Kazincbarcika: kevesebb mint három hónap után távozik a vezetőedző

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.05. 15:41
null
Pacsi Bálint kevesebb mint három hónap után távozik a Kazincbarcikától (Fotó: Ádám János/Észak-Magyarország)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Kazincbarcika a hivatalos honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a csapat kevesebb mint három hónapja kinevezett vezetőedzőjével, Pacsi Bálinttal. A 46 éves szakemberrel együtt a segítője, Elek Norbert is távozik a klubtól.

Pacsi Bálintot 2020 decemberében nevezték ki a borsodi csapat vezetőedzőjének, irányításával kétszer döntetlent játszott, háromszor pedig kikapott – és ötből négy meccsen gólképtelen maradt – a Kazincbarcika az NB II-ben. Az öt bajnoki mérkőzés mellett még egy Magyar Kupa-összecsapáson ülhetett az együttes kispadján a tréner: az MTK elleni találkozót hazai pályán 4–1-re elveszítették, így búcsúztak a sorozattól.

A 46 éves szakember ezt megelőzően Feczkó Tamás segítőjeként dolgozott az élvonalbeli DVTK-nál, korábban pedig a Haladás pályaedzője és megbízott vezetőedzője, valamint az Illés Akadémia szakmai igazgatója volt.

A klubhonlap beszámolója szerint a Kazincbarcika ideiglenesen házon belülről nevezi ki Pacsi Bálint utódját.

A Kazincbarcika a 20 csapatos NB II-ben jelenleg a 19., kiesést jelentő helyen áll.

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC27167447–27+2055
2. Debreceni VSC27166560–25+3554
3. Gyirmót FC Győr27163837–23+1451
4. Pécsi MFC271310435–16+1949
5. Budaörs271331144–39+542
6. Soroksár SC26126836–28+842
7. Nyíregyháza Spartacus27126928–22+642
8. Szombathelyi Haladás27118837–25+1241
9. FC Ajka261231149–38+1139
10. ETO FC Győr271161040–29+1139
11. Szolnoki MÁV FC27109827–28–139
12. Békéscsaba 1912 Előre27891030–41–1133
13. Szeged-Csanád Grosics Akadémia27951328–46–1832
14. Kaposvári Rákóczi FC277101028–40–1231
15. Dorogi FC27791124–38–1430
16. BFC Siófok27921637–44–729
17. Szentlőrinc26841423–42–1928
18. FC Csákvár27691241–50–927
19. Kazincbarcika SC26661419–39–2024
20. Debreceni EAC27512122–52–3016
Legfrissebb hírek

Kifizette távozó kapitányait az Ecuadori Labdarúgó-szövetség

Minden más foci
2025.02.22. 14:36

Női kézilabda: már nem Szabó Edina irányítja az amerikai válogatottat – hivatalos

Kézilabda
2025.02.20. 10:44

Híres Gábor lett a BKV Előre utánpótlásának szakmai vezetője

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:38

Arrigo Sacchi: Fontolóra veszem a visszatérést, vannak ajánlataim

Olasz labdarúgás
2025.02.17. 18:12

Nagy tervei vannak Berndt Andrásnak, aki Barcelonában végzi az edzői mesterképzést

Labdarúgó NB II
2025.02.06. 14:59

Urbányi István az Egyesült Államokban kapott vezetőedzői munkát

Légiósok
2025.01.30. 20:06

Alig két hete még hosszabbított Gerrard, mára felbontották a szerződését

Minden más foci
2025.01.30. 14:24

Négy meccslabdát hárítva fordított a Vegyész a kupaelődöntőben

Röplabda
2025.01.22. 23:02
Ezek is érdekelhetik