LABDARÚGÓ NB II
15. FORDULÓ
AQVITAL FC CSÁKVÁR–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 2–1 (0–0)
Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 200 néző. Vezette: Takács Tamás (Belicza Bence, Szabó Dániel)
CSÁKVÁR: Perczel – Szalai P. (Gazdag V., 86.), Murka, Karacs, Varga B. – Farkas A., Dencinger (Major M., 86.), Dusinszki – Szabó B. (Haragos, 77.), Nagy Z., Baracskai (Umathum, 66.). Vezetőedző: Tóth Balázs
MEZŐKÖVESD: Deczki – Kojnok (Kállai, 85.), Varjas Z., Bora, Vajda S. – Posztobányi (Bányai, 79.), Zachán – Bartusz, Cibla, Horváth K. (Cseri, 63.) – Szalai J. Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Dusinszki (59., 69.), ill. Varjas Z. (80.)
MESTERMÉRLEG
Tóth Balázs: – Végre megtört a rossz sorozatunk. Váltanunk kellett a mai meccsre, s ez bejött. Tudtuk, hogy nem lesz látványos összecsapás, de két gyönyörű gólt lőttünk, és megérdemelten nyertünk. Jó előjel ez a tavaszi folytatásra.
Csertői Aurél: – Az első félidőben kézben tartottuk a meccset, nem játszottunk rosszul, de a szünet után a hazaiak három kapura lövésből két gólt szereztek.
ÖSSZEFOGLALÓ
A táblázaton elfoglalt helyezések, illetve a forduló eredményei miatt mindkét csapat számára úgy kellett a pont, mint egy falat kenyér. Ennek megfelelően ideges hangulatban kezdődött az összecsapás. Az elmúlt fordulókban sok gólt kapó, ráadásul öt meccse nyeretlen hazaiak visszahúzódtak a kapujuk előterébe, átadva a kezdeményezés lehetőségét vendégeiknek, akik meg is próbáltak élni ezzel, hol Horváth Kevin, hol Bartusz Dániel igyekezett zavart okozni a szélen. A csákváriak gólzsákját, Nagy Zoárdot a hasonló felépítésű Bora György megkülönböztetett figyelemmel követte, s amikor a helyzet úgy kívánta, még a csukát is leszakította róla. Az első negyvenöt perc úgy pergett le, hogy a két kapusnak egyetlen védenivalója sem akadt.
A szünet után aktívabban kezdett a Kövesd, de helyzetig továbbra sem jutott. A mérkőzés első kaput eltaláló lövéséből aztán megszerezte a vezetést a hazai gárda, a csákváriak 19 éves játékosa, Dusinszki Szabolcs parádés góllal juttatta előnyhöz csapatát. Ettől kezdve – ahogy mondani szokták – új mérkőzés kezdődött. A Mezőkövesd kénytelen volt jobban kinyílni, s ezt kihasználva gyorsan megduplázta előnyét. Bár a hajrában szépített a Mezőkövesd Varjas Zoltán fejes góljával, egyenlítenie már nem sikerült, így sorozatban ötödik bajnokiján maradt nyeretlen. 2–1
PERCRŐL PERCRE
Köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik a mérkőzés, meglátjuk, mire megy az öt bajnoki óta nyeretlen Csákvár az előző négy bajnokiján nyeretlen kövesdiek ellen.