Csütörtök este nevezte ki Feczkó Tamást a Budapest Honvéd, és a klub első szerzeménye az új vezetőedző irányítása mellett Rácz Gergő, aki csütörtök késő este közös megegyezéssel szerződést bontott az MTK-val.
„Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen nagy múltú klubban tudom folytatni a pályafutásomat. A vezetőségtől kapott bizalmat szeretném meghálálni a pályán mutatott teljesítményemmel, alig várom, hogy bajnoki mérkőzésen is bemutatkozhassak a csapatban. Van kötődésem a Honvédhoz, miután édesapám és a testvérem is játszott Kispesten. Pozitív dolognak tartom, hogy a szurkolók a legnehezebb helyzetben is a csapat mellett állnak, mi pedig azon leszünk, hogy minél több pontot szerezzünk a tavaszi szezonban” – nyilatkozta a klub hivatalos oldalának Rácz Gergő.
A 29 esztendős kapus korábban védett a Ferencváros utánpótlásában, majd szerepelt Soroksáron, míg Pakson hat és fél évet töltött, azóta pedig az MTK-ban állt a gólvonal előtt. A 187 centiméter magas kapuvédő pályafutása során 66 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, ebben az idényben még nincs játékperce.