NB II: elképesztő jelenet Csákváron, a játékvezető akarta megszüntetni a görcsöt – kép

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.07. 15:21
null
Először Káprály Mihály játékvezető próbálta megszüntetni Kovács Bence lábában a görcsöt (Fotó: Kricskovics Antal/aqvitalfc.hu)<br />
Nem akármilyen jelenetnek lehettek szemtanúi a vasárnapi Aqvital FC Csákvár–Kazincbarcika (1–3) NB II-es labdarúgó-mérkőzésre kilátogató nézők. Káprály Mihály játékvezető a második félidőben nem engedte be a pályára a barcikai masszőrt, inkább maga próbálta egy percen keresztül megszüntetni Kovács Bence lábában a görcsöt, de ez végül nem sikerült neki – számolt be róla a csákváriak honlapja.


A találkozó második félidejének közepén a vendégek játékosa, Kovács Bence – amikor állt a játék és 30 méteres körzetben senki nem volt a közelében – ápolást kérve leült a földre a felezővonal közelében. Miközben egyetlen társa sem sietett a segítségére, Káprály Mihály játékvezető odakocogott, majd egy percen keresztül maga kezdte el „elsősegélyben” részesíteni a mindkét lábát fájlaló játékost, miközben a barcikai masszőrt nem engedte be a pályára. Káprály megpróbálta megszüntetni a görcsöt, de mivel ez nem sikerült neki, közel egy perccel később mégis engedélyezte a borsodiak gyúrójának, hogy pályára lépjen, és szakszerű ellátást nyújtson.

A csákváriak honlapja megjegyzi: mondhatnánk, hogy milyen sportszerű tett volt, de a játékvezetőnek sokkal inkább szakemberre kell(ene) bízni a görcs megszüntetését, mint hogy saját maga kezdjen szakszerűtlen ápolásba. A klubhonlap elképzelte azt a helyzetet, hogy miközben a játékvezető megpróbálja „kinyomni” a görcsöt a játékos lábából, annak elpattan az Achilles-ina – az érintett futballista, illetve csapat minden bizonnyal kártérítésért beperelné a sípmestert...

Az biztos, hogy profi bajnokságban nem görcs, de még közvetlen életveszély esetén – mikor például lenyeli valaki a nyelvét a pályán lévők közül – sem igen láttunk példát hasonló játékvezetői segítségre.

Legfrissebb hírek

Minden NB I-es és NB II-es játékvezető teljesítette az évközi fizikai tesztet

Labdarúgó NB I
7 órája

Három gól, tíz sárga lap: a Honvéd a Gyirmót ellen folytatta tavaszi menetelését

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:00

Kovács István bekerült a nyári klubvilágbajnokság játékvezetői keretébe

Minden más foci
2025.04.14. 20:27

Révész Attila elnézést kért az első félidőben lecserélt játékosától

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 18:15

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:50

Felejthető meccsen nem bírt egymással a Tatabánya és a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:49

A Vasas simán nyert a Csákvár ellen, de a második helyre ezúttal sem tudott fellépni

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:55

Kirchner tizenegyesgóljával nyert a Kozármisleny, tapad a dobogósokra

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:53
Ezek is érdekelhetik