NB III: lemondott a Salgótarjáni BTC vezetőedzője

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2021.09.28. 18:56
null
Lakatos Béla lemondott az SBTC vezetőedzői posztjáról (Fotó: Hegedűs Márk/Nógrád Megyei Hírlap)
A DVSC II-től elszenvedett 5–1-es hazai vereség után lemondott Lakatos Béla, az NB III Keleti csoportjában szereplő Salgótarjáni BTC vezetőedzője, aki ez év januárjától irányította a szebb napokat látott fekete-fehéreket.

 

A 37 éves szakember az SBTC-ben kezdte labdarúgó-pályafutását, majd a Diósgyőri VTK és a Mezőkövesd színeiben az NB I-ben is szerepelt. A fiatal edzőt az idei év elején nevezték ki az SBTC szakvezetőjének. Az előző idény végén a tarjáni csapat csak azért maradt bent az NB III-ban, mert az MLSZ végül elállt a korábbi létszámcsökkentési terveitől.

A salgótarjániak a jelenlegi bajnokságban kilenc mérkőzésből nyeretlenül, egy döntetlennel és nyolc vereségükkel a 19. helyen állnak csoportjukban.

Lakatos Béla kérdésünkre megerősítette lemondása hírét. Elmondta, hogy a sikertelen szereplés miatt döntött a távozás mellett. Az SBTC vezetősége keresi az utódját.

AZ NB III KELETI CSOPORTJÁNAK ÁLLÁSA
1. BKV Előre 9 9 27–5 +22 27
2. Kazincbarcika 9 8 1 32–4 +28 25
3. Hajdúszoboszló 9 7 2 22–7 +15 23
4. DEAC 9 7 1 1 26–7 +19 22
5. Tiszaújváros 9 6 3 20–7 +13 21
6. Békéscsaba II 9 5 2 2 26–16 +10 17
7. Kisvárda II 9 5 1 3 19–13 +6 16
8. Eger 9 4 5 12–15 –3 12
9. Sényő 9 3 3 3 15–17 –2 12
10. Újpest II 9 3 2 4 14–16 –2 11
11. Jászberény 9 3 1 5 13–14 –1 10
12. Füzesgyarmat 9 2 4 3 10–10 0 10
13. Tiszafüred 9 2 3 4 15–16 –1 9
14. DVSC II 9 2 3 4 16–18 –2 9
15. Putnok 9 2 3 4 10–13 –3 9
16. Hidasnémeti 9 2 1 6 10–34 –24 7
17. Tállya 9 1 3 5 5–20 –15 6
18. DVTK II 9 1 2 6 13–27 –14 5
19. Salgótarján 9 1 8 4–27 –23 1
20. Törökszentmiklós 9 9 3–26 –23 0
Legfrissebb hírek

NB III: rangadót nyert a DEAC és a Nagykanizsa, Olalekan Ibrahim betalált a Fradi II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 18:48

NB III: edzőváltás történt Csepelen, amely egyelőre nem jött be

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 12:28

„Nagykanizsaiként a Nagykanizsa ellen szurkolnak, mentálisan tönkreteszik a játékosaimat”

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 12:30

NB III: Északkeleten és -nyugaton is új csapat az élen, csak a Nagykanizsa nyert a listavezetők közül

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 18:51

Közvetlen riválistól érkezett Bekő Balázs utódja Dorogra – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 13:07

NB III: hatot lőtt az Iváncsa és a Szekszárd

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 17:48

NB III: győzött az éllovas Bicske; Debrecenben fordított a Kisvárda II

Labdarúgó NB II
2025.03.08. 18:38

A horrorsérülést szenvedő támadó a látását legalább visszanyerte

Labdarúgó NB II
2025.03.07. 14:11
Ezek is érdekelhetik