NB II: Iváncsáról igazolt a Kecskemét, tízen viszont távoznak

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.09. 12:56
Az Iváncsáról érkező Madarász Bence személyében megvan a minden bizonnyal a labdarúgó NB II-ben induló Kecskemét legújabb szerzeménye. A klub hivatalos honlapja arról is beszámolt, hogy összesen 10 játékos biztosan távozik és Koszó Balázs is elhagyhatja a klubot.





Lékai Soma is távozik Kecskemétről (Fotó: Bús Csaba/Petőfi Népe)
Lékai Soma is távozik Kecskemétről (Fotó: Bús Csaba/Petőfi Népe)


A Kecskemét kerete újabb játékossal bővül, Madarász Bence a KTE-t a Közép-csoportban megelőző, aranyérmet szerző Iváncsa KSE-től igazol a lila-fehérekhez. A 23 esztendős jobbhátvéd felnőtt karrierjét a 2016–2017-es idényben az ESMTK-nál indította el az NB III-ban. 2018-ban ezüstérmes lett a pesterzsébetiekkel az NB III Keleti csoportjában, majd 2018 nyarán az Iváncsa igazolta le. A Fejér megyei együttes színeiben 79 bajnokin 2 gólt szerzett, idén nyáron részese volt Iváncsa legnagyobb sikerének, az NB III-as bajnoki címnek.

Sikerült jó játékkal nyernünk az Iváncsa–Kecskemét bajnoki döntőn emlékezett az Iváncsáról érkező futballista. – Mindenképpen bajnokok akartunk lenni, egész Iváncsa nagyon izgatott volt. Kecskemétről is rengeteg szurkoló érkezett és az különösen jólesett az egész csapatnak, hogy a végén meg is tapsoltak minket. Akkor még nem számítottam rá, hogy a KTE lesz a következő klubom, nagyjából egy hete merült fel ez a lehetőség. Nagyon örültem a megkeresésének, pár napon belül biztossá is vált, hogy itt szeretném folytatni.”

Az érkezők mellett távozói is vannak a kecskeméti klubnak.

Biztos, hogy szerződése lejártával távozik a két kapus, Lékai Soma és Mészáros Dávid, illetve a mezőnyjátékosok közül Nagy István, Ludasi Martin, Jakab Dávid, Popgeorgiev Pantelisz, Constantinescu Marius, Gábor Lukács József és Asztalos Dávid hagyja el a klubot.

Puskás Gábor érvényes szerződése ellenére igazol el, míg Koszó Balázs is távozhat a Kecskeméttől.

A Kecskeméti TE a három NB III-as csoport második helyezettjei közül a legtöbb ponttal zárt (80), így minden bizonnyal az NB II-ben indul, mivel az őt megelőző Iváncsa nem kért NB II-es licencet.

Legfrissebb hírek

Jól halad Banó-Szabó Bence felépülése, ekkor csatlakozhat a csapatedzésekhez

Labdarúgó NB I
17 órája

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:55

Bárány Donát: Kizárólag a győzelem elfogadható Kecskeméten

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:42

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

A bajnoki címre esélyes csapatok közül a Paks a Puskás Akadémiával és a Ferencvárossal is otthon játszik

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 16:35

Videó: Ez hogy maradt ki?! Cissé három méterről lőtt a kapu fölé a Kecskemét ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 08:58

Ez nagyon sima volt – négy góllal nyert az FTC a Kecskemét ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 16:54
Ezek is érdekelhetik