotta a Fehérvár edzését

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:16

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 16:36

Sérvműtétje után lett kulcsember a Paksban Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 11:33

Még nincs vége: a Kecskemét fellebbez az MLSZ döntése ellen

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 11:17

NS-infó: kedden jelenthetik be Pető Tamás leváltását

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 19:09
Ezek is érdekelhetik