NB II: gólerős támadó a Csákvár első nyári igazolása

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.04. 08:35
null
Murai Márk, itt még a Kaposvár játékosaként (Fotó: Meder István)
Megvan a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár első nyári új szerzeménye, ő nem más, mint a legutóbb az NB III-as BVSC színeiben futballozó Murai Márk – számolt be róla a klub honlapja.



Daru Bence Szegedre igazolása után egyértelmű volt, hogy a csákváriaknak szükségük van egy erős felépítésű, jól fejelő támadóra.

Ma kétéves szerződést kötöttünk a 24 éves, 187 centiméter magas Murai Márkkal, aki az előző idényben az NB III Keleti csoportjában ezüstérmet szerző BVSC színeiben 37 bajnokin 29 gólt szerzett” – mondta a klub honlapjának az elnök, Nagy Sándor.

Murai Márk 11 éves korától a Ferencvárosban nevelkedett, majd 17 évesen a Kaposvári Rákócziban bemutatkozott az NB I-ben. Ezt követően megfordult a ZTE, illetve a Dunaújváros együttesében, majd Angliában, illetve Németországban légióskodott. Hazatérését követően Mezőkövesden, Kazincbarcikán és Vácott szerepelt, mielőtt a BVSC-hez szerződött.

Mint beszámoltunk róla, a Fejér megyeieket a következő idényben Mónos Tamás irányítja vezetőedzőként.

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból fordítva nyert a Kisvárda

Labdarúgó NB II
7 órája

Koman Vladimir: Hiányzott a futball öröme

Minden más foci
16 órája

Segít a miniszterelnök, rendeződik a Haladás helyzete

Labdarúgó NB II
17 órája

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

NB III: öt gólt kapott az Újpest II is; nőtt a DEAC előnye

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:02

Egy hete négyet vágott, most négyet kapott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 16:50

Eddig jól sült el az edzőváltás: a Tatabánya legyőzte a Vasast

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 16:50

Levegőhöz jutott az Ajka, miután behúzta a Honvéd elleni balhés, alsóházi helyosztót

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:55
Ezek is érdekelhetik