Könyves Norbert szerződést bontott a Vasassal – NS-infó

Vágólapra másolva!
2025.01.06. 19:49
Könyves Norbert visszatérhet Paksra (Fotó: Török Attila)
Lapunk értesülése szerint az ötszörös válogatott Könyves Norbert szerződést bontott klubjával, a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas FC-vel, és visszatérhet Paksra.

A Nemzeti Sport információi szerint Könyves Norbert távozik az angyalföldi klubtól, és már szerződést is bontott a Vasassal. A csakfoci.hu-hoz hasonlóan lapunk is úgy értesült, hogy a 35 éves támadó visszatér volt állomáshelyére, az NB I-ben érdekelt Pakshoz, ami úgymond papírforma, mivel egy játékos a szabályok szerint egy idényben csak két együttesben léphet pályára, és a csatár nyáron nemzetközi kupameccsen már játszott a zöld-fehér csapatban, tehát máshol már nem szerepelhetne az idényben.

Az ötszörös válogatott futballista csapdahelyzetéről már decemberben beszámoltunk. Könyves júliusban szerződött a Vasashoz, ám a szeptemberben kinevezett vezetőedző, Pintér Attila nem számít rá, így csak hét bajnokin kapott lehetőséget – ebből kétszer a volt szövetségi kapitánya érkezése után –, s csak egy gólt szerzett. Távozása így érhető, de a fent említett ok miatt harmadik klub nem jöhetett szóba, csak a Paks.

Könyves pályafutása során negyedszer szerepelhet az atomvárosi klubban. Először 2013 februárja és 2015 nyara között futballozott Pakson, majd 2019 januárjától másfél éven át, míg legutóbb 2023 nyarán szerződött a Tolna megyeiekhez, s az előző idény végén a Magyar Kupát is megnyerte velük.

Labdarúgó NB II
2024.12.06. 14:32

NB II: csapdahelyzetben Könyves Norbert, akire nem számít a Vasas

A 35 éves támadó a szabályok szerint egy idényben csak két csapatban léphet pályára, ezért csak a Paksban kaphatna játéklehetőséget tavasszal.

 

 

Legfrissebb hírek

Kristiansen és Breistöl is visszatért, a Győr 27 góllal verte meg a Vasast a női kézi NB I-ben

Kézilabda
9 órája

Szerződést hosszabbított fiatal középpályásával az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
10 órája

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
13 órája

Nestor El Maestro a kapuskérdésről is szót ejtett a DVSC kecskeméti bajnokija előtt

Labdarúgó NB I
15 órája

Mezei Szabolcs: Még erősebbek leszünk!

Labdarúgó NB I
2025.03.25. 08:18

Most már biztos: a Kazincbarcika megcélozza az NB I-et

Labdarúgó NB II
2025.03.24. 14:29

Kalmár Zsolt: Sok pontot kell még szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 08:24

Janurik Kinga 53 százalékkal védett, nyert az FTC Kisvárdán

Kézilabda
2025.03.22. 20:01
Ezek is érdekelhetik