NB III: Urbán Flórián a Csorna vezetőedzőjeként folytatja

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.09.22. 18:56
null
Urbán Flórián a BVSC-vel kezdte az idényt, mostantól a Csornával folytatja (Fotó: Dömötör Csaba)
Urbán Flórián a Csornai SE vezetőedzőjeként folytatja pályafutását – adta hírül hivatalos honlapján az NB III-as labdarúgócsapat.

 

„Örömmel vettem elnök úr megkeresését, nem ismeretlen közegbe érkeztem, hiszen korábban rövid ideig már dolgoztam itt. Célunk minél több pont gyűjtése és az NB III-as tagság meghosszabbítása” – idézi a csornai klubhonlap Urbán Flóriánt, aki vezetőedzői munkája mellett a csornai utánpótlásban is szerepet vállal.

Mint ismert, Urbán Flórián az előző idényben feljuttatta a BVSC-t az NB II-be, az új idényt is a zuglóiak vezetőedzőjeként kezdte el, ám a 7. forduló után leváltották.

A Csorna az eddigi hét forduló során hatszor kikapott, egyszer nyert, és az NB III Északnyugati csoportjának utolsó, 16. helyén áll. Az idényt a csapat élén kezdő vezetőedzőt, Németh Szabolcsot a 6. forduló után leváltották.

A Csorna vasárnap a Bicskét fogadja.

Legfrissebb hírek

NB III: rangadót nyert a DEAC és a Nagykanizsa, Olalekan Ibrahim betalált a Fradi II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 18:48

NB III: edzőváltás történt Csepelen, amely egyelőre nem jött be

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 12:28

„Nagykanizsaiként a Nagykanizsa ellen szurkolnak, mentálisan tönkreteszik a játékosaimat”

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 12:30

NB III: Északkeleten és -nyugaton is új csapat az élen, csak a Nagykanizsa nyert a listavezetők közül

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 18:51

Közvetlen riválistól érkezett Bekő Balázs utódja Dorogra – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 13:07

NB III: hatot lőtt az Iváncsa és a Szekszárd

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 17:48

NB III: győzött az éllovas Bicske; Debrecenben fordított a Kisvárda II

Labdarúgó NB II
2025.03.08. 18:38

A horrorsérülést szenvedő támadó a látását legalább visszanyerte

Labdarúgó NB II
2025.03.07. 14:11
Ezek is érdekelhetik