NB II: Holman Dávid a Budapest Honvédhoz szerződött

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.07.18. 20:43
null
Holman Dávid Kispesten folytatja (Fotó: honvedfc.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Budapest Honvéd bejelentette, hogy szerződtette Holman Dávidot, aki öt éven át tartó légiósélet után tért vissza Magyarországra.

Holman szerződése június végén járt le a Slovan Bratislavánál, szabadon igazolhatóvá vált, és a középpályás az élvonalba jutást megcélzó kispestiek ajánlatát fogadta el.

„Már az első egyeztetések után éreztem, hogy különleges helyre érkeztem. Fontos szempont volt a klubváltásom kapcsán, hogy olyan közegben folytassam, ahol igazán labdarúgónak érzi magát az ember, Kispest erre talán a legideálisabb terep. A fogadtatásom nagyon jó volt, Pinezits Máté szakvezetővel sokat beszélgettünk a futballfilozófiájáról és a terveiről, melyeket közel éreztem magamhoz. Most rajtam a sor, hogy bizonyítsak” – idézi a klub honlapja az ötszörös válogatott Holman Dávidot.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Adorján Krisztián
(Budafok), Holman Dávid (szabadon igazolható, legutóbb Slovan Bratislava – Szlovákia), Horváth Milán (Siófok – kölcsönből vissza), Kálnoki-Kis Dávid (szabadon igazolható – legutóbb ZTE) Kovács Nikolasz (Paks), Makszim Puhtjejev(ukrán, Mosonmagyaróvár – kölcsönből vissza)
Távozók: Luka Capan (horvát, AE Kifisias – Görögország), Albi Doka (albán, KF Tirana – Albánia), Brendon Dominges (portugál,francia, DVSC) Richlord Ennin (kanadai, Spartaks Jurmala – Lettország – kölcsönből vissza), Vidar Ari Jónsson (izlandi, ?), Lukas Klemenz (lengyel, Gornik Leczna– Lengyelország),László Dávid (szentlőrinci kölcsön után Siófok), Tamás Krisztián (Újpest), Lazar Csirkovics (szerb, ?), Makszim Plakuscsenko (izraeli-ukrán, Maccabi Netanya– Izrael), Herdi Prenga (albán-horvát, RFS – lett), Jairo Samperio (spanyol, ?), Zsótér Donát (?), Feledy Balázs (?), Kárász Simon (?), Kozma Richárd (?), Nikola Njamcsulovics (szerb, ?)

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

Ollózós gól döntött: Kántor hőssé vált, a Soroksár legyőzésével kapaszkodik a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 16:43

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Levegőhöz jutott az Ajka, miután behúzta a Honvéd elleni balhés, alsóházi helyosztót

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:55
Ezek is érdekelhetik