LABDARÚGÓ NB II
23. FORDULÓ
BFC SIÓFOK–ETO FC GYŐR 0–1 (0–0)
Siófok, Városi Stadion, 150 néző. Vezette: Molnár Attila (Kulman Tamás, Vörös Dániel)
SIÓFOK: Hutvágner – Polényi, Horváth M., Debreceni Á., Varga B. – Szakály A., Varjas Z. – Major G. (Pataki, 89.), Volter (Forgács, 70.), Horváth P. (Dénes Cs., 81.) – Farkas B. Szakmai igazgató: Dragan Vukmir
GYŐR: Kovácsik – Kovács K. (Kiss Balázs, 58.), Fodor F., Keresztes, Csontos – Toma – Tuboly (Papp M., 89.), Lacza (Szujó, a szünetben), Vitális, Kiss Bence (Priskin, a szünetben) – Szendrei (Óvári, 73). Vezetőedző: Tímár Krisztián
Gólszerző: Priskin (82.)
MESTERMÉRLEG
Dragan Vukmir: – Az első félidőben több lehetőségünk is volt, de sajnos egyiket sem sikerült kihasználnunk. A második játékrészben a vendégek előtt adódott több helyzet, melyek közül egyet gólra váltottak. A döntetlen lett volna a reális eredmény.
Tímár Krisztián: – Úgy érzem, próbáltuk a csapatot a legjobb állapotba hozni a szerdai kupameccs után, ennek ellenére tompán kezdtünk, sok hibával játszottunk. A félidőben rendeztük a sorainkat, cseréltünk, és direktebb játékot kértünk. Ennek meglett az eredménye, a második játékrészben több helyzetet sikerült kialakítanunk, s végül a vezetést, ezzel együtt pedig a győzelmet is megszereztük.
ÖSSZEFOGLALÓ
A tavaszi idény eddigi két bajnokiján négy pontot gyűjtő siófokiak agilisan kezdték a találkozót a szerdai 120 perces kupamérkőzést követően a kezdőcsapatában hét játékost is megtartó, sokáig tompán, sok hibával futballozó ETO-val szemben. Ennek ellenére az első nagy lehetőség a győriek előtt adódott, ám a 38. perben Fodor a lécre fejelte a labdát. A szünet előtt aztán a balatoniak is közel kerültek a vezetés megszerzéséhez, de Szakály Attila az ötösről a jobb kapufa érintésével az oldalhálóba lőtt.
A szünet érezhetően jót tett a vendégeknek, akik két helyen is változtattak az összeállításukon, s a térfélcserét követően kezdeményezőbbé váltak. Helyzeteket azonban sokáig nem jegyezhettünk fel, majd a hajrában felpörögtek az események: a 69. percben jött a mérkőzés harmadik kapufája, amelyet nem sokkal később az egyetlen, mindent eldöntő gól követett. Vitális jobb oldali beadásából Tuboly az ötösre fejelte a labdát, ahonnan az üresen maradó Priskin Tamás jobbal a léc alá belsőzött (0–1).
A hátralévő időben a hazaiak ugyan mindent megtettek az egyenlítés érdekében, de igazán nagy helyzetet nem sikerült kialakítaniuk, így az ETO FC Győr megszerezte első tavaszi győzelmét, egyben megszakította a 2017 augusztusa óta tartó siófoki nyeretlenségét.
23. FORDULÓ
Február 12.
BFC Siófok–ETO FC Győr 0–1
Soroksár SC–Nyíregyháza Spartacus FC 2–2
Kolorcity Kazincbarcika SC–Credobus Mosonmagyaróvár 0–2
Gyirmót FC Győr–Budafoki MTE 2–1
Szentlőrinc–Dorogi FC 0–0
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Szombathelyi Haladás 3–0
Tiszakécskei LC–Aqvital FC Csákvár 1–1
FC Ajka–Diósgyőri VTK 0–1
Pécsi MFC–HR-Rent Kozármisleny 0–0
Február 13.
19.00:MTK Budapest–Békéscsaba 1912 Előre
1. Diósgyőri VTK | 23 | 17 | 1 | 5 | 47–19 | +28 | 52 |
2. MTK Budapest | 22 | 13 | 5 | 4 | 64–35 | +29 | 44 |
3. Pécsi MFC | 23 | 11 | 10 | 2 | 24–15 | +9 | 43 |
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia | 23 | 11 | 6 | 6 | 31–25 | +6 | 39 |
5. Gyirmót FC Győr | 23 | 10 | 6 | 7 | 37–27 | +10 | 36 |
6. FC Ajka | 23 | 10 | 5 | 8 | 31–28 | +3 | 35 |
7. Szombathelyi Haladás | 23 | 10 | 5 | 8 | 32–31 | +1 | 35 |
8. ETO FC Győr | 23 | 8 | 7 | 8 | 25–23 | +2 | 31 |
9. FC Csákvár | 23 | 7 | 9 | 7 | 27–26 | +1 | 30 |
10. Soroksár SC | 23 | 7 | 9 | 7 | 33–38 | –5 | 30 |
11. Mosonmagyaróvár | 23 | 8 | 5 | 10 | 24–30 | –6 | 29 |
12. Budafoki MTE | 23 | 7 | 7 | 9 | 27–32 | –5 | 28 |
13. Tiszakécske | 23 | 7 | 7 | 9 | 24–29 | –5 | 28 |
14. Nyíregyháza Spartacus | 23 | 7 | 6 | 10 | 30–31 | –1 | 27 |
15. BFC Siófok | 23 | 7 | 6 | 10 | 23–35 | –12 | 27 |
16. Szentlőrinc SE | 23 | 6 | 8 | 9 | 30–34 | –4 | 26 |
17. Kazincbarcika | 23 | 6 | 6 | 11 | 26–43 | –17 | 24 |
18. Békéscsaba 1912 Előre | 22 | 5 | 6 | 11 | 30–36 | –6 | 21 |
19. Kozármisleny | 23 | 5 | 6 | 12 | 29–41 | –12 | 21 |
20. Dorogi FC | 23 | 4 | 6 | 13 | 22–38 | –16 | 18 |
PERCRŐL PERCRE
Letelt a rendes játékidő, melyet követően Molnár Attila három percet hosszabbít.
A kapott gólokról: a siófokiak neve mellett a forduló előtt 34 állt, melyek közül 17 az első, 17 a második félidőben született (0–30. perc között: 7, 31–59. perc között: 12, 60–90. perc között: 15). A zöld-fehérek védelme 23 alkalommal kapitulált, melyek közül az ellenfelek tizennégyszer az első félidőben, kilencszer a második játékrészben találtak be (0–30. perc között: 5, 31–59. perc között: 11, 60–90. perc között: 7).
75. perc: Kiss Balázs – Vitális volt a labda útja, majd utóbbi remekül passzolt középre, ahol ismét Priskin Tamás került nagy helyzetbe, ám szemben a kapuval, 6 méterről jócskán fölé lőtte a labdát.
A Balaton–partiak az eddig lejátszott 22 forduló alatt 23 gólt szereztek, melyek közül 16 az első félidőben, 7 pedig a második felvonásban született (0–30. perc között: 9, 31–59. perc között: 7, 60–90. perc között: 7). Ezzel szemben a vendégek 24 alkalommal találtak az ellenfelek kapujába, az első játékrészben 11, míg a másodikban 13 gólt jegyezve (0–30. perc között: 4, 31–59. perc között: 10, 60–90. perc között: 10).
A BFC Siófok tizenegy hazai fellépésén 9 gólt kapott, ami a második legjobb mutatónak számít a mezőnyben, míg az ETO FC Győr védelmét idegenben tizenegy találkozón nyolcszor mattolták, ami e tekintetben szintén a második legjobb eredmény a húszcsapatos bajnokságban.
A BFC Siófok a mögöttünk hagyott 22 forduló alatt hat – pályaválasztóként három – mérkőzésen nem szerzett gólt, s az ETO FC Győr is hat alkalommal – vendégként kétszer – maradt lőtt gól nélkül. A házigazdák eddig öt találkozót hoztak le kapott gól nélkül – ebből valamennyit hazai környezetben –, míg a vendégek hét alkalommal – idegenben ötször – tudták nullán tartani az ellenfelet.
A két együttest egy pont és három hely választotta el egymástól a fordulót megelőzően. A BFC Siófok a megszerzett 27 pontjából tizenkilencet szerzett pályaválasztóként, míg az ETO FC Győr 28 pontjából tizenötöt zsebelt be vendégként. Ha csak az első félidőket vesszük figyelembe, akkor a tópartiak neve mellett 27 pont szerepel, míg a vendégek az első felvonások alapján 26 ponttal rendelkeznek.
31. perc: Farkas keresztlabdájával Volter tört kapura, majd a bal oldalon érkező Horváth Péterhez játszott: a siófokiak játékosa éles szögből, 4 méterről a jobb felsőt vette célba, Kovácsik azonban újabb remek védést bemutatva mentette meg csapatát a góltól.
Az előző gondolatmenetet folytatva… Érdekesség, hogy a győriek legutóbb 2017. augusztus 13-án, tehát 2009 napja nyertek (0–2) Siófokon.
A két klub ezen a délutánon 11. egymás elleni bajnokiját vívja meg a másodosztályban. Az elmúlt években öt siófoki győzelem és két döntetlen mellett három győri siker született, 14–14-es gólkülönbség mellett. Siófokon a ma délutáni a hatodik egymás elleni találkozó, a múltban három hazai és egy vendégsiker mellett egy döntetlen született.
9. perc: Egy hosszú felívelés után Varga – Farkas Balázs volt a labda útja, utóbbi lekészítette lövésre az üresen érkező Volter Patriknak, aki 18 méterről a kapu közepét vette célba – Kovácsik azonban magabiztosan hárított.
9. perc: Kiss Bence rossz passza után Major Gergő iramodott kapura, majd a jobb oldalról, ígéretes helyzetben ívelhette középre a labdát, de Kovácsik a mezőnybe ütötte.
A mérkőzést Molnár Attila vezeti, munkáját Kulman Tamás és Vörös Dániel segíti. A 33 esztendős zalaegerszegi játékvezető pályafutása 100. másodosztályú bajnokiján működik közre vezetőbíróként, 497 sárga mellett 33 piros lap a mérlege – találkozónként tehát átlagban öt alkalommal mutatja fel a sárga kártyát. Molnár Attila a Siófoknak tizenháromszor, a Győrnek pedig háromszor vezetett mérkőzést a másodosztályban – a balatoniak tizenegy pontot szereztek, míg a zöld-fehérek négy egységgel gazdagodtak.
A Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellen kiállított győri Csinger Márkon kívül egyik csapatból sem kényszerült senki a lelátóra. A hazaiaknál viszont Debreceni Ákos, Polényi Gábor és Varga Bence, míg a vendégeknél Keresztes Krisztián, Kiss Bence és Tuboly Máté négy sárgával a neve mellett, az eltiltás veszélyétől fenyegetve lép pályára. A teljességhez tartozik, hogy az elmúlt 22 fordulóban a BFC Siófok futballistái 47 sárga lapot gyűjtöttek be, míg az ETO FC Győr játékosai 48 sárga és egy piros lapot kaptak.
Tímár Krisztián változtatni kényszerült az ETO FC Győr összeállításán: Nicolás Morínigo a bemelegítés során megsérült, a paraguayi utánpótlás-válogatott támadó helyett Kiss Bence kapott helyet a kezdőcsapatban.
Érkeznek a csapatok, hamarosan kezdődik a mérkőzés! A házigazdák ezen a napon tiszta kékben szerepelnek, Hutvágner Gergely pedig piros dresszében véd. A látogatók tiszta fehérben játsszák le az előttünk álló találkozót, Kovácsik Ádám citromsárga szerelésben áll a gólvonal elé.
Az elmúlt napok hideg időjárása után kifejezetten kellemes futballidő, gyengén felhős égbolt, s 10 Celsius-fok fogadta a csapatokat. A játéktér remek állapotban van, a két együttes ideális körülmények között szállhat harcba a pontokért.
Köszöntjük kedves olvasóinkat a siófoki Városi Stadionból, ahol az eddig 27 pontot gyűjtő, ezáltal a tabella 13. helyén álló BFC Siófok a 28 egységgel a 10. pozícióban állomásozó ETO FC Győr együttesével találkozik. Meglátjuk, mire megy a tavaszt veretlenül indító balatoni csapat az idén tétmérkőzésen még nyeretlen, két mérkőzésen egy pontot gyűjtő Rába-partiakkal szemben.