NB II: az AC Milan és az Inter korábbi játékosa lett a Budafok sportigazgatója

Vágólapra másolva!
2022.10.22. 07:37
null
Filkor Attila (16) a héten még játszott a Magyar Kupában, de innentől sportigazgatóként folytatja (Fotó: budafok1912.hu/budafokimte)
A 34 éves Filkor Attila lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Budafoki MTE új sportigazgatója. A korábban hat alkalommal a magyar válogatottban is szereplő, Olaszországban az Internél és az AC Milannál is megforduló középpályás szerdán csereként még pályára lépett a Szeged elleni Magyar Kupa-meccsen, de új munkaköre miatt az első csapatban a továbbiakban már nem fog futballozni – számolt be róla a budafokiak honlapja.




Mint beszámoltunk róla, a Kozármisleny elleni találkozón történt – végül minden bizonnyal pontlevonást hozó – adminisztrációs baki miatt Budafokon lemondott sportigazgatói tisztségéről Oláh Lóránt (illetve Varga Péter technikai vezető is távozott). Pénteken aztán hivatalossá vált, hogy a Budafok új sportigazgatója a szerdai, Szeged-Csanád GA elleni Magyar Kupa-mérkőzésen a 110. percben csereként beszálló Filkor Attila lesz, aki az első csapatban már nem futballozik a jövőben, pályára lépni esetleg csak a Budapest-bajnokság I. osztályában szereplő Budafok II-ben fog (az őszi idényben egyébként háromszor már szerepelt a második gárdában).

FILKOR ATTILA – NÉVJEGY
Született: Budapest, 1988. július 12.
Posztja: középpályás
Profi klubjai: Pieta Hotspurs, Internazionale (kölcsönben: Grosseto, Sassuolo, Gallipoli), AC Milan (kölcsönben: Triestina, Livorno, Bari, Pro Vercelli, Chateauroux, Avellino), Újpest FC, Gyirmót FC Győr, Budafoki MTE
Válogatott: 2007-ben 6 mérkőzés

Kellett néhány éjszaka, amíg átgondoltam és átrágtam magam a dolgokon, de ha őszinte akarok lenni, büszkén vállaltam el a felkérést – ecsetelte a klubhonlapon Filkor, aki 2017 nyarán szerződött Budafokra. – Nyáron már felmerült, hogy ha befejezem az aktív pályafutásomat, akkor valamilyen szerepkörben számítana rám a klub, most viszont felpörögtek az események. Rendkívül összetett a munkakör, az átigazolások mellett a csapattal és a stábbal való kapcsolattartás is a feladatom lesz, valamint a játékosok megfigyelése. Abból a szempontból előnyben vagyok, hogy ismerem az öltözőt, napi szinten ott vagyok a pályán az edzéseken, a mérkőzéseken, és biztos vagyok benne, hogy az egyesülettől is minden segítséget megkapok majd. Nagyon sok mindent láttam és éltem át a futballban, rengeteg emberrel dolgoztam együtt, a megszerzett tudást és kapcsolatokat pedig szeretném kamatoztatni. Abban maradtam a vezetőséggel, hogy az első csapatnál már nem fogok edzeni és játszani a továbbiakban – nyáron sajnos eltört a bokám és éreztem magamon, hogy nehéz a visszatérés. De ha időm és a sorsolás engedi, akkor a tartalékegyüttesben még pályára lépek, hogy ne kelljen egyik napról a másikra befejeznem a karrieremet.”

Filkor Attila az Internazionale és a Milan játékosaként Olaszországban a Grosseto, a Sassuolo, a Gallipoli, a Triestina, a Livorno, a Bari, a Pro Vercelli és az Avellino együttesében szerepelt, illetve tett egy kitérőt Franciaországban, a Chateauroux-nál is. 2015 nyarán tért haza, előbb az Újpest FC, majd a Gyirmót FC Győr futballistája volt, mielőtt Budafokra igazolt volna. 2007-ben bemutatkozott a felnőttválogatottban, összesen hatszor lépett pályára a nemzeti csapatban, mindannyiszor abban az évben.

A Budafok az NB II 13. fordulójában szombaton 13 órától a Csákvárt fogadja hazai pályán.

Legfrissebb hírek

Három gól, tíz sárga lap: a Honvéd a Gyirmót ellen folytatta tavaszi menetelését

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:00

Révész Attila elnézést kért az első félidőben lecserélt játékosától

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 18:15

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:50

Felejthető meccsen nem bírt egymással a Tatabánya és a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:49

A Vasas simán nyert a Csákvár ellen, de a második helyre ezúttal sem tudott fellépni

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:55

Kirchner tizenegyesgóljával nyert a Kozármisleny, tapad a dobogósokra

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:53

A Szeged kapufákat, a Szentlőrinc gólokat lőtt

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:50

Kétgólos hátrányból fordított a Kisvárda, sorozatban nyolcadik győzelmét aratta

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 17:55
Ezek is érdekelhetik