NB III: Urbán Flórián lett a BVSC-Zugló vezetőedzője – NS-infó

Vágólapra másolva!
2022.06.22. 23:05
null
Urbán Flórián a BVSC edzőjeként tér vissza a magyar futballba (Fotó: Nemzeti Sport)
A Nemzeti Sport információja szerint Urbán Flórián lett a labdarúgó NB III-ban induló BVSC-Zugló vezetőedzője.

 

A játékosként 40-szeres válogatott szakember legutóbb az akkor még a Pest megyei I. osztályban szereplő Százhalombattai LK edzőjeként dolgozott, ahol 2020 nyarán nevezték ki vezetőedzőnek. Urbán Flórián korábban edzősködött többek között a REAC-nál, Felcsúton, Pápán, a Vasasnál, Vecsésen, Sopronban és Dunakeszin is.

A hunfoci.hu információja szerint az 53 éves tréner szerdán már meg is tartotta első edzését új csapatánál.

A hírrel kapcsolatban megkerestük a BVSC-t, a klubtól azt válaszolták, hogy csütörtökön adnak ki hivatalos közleményt az új edző személyéről.

A zuglóiakhoz kapcsolódó hír még, hogy a csapat minden bizonnyal az NB III Nyugati csoportja helyett a Keleti csoportban indul. A BVSC az előző idényben a Nyugati csoportban Buzsáky Ákos irányításával a 2. helyen végzett a Mosonmagyaróvár mögött, így nem jutott fel az NB II-be.

Legfrissebb hírek

Vízilabda: a Vasas ötösökkel legyőzte a BVSC-t

Vízilabda
2025.03.23. 22:07

NB III: rangadót nyert a DEAC és a Nagykanizsa, Olalekan Ibrahim betalált a Fradi II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 18:48

NB III: edzőváltás történt Csepelen, amely egyelőre nem jött be

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 12:28

Nikházi Márk: Géza rutinosabb edző, azt gondolom, nagyon simán megoldja majd a feladatot

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 21:21

Váltás a DEAC kispadján a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.18. 20:14

„Nagykanizsaiként a Nagykanizsa ellen szurkolnak, mentálisan tönkreteszik a játékosaimat”

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 12:30

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

NB III: Északkeleten és -nyugaton is új csapat az élen, csak a Nagykanizsa nyert a listavezetők közül

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 18:51
Ezek is érdekelhetik