NB II: újabb két játékos távozott a Kecskeméttől

Vágólapra másolva!
2022.01.25. 08:03
null
Madarász Bence egy őszi bajnokin (Fotó: Petőfi Népe/Bús Csaba)
Szalai József után Madarász Bence és Hatvani Dániel is távozik a labdarúgó NB II-ben szereplő Kecskeméti TE-től – számolt be róla a klub honlapja.

 

A védelem jobb oldalán bevethető Madarász Bence anyáron Iváncsáról igazolt a Kecskeméthez, és bár az idény elején még a kezdőcsapatban kapott helyet, az ősz második felére kiszorult és kevés játékperc jutott neki. Tóth Dávid érkezése után tovább bővült a jobb oldalon bevethető játékosok száma, így a 24 éves Madarász Bencével közös megegyezéssel szerződést bontott a klub.

A 18 esztendős Hatvani Dániel már második éve tartozik a lila-fehérek keretéhez, az előző kiírásban egy Magyar Kupa-meccsen, a Kisvárda ellen mutatkozott be a csapatban. A saját nevelésű középpályás tavaly tavasszal a Szegedi VSE színeiben gyűjthetett további rutint a felnőttek között, majd a nyártól Szabó István és a szakmai stáb számított rá. Hatvani két alkalommal a másodosztályban is pályára léphetett, most azonban további fejlődése érdekében, a játékossal közösen döntve az NB III-as FC Dabasnál folytatja kölcsönben.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Szabó László (FC Dabas), Tóth Dávid (Haladás)
Távozók: Hatvani Dániel (FC Dabas – kölcsönbe), Madarász Bence (?), Marsa Levente (Tiszakécske), Puskás Zoltán (FC Dabas), Szalai József (Vasas – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
3 órája

Bárány Donát: Kizárólag a győzelem elfogadható Kecskeméten

Labdarúgó NB I
8 órája

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Most már biztos: a Kazincbarcika megcélozza az NB I-et

Labdarúgó NB II
2025.03.24. 14:29

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

A Kazincbarcika beadta licenckérelmét az NB I-re

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 16:34

Nikházi Márk: Géza rutinosabb edző, azt gondolom, nagyon simán megoldja majd a feladatot

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 21:21

A bajnoki címre esélyes csapatok közül a Paks a Puskás Akadémiával és a Ferencvárossal is otthon játszik

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 16:35
Ezek is érdekelhetik