NB II: a DVTK megvásárolta a Paks rutinos középpályását

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.08.31. 18:08
null
Bertus Lajos összesen hat évet töltött el a Paksnál (Fotó: Molnár Gyula/Tolnai Népújság)
A Diósgyőr megvásárolta Bertus Lajost, a Paks labdarúgócsapatának középpályását.

A 30 éves futballista szerződtetéséről a diósgyőri klub a hivatalos honlapján adott hírt. Arról nem esik szó a közleményben, hogy a DVTK mennyi pénzt fizetett a rutinos játékosért, ahogy arról sem, hogy hány évre szóló szerződést írt alá.

„Az első hat fordulót követően a szakmai stábbal elemeztük a jelenlegi helyzetünket. Sérülések és betegség miatt hat játékosunkat kellett nélkülözni, ami nagyon magas szám. Úgy döntöttünk, hogy a keretet tovább erősítjük egy rutinos középpályással – világította meg Bertus szerződtetésének hátterét Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – Bertus Lajos személyében rendkívül labdabiztos, tapasztalt játékos érkezett, aki több poszton is remek teljesítményre képes, a középpálya közepén és szélén egyaránt bevethető, de támadóként is pályára lehet küldeni. A diósgyőri közeget még szoknia kell, ám az öltözőt az első pillanattól magáénak érezheti, hiszen a meghatározó játékosaink közül korábban együtt futballozott Molnár Gáborral, Könyves Norberttel, Szeles Tamással és Eperjesi Gáborral, míg dolgozott Nagy Márton masszőrrel, Lugos József videoelemzővel. És én is voltam edzője. Azt várom tőle, hogy a játék ritmusának meghatározásával segítse a csapatot a mérkőzés kézben tartásához. És ne felejtsük el a bal lábát sem, Molnár Gábor méltó vetélytársat kapott a pontrúgások elvégzésénél.”

Bertus Lajos eddigi 269 NB I-es mérkőzésén 21 gólt szerzett, és 45 gólpasszt adott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVTK-NÁL
Érkezők
: Bánhegyi Bogdán, Jurek Gábor, Kispál Tamás, Zsemlye Balázs (mindannyian DVTK LSA – profi szerződést kaptak), Bárdos Bence (Szolnok – kölcsönből vissza), Bertus Lajos (Paksi FC), Bokros Szilárd (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Borsos Vilmos (Paks – kölcsönbe, legutóbb Dorog, kölcsönben), Eperjesi Gábor (Mezőkövesd), Hornyák Marcell (Nyíregyháza), Könyves Norbert (ZTE), Oláh Bálint (Budafok), Németh Márió (Haladás), Szatmári Csaba (DVSC), Szeles Tamás (Mezőkövesd), Póser Dániel (Budafok), Zsolnai Richárd (Ajka – kölcsönből vissza), Horváth Zoltán (Kisvárda), Kocsis Dominik (Budapest Honvéd – kölcsönbe)
Távozók: Antal Botond (Mezőkövesd), Bukrán Erik (PMFC), José Ricardo Cortés (kolumbiai, FC Kosice – Szlovákia), Sztefan Drazsics (szerb, Mezőkövesd), Farkas Marcell (Szentlőrinc), Alen Grgic (horvát, NK Osijek – Horvátország, kölcsönből vissza), Gheorghe Grozav (román, MTK), Iszlai Bence (?), Mirko Ivanovszki (északmacedón, ?), Alekszandre Kalandadze (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia, kölcsönből vissza), Korbély Kristóf (kazincbarcikai kölcsön után, ?), Marko Malenica (horvát, NK Osijek – Horvátország, kölcsönből vissza), Luka Marin (horvát, NK Osijek – Horvátország, kölcsönből vissza, onnan NK Istra – Horvátország), Márkvárt Dávid (Vasas), Augusto Max (argentin, ?), Hysen Memolla (albán-olasz, ?), Goran Milovic (horvát, ?), Orosz Marcell (DEAC – kölcsön után ismét kölcsönbe), Giorgi Omarashvili (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia, kölcsönből vissza), Artur Pikk (észt, Rigas FS – Lettország), Odise Roshi (albán, Akhmat Grozny – Oroszország, kölcsönből vissza, onnan Boluspor – Törökország), Szerhij Sesztakov (ukrán, Veres Rivne – Ukrajna), Vinko Soldo (horvát, Dinamo Zagreb – Horvátország, kölcsönből vissza, onnan Slaven Belupo Koprivnica – Horvátország), Tóth Borisz (kazincbarcikai kölcsön után, ?), David Vanecek (cseh, Sigma Olomouc – Csehország), Diego Zivulic (horvát, ?), Zsiga Máté (?)

Legfrissebb hírek

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
15 órája

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Helyzetek és gól nélkül – ikszelt egymással a Fehérvár és a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 14:25

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

NB I: négy vereséget követően Győrben törné meg pocsék sorozatát a két és fél év után újra utolsó Loki

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 06:35

Ádám Martin: Végre ismét futballistának érzem magam!

Labdarúgó NB I
2025.03.13. 21:41

A Paks alapembere elmondta, mennyi időt kell kihagynia

Labdarúgó NB I
2025.03.11. 13:34

Valdas Dambrauskas: Jelenleg nem vagyunk képesek ilyen erős védelmi fal ellen jól játszani

Labdarúgó NB I
2025.03.09. 09:08
Ezek is érdekelhetik