NB III: Busai Attilát hat évre eltiltotta az MLSZ

Vágólapra másolva!
2023.04.25. 17:15
null
Busai (sárgában) vélhetően pályafutása utolsó meccsét játszotta a Kisvárda ellen (Fotó: kisvardafc.hu)
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága (fb) keddi ülésén rendkívül szigorú ítéletet hozott a hétvégi BKV–Kisvárda II NB III-as bajnoki mérkőzésen a játékvezetőt megütő és lefejelő, korábban már kiállított Busai Attila ügyében: a Ferencvárossal 2016-ban bajnoki címet szerző játékost hat évre eltiltotta a labdarúgással kapcsolatos tevékenységektől.

Mint megírtuk, a Keleti csoport 33. fordulójában rendezett mérkőzésen a Kisvárda II a hosszabbításban szerzett két góllal fordított, és 2–1-re megverte az akkor már csak nyolc emberrel futballozó BKV Előrét – a hazaiaktól Busai Attila, Girán Máté és Kubó Gábor is piros lapot kapott (sőt, Albert Flórián vezetőedzőt is kiállította Büki Gábor játékvezető).

A találkozó lefújása után a hazai játékosok megrohamozták a bírót, hevesen reklamáltak a meccsen hozott ítéletek miatt, és úgy tudjuk, hogy tettlegességre is sor került. A Nemzeti Sport értesülései szerint a BKV Előre játékosa, a korábbi U-válogatott, több NB I-es csapatban is futballozó, 2016-ban a Ferencvárossal bajnokságot nyerő Busai Attila megütötte és lefejelte Büki Gábort, az eset után nem sokkal azonban bement a játékvezetői öltözőbe, és elnézést kért tőle.

A történtek után kedden összeült a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, amely a maximálisan kiszabható büntetési tétel felső határát kétszeresen meghaladó szankciót hozta: hat évre eltiltotta Busait a labdarúgással kapcsolat összes tevékenységtől.

„Busai Attila a BKV Előre–Kisvárda II mérkőzés 75. percben történt kiállítását követően a pályán, majd a mérkőzés lefújása után a pályán és az öltöző felé vezető úton is rátámadt a mérkőzés játékvezetőjére, akit lefejelt és ököllel is megütött. A játékvezető utóbbi támadásnál elesett, a lábát és a csípőjét is megütötte. A labdarúgó több kirívó fegyelmi vétséget is elkövetett, valamint tettlegességével veszélyeztette a játékvezető testi épségét. Ez a magatartás összeegyeztethetetlen a labdarúgás alapelveivel, valamint az emberi viselkedés alapvető normáival. A FEB ezért olyan büntetést szabott ki, amely kétszeresen meghaladja a Fegyelmi Szabályzat vonatkozó pontjában rögzített tételkeret felső határát” – áll az MLSZ hivatalos honlapján a fegyelmi bizottság ítélete.

A minimum feszült hangulatban véget érő találkozóval kapcsolatosan a fegyelmi bizottság további ítéleteket hozott: a szintén kiállított Kubó Gábor és Girán Máté egy-egy, míg a lelátóra küldött Albert Flórián vezetőedző három meccsre szóló eltiltást kapott.

BUSAI KIÁLLÍTÁSA (3:43-TÓL)

Legfrissebb hírek

Nagy verésbe szaladt bele az anyagi gondokkal küzdő Szolnoki MÁV az NB III-ban

Labdarúgó NB II
7 órája

Mátyus János lett a Pénzügyőr edzője

Labdarúgó NB II
21 órája

Fordított és győzött az Óvár az ETO Akadémia vendégeként az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2025.04.18. 14:04

NB III: az MLSZ után a FIFA-hoz fordult az FC Dabas Tamás Kornél átigazolása miatt

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:35

NB III: négy gólt kapott hazai pályán a DEAC

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:45

NB III: nyolcgólos döntetlen Szombathelyen

Labdarúgó NB II
2025.04.06. 21:38

NB III: kinevezték az FC Sopron új vezetőedzőjét

Labdarúgó NB II
2025.04.01. 16:30

NB III: iksz a kécskei rangadón; egy meccs elmaradt; nőtt a Nagykanizsa előnye

Labdarúgó NB II
2025.03.30. 21:01
Ezek is érdekelhetik