NB III: megvan Sándor Tamás utódja a Mátészalka kispadján

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2024.10.13. 07:13
null
Sánta Tibor lett a Mátészalka vezetőedzője
Mint beszámoltunk róla, a Kisvárda II elleni vereség után távozott a labdarúgó NB III Északkeleti csoportjában szereplő Mátészalkai MTK vezetőedzője, Sándor Tamás; a vasárnapi, Eger elleni bajnokin már az újonnan kinevezett tréner, Sánta Tibor irányítja a csapatot – számolt be róla a klub honlapja.

A mindössze 33 éves szakember UEFA A és UEFA Goalkeeper B végzettséggel rendelkezik. Játékos- és edzői múltját tekintve is ezer szállal kötődik a Nyíregyháza Spartacushoz – játékosként és a női szakág vezetőjeként maradandó nyomot hagyott a klub történetében. Hat év cigándi szereplés, és egy rövid salgótarjáni kitérő után Kemecsén vállalt játékos-edzői pozíciót, míg nyár óta a megye I-es Nyírbátori LSE szakmai stábjának tagja.

Örültem a felkérésnek, azt hiszem, nem sokaknak adatik meg ilyen lehetőség viszonylag fiatalon – ecsetelte Sánta Tibor a szabolcsfocihirek.hu-n. – Néhány napot persze gondolkoznom kellett a folytatáson, és meg kellett néznem, hogy miként lehet összeegyeztetni a mátészalkai munkát a jelenlegi nyírbátori főállásommal, amit semmiképpen sem szeretnék abbahagyni. A Mátészalka nagy múltú klub kiváló játékosokkal, akiknek a nagy részét személyesen is ismerem. Izgatottam várom a közös munkát, és bízom abban, hogy együtt sikeresek leszünk!”

A 7 ponttal az Északkeleti csoport 15. helyén álló Mátészalka vasárnap 13 órától az Eger vendége lesz az NB III 11. fordulójában.

 

Legfrissebb hírek

Fordított és győzött az Óvár az ETO Akadémia vendégeként az NB III-ban

Labdarúgó NB II
11 órája

NB III: az MLSZ után a FIFA-hoz fordult az FC Dabas Tamás Kornél átigazolása miatt

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:35

NS-infó: kedden jelenthetik be Pető Tamás leváltását

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 19:09

NB III: négy gólt kapott hazai pályán a DEAC

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:45

Tamási Zsolt helyett új vezetőedzőt neveztek ki Gyirmóton

Labdarúgó NB II
2025.04.11. 21:08

Már megint edzőt keres a Dinamo, Cannavarót is kirúgták

Minden más foci
2025.04.09. 13:33

A korábbi horvát válogatott klasszis unokaöccse góllal mutatkozott be Kisvárdán

Labdarúgó NB II
2025.04.09. 12:19

NB III: nyolcgólos döntetlen Szombathelyen

Labdarúgó NB II
2025.04.06. 21:38
Ezek is érdekelhetik