Nyert és élre ugrott a Barcika, csak ikszelt a Misleny Békéscsabán, otthon kapott ki a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Vágólapra másolva!
2025.02.09. 19:00
A Kazincbarcika remekül kezdte a tavaszt (Fotó: Kovács Donát/KBSC)
Már az első tavaszi forduló helycserét hozott az élen a labdarúgó NB II-ben. Hiába került ugyanis az eddigi listavezető Kozármisleny a hajrában emberelőnybe Békéscsabán, be kellett érnie az egy ponttal, miközben a Kazincbarcika odahaza megverte a Csákvárt, így már a borsodi gárda áll a tabella első helyén. Kilenc hónapos szünet után tért vissza saját stadionjába a BVSC, ám alulmaradt az ősszel csalódást okozó Mezőkövesd ellen. A Szentlőrinc a papírformának megfelelően jobbnak bizonyult az Ajkánál, a forduló eddigi legnagyobb különbségű győzelmét pedig a Gyirmót aratta, amely négy góllal tömte ki a Soroksárt. A Szeged két góllal verte a Tatabányát, a Budapest Honvéd pedig – őszi arcát mutatva – otthon kapott ki a Budafoktól.

 

Az NB II tavaszi szezonjának beharangozóját itt olvashatják el.

A csapatok téli átigazolásait itt találják meg.

LABDARÚGÓ NB II
16. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD FC–BUDAFOKI MTE 1–2 (0–2) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Bozsik Aréna, 2574 néző. Vezette: Pillók Ádám (Nagy Viktor, Ring Kevin)
HONVÉD: Rácz G. – Pauljevics (Ihrig-Farkas, 58.), Szabó A., Csontos D. – Bévárdi, Sigér Á. (Baki, 58.), Somogyi Á. (Szamosi, 76.), Hangya – Pinte, Farkas B. (Keresztes N., 85.), Medgyes Z. (Holman, 76.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
BUDAFOK: Dúzs – Lorentz, Kálnoki-Kis, Oláh B., Horváth O. (Merényi, 75.) – Sztojka, Németh M. (Kun B., 67.) – Szűcs P., Zuigeber (Nándori, 75.), Rétyi (Kovács D., 85.) – Vasvári (Elek B., 85.). Vezetőedző: Nikházi Márk
Gólszerző: Szűcs P. (0–1) a 10., Rétyi (0–2) a 24., Pinte (1–2) a 64. percben
MESTERMÉRLEG
Feczkó Tamás: – Sokkhatásként ért a kapott gól, pedig nem kezdtünk rosszul, s később hiába játszottunk óriási mezőnyfölényben, a kapu előtt hatástalanok voltunk. Kevés helyzetet alakítottunk ki, ennél többet kell nyújtanunk támadásban. Hiába lőttünk be rengeteg labdát a tizenhatoson belülre, nem volt belőle helyzetünk.
Nikházi Márk: – Szívünket, lelkünket kitettük a pályára. Jól futballoztunk egy olyan csapat ellen, mely a reményeink szerint a jövőben mindenkit le fog győzni. Az történt a pályán, amit elterveztünk, a szélekről beívelt labdákkal nem tudtak megbontani minket.

A Budafok elvitte a három pontot Kispestről  (Fotó: Dömötör Csaba)

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC–AQVITAL FC CSÁKVÁR 2–0 (2–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, 600 néző. Vezette: Sipos Tamás (Bertalan Dávid, Szabó Dániel)
KAZINCBARCIKA: Dojcsák – Baranyai N., Polgár K., Debreceni Á., Demeter M. – Varga J., Ternován (Lucas, 69.) – Herjeczki (Szabó M., 61.), Kártik, Bódi Á. (Pintér Á., 69.)  – Ramos (Sáreczki, 82.). Megbízott edző: Simon László
CSÁKVÁR: Zelizi – Murka, Pál B., Karacs, Varga B. – Farkas A. (Dencinger, 63.), Mészáros D. (Grünfelder, 84.), Major M. (Dusinszki, a szünetben) – Szabó B. (Ominger B., 72.), Nagy Z., Haragos (Szalai P., 63.). Vezetőedző: Tóth Balázs
Gólszerző: Polgár K. (1–0) a 20., Kártik (2–0) a 24. percben
MESTERMÉRLEG
Simon László: – Az első félidőben remekül játszottunk, stabilan védekeztünk. Külön örömre ad okot, hogy már tizenkét gólt szereztünk szöglet- vagy szabadrúgás után. A második gól után sem álltunk vissza.
Tóth Balázs: – Ellenfelünk jobban alkalmazkodott a pálya talajához, a körülményekhez. Látszott, hogy a Barcikának több NB I-es múlttal rendelkező játékosa van, s megérdemelten nyert.

BVSC-ZUGLÓ–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1–3 (0–1) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Szőnyi út, 320 néző. Vezette: Szigetvári Márk (Mohos Milán, Dobos Dávid)
BVSC: Megyeri I Gábor – Ureche (Tóth K., 68.), Benkő-Bíró, Hesz, Király Á. – Kocsis B. (Szilágyi M., 58.) – Székely K., Mucsányi Miron, Pekár L., Kelemen P. (Nwachukwu, 58.) – Batai (Tóth Á., 58.). Vezetőedző: Csábi József
Mezőkövesd: Juhász I. – Csirmaz, Varjas Z., Keresztes B. (Zachán, a szünetben), Vajda S. – Posztobányi, Bertus (Krausz, 87.) – Lőrinczy (Zvekanov, 82.), Szendrei Á. (Bartusz, 82.), Cibla (Gresó, 64.) – Szalai J. Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Szalai J. (0–1) a 37., Lőrinczy (11-esből, 0–2) az 58., Mucsányi Miron (1–2) a 66., Gresó (1–3) a 76. percben
MESTERMÉRLEG
Csábi József: – Jól kezdtük a találkozót, szép támadásokat vezettünk, de az első kapott gól felborította a stratégiát. Nyílt meccset játszottunk, ám a fordulópontokból az ellenfél jött ki jobban. Ez a Mezőkövesd már nem az őszi Mezőkövesd.
Csertői Aurél: – Gólra törően játszottunk, jobban használtuk ki a lehetőségeinket, mint a BVSC, és a helyzetek alapján megérdemelten nyertünk. 

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–HR-RENT KOZÁRMISLENY 1–1 (0–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Békéscsaba, Kórház utcai Stadion, 820 néző. Vezette: Katona Balázs (Sinkovicz Dániel, Topálszki Szabin)
BÉKÉSCSABA: Uram – Kuzma (Hursán, 56.), Csató M., Viczián, Mikló – Gyenti, Tóth M. (Kovács K., 62.), Hodonicki, Kővári (Kóródi, 56.) – Harsányi I. (Fazekas L., 84.), Vólent (Czékus, 56.). Vezetőedző: Csató Sándor
KOZÁRMISLENY: Lékai – Schuszter (Kiss B., 77.), Vajda R. (Kozics, 77.), Rácz L. (Gajág, a szünetben), Turi – Horváth D., Major S. – Kócs-Washburn (Debreceni Z., 62.), Kirchner, Cipf – Horváth P. (Pesti, 62.). Vezetőedző: Pinezits Máté
Gólszerző: Rácz L. (0–1) a 25., Czékus (1–1) a 65. percben 
Kiállítva: Csató M. a 81. percben
MESTERMÉRLEG
Csató Sándor: – Nem tudom, hogy örüljek, vagy bosszús legyek. Mivel az éllovas ellen léptünk pályára, inkább örülnünk kell az egy pontnak. Jó iramú mérkőzést játszottunk, melyet jól kezdtünk, megpróbáltunk helyzeteket kialakítani, de sajnos kaptunk egy gólt. A második félidőben megpróbáltunk mindent egy lapra feltenni, hogy egyenlítsünk, ami sikerült is.
Pinezits Máté: – Nagyon büszke vagyok a csapatomra azért, mert úgy szerezte meg az egy pontot, hogy rengeteg helyzetet alakított ki, kontrából, a kapustól vagy a középső zónából felépítve. Dolgozunk azon, hogy a többi mérkőzésen is ennyi helyzetet alakítsunk ki, és akkor több pontot szerezzünk.

GYIRMÓT FC GYŐR–SOROKSÁR SC 4–0 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion, 615 néző. Vezette: Molnár Attila (Punyi Gyula, Márkus Péter)
GYIRMÓT: Hársfalvi – Lányi, Hudák D., Papp M., Hajdű Á. – Katona M. – Horváth R. (Miknyóczki, 66.), Madarász M. (Kelemen M., 78.), Hudák M. (Kiss N., 86.), Gajdos (Kicsun, 78.) – Adamcsek (Kovács D., 78.). Vezetőedző: Tamási Zsolt
SOROKSÁR: Holczer – Nagy O., Kékesi, Bolla G. (Lakatos Cs., 23.), Dobos – Vass Á. (Korozmán, 66.), Köböl (Németh E., 66.) – Halmai Á., Manner, Kundrák (Dragóner F., 80.) – Lovrencsics B. Vezetőedző: Lipcsei Péter
Gólszerző: Horváth R. (1–0) a 32., Miknyóczki (2–0) a 81., Kovács D. (3–0) a 88., Kovács D. (4–0) a 90+2. percben
MESTERMÉRLEG
Tamási Zsolt: – Az első félidőben a gólunk mellett még volt három helyzetünk is, és bár a második félidő első szakasza nem tetszett a sok pontatlanság miatt, a cserék nagyot lendítettek játékunkon.
Lipcsei Péter: – Az első félidő végén volt egy tizenegyesgyanús esetünk, és ez eredményt befolyásoló szituáció volt. A végére lefutballoztak minket a hazaiak.

SZEGED-CSANÁD GA–OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 2–0 (1–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szeged, Szent Gellért Fórum, 893 néző. Vezette: Nagy Norbert (Tőkés Róbert, László István)
SZEGED: Veszelinov – Horváth M., Szilágyi Z., Tóth B. – Palincsár (Könczey, 72.), Haris, Erdei C., Varga B. (Biben, 80.) – Mohos, Novák Cs. (Borvető, 87.), Papp Á. (Kurdics, 72.). Vezetőedző: Alekszandar Jovics
TATABÁNYA: Bese Balázs – Csernik, Harsányi I., Jagodics M., Derekas – Katona K. (Vass P., 58.), Szegleti, Lapu (Varga D., 58.) – Eördögh, Jelena (Mascoe, 68.), Vida K. (Soltész B., 83.). Vezetőedző: Gyürki Gergely
Gólszerző: Varga B. (1–0) a 18., Borvető (2–0) a 89. percben
MESTERMÉRLEG
Alekszandar Jovics: – Az első félidőben a mi akaratunk érvényesült, a hajrában igyekeztünk megőrizni előnyünket, némiképpen váratlanul dupláztuk meg az eredményt.
Gyürki Gergely: – Ünnep ilyen csodálatos stadionban játszani. Azért vesztettünk, mert a támadózónában gyengén teljesítettünk, azon kívül elkerülhető gólokat kaptunk.

SZENTLŐRINC–FC AJKA 2–0 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szentlőrinc, 400 néző. Vezette: Bana Gergely (Huszár Balázs, Máyer Gábor)
SZENTLŐRINC: Gyurján – Szivacski, Szekszárdi M., Dinnyés, Kiss-Szemán – Nyári (Szolgai, 57.), Rab – Bőle, Nagy R. (Kesztyűs M., 79.), Papp Cs. (Tarcson, 70.) – Tóth-Gábor. Vezetőedző: Waltner Róbert
AJKA: Szabados – Tóth G. (Sejben, 69.), Tar, Jagodics B., Garai – Csizmadia Z. (Szarka Á., a szünetben), Kovács N., Kopácsi – Pantovics (Doncsecz, a szünetben), Zsolnai (Major G., 83.), Borsos F. (Bobál G., 69.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Gólszerző: Tóth-Gábor (1–0) a 11., Rab (2–0) a 89. percben
MESTERMÉRLEG
Waltner Róbert: – Ennél jobb meccset, remekebb kezdést elképzelni sem tudtam volna. Rengeteg minden visszaköszönt, amit a felkészülés során gyakoroltunk. Mind mentálisan, mind taktikailag is olyan teljesítményt nyújtottunk, hogy elégedett lehetek a fiúkkal.
Schindler Szabolcs: – Döntő volt, hogy a mérkőzés elején gólt kaptunk, utána már végig futottunk az eredmény után. A szünetben változtattunk, a folytatásban akadtak helyzeteink is, de azok rendre kimaradtak.

Hétfőn játsszák
20.00: Kisvárda Master Good–Vasas FC (Tv: M4 Sport)

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Kazincbarcika1694335–16+1931
2. Kozármisleny1686227–17+1030
3. Kisvárda1582527–24+326
4. Vasas FC1581625–21+425
5. Szentlőrinc SE1674520–17+325
6. Budafoki MTE1666424–26–224
7. Szeged-Csanád GA1657418–15+322
8. BVSC-Zugló1657413–14–122
9. Gyirmót FC Győr1663728–27+121
10. Soroksár SC1663721–22–121
11. Mezőkövesd1654723–23019
12. Csákvár1654721–26–519
13. FC Ajka1646620–25–518
14. Békéscsaba1645714–17–317
15. Tatabánya16421014–29–1514
16. Budapest Honvéd1634915–26–1113

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik