A második félidőben érkeztek a Vasas-gólok Békéscsabán

GAJDÁCS PÁLGAJDÁCS PÁL
Vágólapra másolva!
2024.11.10. 12:45
A szünet utáni első negyedórában kétszer is volt okuk az örömre a fehér mezes angyalföldieknek (Fotó: Tóth Patrik/Vasas FC)
Igazolta a papírformát, és a második félidőben lőtt két góljával sorozatban negyedik bajnokiját nyerte meg a Vasas Békéscsabán, a labdarúgó NB II 13. fordulójában (0–2).


LABDARÚGÓ NB II
13. FORDULÓ
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–VASAS FC 0–2 (0–0)
Békéscsaba, 950 néző. Vezette: Bognár Tamás (Nagy Viktor, Topálszki Szabin)
BÉKÉSCSABA: Póser – Gyenti (Komáromi Cs., 61.), Fazekas L. (Mikló, 61.), Kovács G., Albert I. – Kővári (Sármány, 75.), Hursán (Pelles, 61.), Hodonicki, Szabó B. – Kóródi (Pintér N., 77.), Zádori. Vezetőedző: Csató Sándor
VASAS: Kiss Á. – Lehoczky (Baráth B., 88.), Otigba, Iyinbor, Doktorics – Mamusits (Pintér F., 70.) , Cseke, Urblík J., Kapornai (Vida M., 70.) – Radó (Szánthó, 70.), Németh B. (Tóth M., a szünetben). Vezetőedző: Pintér Attila
Gólszerző: Kapornai (47.), Doktorics (59.)
MESTERMÉRLEG
Csató Sándor:Az első félidőben jól védekeztünk, és próbáltunk kontrákat vezetni, majd a szünet után kapott korai gól meghatározta a mérkőzés alakulását. Sajnos nagyon kevés gólt rúgunk, a múlt idénybeli csapatból rengeteg az öltözőben maradt.
Pintér Attila: Meg kellett küzdenünk a talajjal, de jól alkalmazkodtunk ehhez a körülményhez, és jó mérkőzést játszottunk. Az első félidőben kevés akciót fejeztünk be, nem sikerült gólt szereznünk. Amit végül elterveztünk, sikerült elérnünk, hiszen megszereztük a három pontot.

ÖSSZEFOGLALÓ

Mindkét csapat felvállalta a nyílt sisakos játékot, több és veszélyes helyzete a piros-kékeknek volt az első 45 percben. Radó többször is bevehette volna a Békéscsaba kapuját. Az első félidő utolsó tíz percében inkább a Vasas kapuja előtt pattogott a labda, ha Iynbor nem figyel, akkor Kóródi Nándor szabadrúgása után csabai vezetéssel zárul a játékrész.

A csabaiak sokszor csak nyomozták a labdát a Vasas ellen  (Fotó: Tóth Patrik/Vasas FC)

Pintér Attila remek érzékkel cserélt a szünetben: a fiatal Tóth Milán két perccel a kezdés után máris gólpasszt adott Kapornai Ákosnak. A csatár csapata második góljából is főszerepet vállalt – melyet Doktorics Áron szerzett –, de később is folyamatosan lekötötte a hazai védők figyelmét. A békéscsabaiak nem adták fel, a hajrában egy támadáson belül kétszer is betalálhattak volna, de az eredmény már nem változott, a Vasas mindhárom tervezett pontot elvitte. 0–2

 

PERCRŐL PERCRE

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy az előző négy bajnokiján mindössze egy pontot gyűjtő, újonc Békéscsaba 1912 Előre a legutóbbi három fordulóban hibátlan Vasas ellen. A Békéscsaba kapujában ezúttal nem a Vasastól nyáron kölcsönbe érkezett Uram János, hanem Póser Dániel áll.

Legfrissebb hírek

Kristiansen és Breistöl is visszatért, a Győr 27 góllal verte meg a Vasast a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.03.26. 19:25

Most már biztos: a Kazincbarcika megcélozza az NB I-et

Labdarúgó NB II
2025.03.24. 14:29

A hosszabbítást már nem bírták a dánok, Portugália került be az NL-elődöntőbe és a mieink vb-selejtezős csoportjába

Minden más foci
2025.03.23. 23:25

Ismét kikaptunk a törököktől: oda a két és fél éves hazai veretlenség és az A-ligás tagság az NL-ben

Magyar válogatott
2025.03.23. 19:55

Janurik Kinga 53 százalékkal védett, nyert az FTC Kisvárdán

Kézilabda
2025.03.22. 20:01

A Kazincbarcika beadta licenckérelmét az NB I-re

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 16:34

NB II-es felkészülés: megverte az Aradot a Békéscsaba, a Kassától kikapott a Barcika

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 22:37

Női röpI Extraliga: a Békéscsaba legyőzte a Nyíregyházát az elődöntő első meccsén

Röplabda
2025.03.20. 21:54
Ezek is érdekelhetik