NB II: a harmadosztályból igazolt szélsőt a Kisvárda

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.07. 19:01
Pap Zsolt a Kisvárda új szerzeménye (Fotó: kisvardafc.hu)
Pap Zsolt személyében az NB III Északkeleti csoportjában szereplő Tiszafüredi VSE-ből szerződtetett szélsőt a Kisvárda Master Good NB II-es labdarúgócsapata – számolt be róla utóbbi klub honlapja.

A 26 éves Pap Zsolt támadó szellemű, a bal oldalon bevethető futballista, aki nagyszerű és eredményes őszi szezont zárt Tiszafüreden, hiszen az NB III-as bajnokságban 15 mérkőzésen tíz, míg a Magyar Kupában három összecsapáson két gólt szerzett. A játékos ősszel gólt szerzett a Kisvárda Master Good II–Tiszafüred bajnoki mérkőzésen is, amely 2–2-es döntetlenre végződött.

Pap Zsolt karrierje Tiszaújvárosból indult, majd a debreceni akadémiai éveket követően a felnőtt futballt is ott kezdte. Játszott aztán Karcagon és Cigándon is, ugyancsak az NB III-ban, az elmúlt félévet pedig Tiszafüreden töltötte.

Szeretnék még az NB I-ben játszani, talán most abban a korban vagyok, hogy ez reális, és még nem az utolsó esélynek tűnik, szeretném, ha Kisvárdán valóra válna ez az álmom – mondta a szerződése aláírását követően Pap Zsolt. – Az őszi szezonban nagyon kijött a lépés, ennyi gólt még sosem szereztem egy félév alatt, mint most. Teret és kellő támogatást is kaptam hozzá, mondhatni, tökéletes ősz van mögöttem. Gondolom, ez is közrejátszott abban, hogy felhívtam magamra a kisvárdai vezetők figyelmét, és talán a korábbi, cigándi teljesítményem is. Tiszafüreden nyilván sajnálják, hogy személyemben egy meghatározó játékos távozik, de az én fejlődésemet is szem előtt tartották, amikor elengedtek, és nagyon örültem, amikor végül a két klubnak is sikerült megegyeznie egymással.”

A szabolcsiakhoz kapcsolódó hír még, hogy ismét az első csapat tagja a tavaly ilyenkor érkezett Bernardo Matic. A horvát belső védő-középpályás az ötödik fordulóban játszott Ajka elleni mérkőzés (2–3) után került ki a keretből, és játszott folyamatosan az NB III-as tartalék együttesben. A teljesítménye és a megfelelő hozzáállása miatt kapott még egy esélyt, és láthatóan nagy kedvvel kezdett bele a téli felkészülésbe.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik