NB II: Antal Botond a Tiszakécske soraiban folytatja

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.07.02. 20:49
null
Antal Botond egy tavalyi bajnoki meccsen a Mezőkövesd színeiben (Fotó: Szabó Miklós, 2021)
Antal Botond a Tiszakécskében folytatja a pályafutását – adta hírül szombaton hivatalos honlapján az NB II-es labdarúgócsapat.

 

Korábban beszámoltunk arról, hogy sokak mellett Antal Botond is távozik Mezőkövesdről – a kapus nem sokáig volt szabad, egy nappal később bejelentette a szerződtetését a Tiszakécske.

Antal egy idényt töltött Mezőkövesden, ezalatt négy NB I-es bajnokin védett.

Az újpesti nevelésű kapus az angliai Watfordban tett kitérőt követően 2011-ben mutatkozott be az NB I-ben a Kecskemét színeiben, 2014 tavaszán a Kaposvárban védett, majd 2014 és 2021 között a DVTK szolgálatában állt.

A HLSZ kimutatása szerint 149 NB I-es meccsen szerepelt, a Tiszakécske lesz az első NB II-es csapata.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A TISZAKÉCSKÉNÉL
Érkezők: Antal Botond (Mezőkövesd), Geiger Norbert (PMFC), Kiss Norbert (Puskás Akadémia – kölcsönbe),Szekér Ádám (Haladás), Winkler András(Budaörs), Zamostny Balázs (Nyíregyháza)
Távozók: Benke Áron (?), Csősz Richárd (?), Gréczi Gábor (?), Kosznovszky Márk (MTK – kölcsönből vissza), Kovács Barnabás (ZTE – kölcsönből vissza), Marsa Levente (?), Máté Zsolt (Újpest FC – kölcsönből vissza), Pál András (?)

 

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.01. 09:43

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00
Ezek is érdekelhetik