NB II: már a köszönésből is olvas Mátyus János

– Vasárnap a Szentlőrinc az ellenfél.
– Nyerni kell – mondta a 47 esztendős Mátyus János, korábbi 34-szeres válogatott futballista, aki a Merkantil Bank Liga huszadik, azaz utolsó helyén álló Budafoki MTE vezetőedzője lett. – Más célunk nem lehet, és ezzel kezdtem az öltözőben is: ez nem egzakt tudomány, erre nincs recept, mégis azonnal meg kell tanulni, hogyan lehet meccset nyerni.

– Hogyan jött ez a lehetőség?
– Jakab János tiszteletbeli elnökhöz régi sportbarátság fűz, és talán az sem titok, hogy korábban már beszéltünk egyszer a közös munkáról, akkor nem jött össze. Most újra előkerült a téma, megtisztelőnek éreztem a felkérést, és örömmel mondtam igent, motiváltan, sikerre éhesen jöttem Budafokra.

– Mivel kezdte a munkát?
– Azzal, hogy leültem Oláh Lóránt szakmai igazgatóval, és órákon át beszélgettünk, hogy megtudjuk, képesek vagyunk-e egyáltalán egymással dolgozni. Gyorsan világossá vált, hogy igen, és ez megnyugtatott.

– Elődjével, Csizmadia Csabával is beszélt? Egyáltalán: meg kell, illik-e keresni ilyenkor az elődöt? Vagy inkább nem, nehogy befolyásolja az embert egy kolléga véleménye, mert jobb, ha a saját szemének hisz?
– Mindegyikben van logika, a válaszom pedig: egyelőre nem beszéltünk. Nem azért, mert személyes okai lennének! Kezdőként Pápán lehettem először az élvonalban vezetőedző, Csaba akkor ott futballozott, nagyjából a pályafutása végén, és nagyon jó volt a kapcsolatunk. Ami biztos, a Budafok története legnagyobb sikerét akkor érte el, amikor ő volt itt az edző, ezt soha senki nem veheti el tőle, felvitte a csapatot a legmagasabb osztályba és ott is helytállt. Most így alakult az élet, megkerestek, mert úgy gondolják, tudok segíteni.

– Hogy látja a csapatot, és egyáltalán, mennyire ismeri?
– Az elmúlt időszakban volt lehetőségem rengeteg mérkőzést megnézni, az NB I és az NB II több összecsapásán is ott voltam, láttam a Budafok néhány találkozóját is, és amióta elkezdtünk beszélgetni, felvételről is megnéztem több bajnoki mérkőzését. Megvan az elképzelésem, nyilván az ember nem tud kibújni a bőréből, önmagamat kell adnom, és remélem, mielőbb lesz eredménye a munkának. Nemcsak most, mindig is azt láttam, hogy ez nagyon kedves, családias közeg, jó ide, a házak között megbúvó létesítménybe bejönni. A légkör, az itt élők lokálpatriotizmusa korábban is szimpatikus volt. Ha pedig belépsz ide, a falakról az Aranycsapat fedezete, Zakariás József, aztán Mészöly Kálmán, Dobesch Gyula, Tóth Kálmán és még rengeteg ragyogó futballista, edző tekint le rád, tehát itt mindig nagy futballélet volt. Azt hiszem, hogy a körülmények mindenképpen alkalmasak arra, hogy stabil NB II-es csapat működjön itt, az élvonalba jutás fantasztikus bravúr volt, talán erőn felüli egy ekkora klubnak. Persze most, akárcsak az előző idényben, a kiesés, az NB III fenyeget, ezért is hívtak, de ez nem szokatlan nekem, eddig szinte mindig bajban lévők kerestek meg…

– Talán mert a listavezető ritkán cserél edzőt.
– Mondjuk, ez is igaz…

– Ma már nem kezdő edző: milyen hibákat követett el, amelyekből tanult?
– Ha arra gondolok, mit mondtam a REAC öltözőjében annak idején, fogom a fejem, úgyhogy az évek alatt én is sokat tanultam. Futballoztam a Bundesligában, Skóciában, Ausztriában, a Honvédban, a Fradiban, Győrben, sok helyen, és azt hittem, elég sokat, talán mindent tudok a futballból. Micsoda tévedés! Mint ahogy az is az volt, hogy ami kint van, az jó, ami itthon, az meg rossz – szégyellem, hogy valaha ezt gondoltam. Az sem igaz, hogy ami működött külföldön, az megy majd itthon is. Saját kultúránk van, másképp gondolkodunk, máshogyan reagálunk sikerre és kudarcra, ehhez kellett alkalmazkodni. A licencek megszerzése mellett egyetemre jártam, igyekeztem képezni magam, de előny, hogy sokat éltem az öltözőben, tudom, milyen fontos mérkőzésen játszani, mellőzöttnek lenni, sérülés miatt szenvedni, kiállítás miatt hiányozni, nekem egy edzés előtti „Jó reggelt!” már árulkodó, hogy milyen lelkiállapotban van aznap a játékosom. Segíteni szeretnék nekik is, a klubnak is, és azon vagyunk, hogy már vasárnap elinduljunk felfelé, noha azt is megtanultam, idő kell ahhoz, hogy a munkának látható eredménye legyen a pályán.