Kállai Zalán (a DVTK első csapatába télen visszatérő Kállai Kevin öccse) Diósgyőrben kezdett futballozni, ám családjával Szombathelyre költözött. Ott járta végig az Illés Akadémia korosztályait, valamint sorra meghívták a korosztályos válogatottakba, és a spanyol Getafe CF is tesztelte tudását. A profik között (az NB II-ben) 17 és fél évesen mutatkozott be a Haladás színeiben éppen a DVTK Stadionban. A következő idényben az élvonalbeli Mezőkövesdhez igazolt, és kooperációs kölcsön keretében Kazincbarcikán is játszott, ám a korosztályos válogatottnál súlyos sérülést szenvedett, majd tíz hónap kihagyás után Tiszakécskén tért vissza a pályára. A mostani bajnokságot ismét Mezőkövesden kezdte az NB II-ben, de télen távozott, s most tavasszal nevelőklubjába visszatérve, az NB III-as DVTK II-nél építheti újra magát.
„A klubfilozófiánknak megfelelően igyekszünk visszacsábítani Diósgyőrbe azokat a helyi kötődésű fiatalokat, akikben potenciált látunk – mondta Horváth Csenger sportigazgató a klubhonlapon. – Kállai Zalán karrierjében most olyan pontra ért, amikor újra kell építeni magát, és ebben Diósgyőrben megvannak a lépcsőfokok. A DVTK II NB III-as csapatában fog játszani tavasszal, de ha megfelelő ütemben tér vissza arra a szintre, ahol korábban volt, akkor később akár az első csapat edzéseibe is bekapcsolódhat.”
A 20 éves Kállai Zalántól vezérszerepet várnak tavasszal.
„Kállai Zalánnal erősödött a DVTK II, mert egy ilyen képességekkel rendelkező labdarúgó a támadózónában minden csapatnak sokat segíthet – tette hozzá Vincze Richárd vezetőedző. – Arra pedig külön felhívtam a figyelmét, hogy mivel három-négy évvel idősebb a társainál, jó példával kell elöl járni a többiek előtt az edzéseken és az öltözőben is.”
A fiatal támadó ősszel a Mezőkövesd-Zsóryban mindössze két NB II-es bajnokin kapott lehetőséget.
„Eszméletlenül jó érzés visszatérni Diósgyőrbe! – tette hozzá Kállai Zalán. – A pályafutásom során több klubnál is együtt voltam a testvéremmel, ez most is így alakult. Már játszottam felkészülési mérkőzésen a második csapatban, ahol jó érzés volt ennyi fiatal között lenni, ugyanakkor még szoknom kell azt a helyzetet, hogy szinte én vagyok a legidősebb játékos. A sérülésem után tavaly tavasszal Tiszakécskén már rendszeresen játszottam, most ősszel viszont kevesebb játéklehetőséget kaptam Mezőkövesden, ezért Diósgyőrben rövid távon számomra az a legfontosabb, hogy ismét játékba lendüljek. Utána pedig szeretnék bemutatkozni a DVTK első csapatában is.”
Kállai előző csapatához, a Mezőkövesdhez kapcsolódó hír, hogy a borsodiak kölcsönadták Ináncsi Milánt, aki a következő fél évet az NB III-as Füzesabonynál tölti.
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Kállai Kevin (Mezőkövesd), Kállai Zalán (Mezőkövesd; tavasszal az NB III-as csapatban játszik), Simon Barnabás (Paks), Christ Tiéhi (elefántcsontparti, Rotherham United – Anglia)
Kölcsönbe érkezők: Skribek Alen (Paksi FC)
Kölcsönből visszatérők: Bánhegyi Bogdán (Kazincbarcika)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Farkas Dániel (szerb-magyar, Mezőkövesd), Franchu (Francisco Feuillassier Abalo, argentin, Karmiotissza – Ciprus), Herbák Máté (szabadon igazolható), Argirisz Kampecisz (görög, Karmiotissza – Ciprus), Doru Popadiuc (román, szabadon igazolható), Mohammed Rarszalla (marokkói, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Fekete Vince (Putnok), Ferencsik Bálint Donát (Békéscsaba 1912 Előre)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Valentino Adedokun (ír, Brentford, onnan Cheltenham Town – Anglia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Uros Drezgics (szerb, a DVTK II-höz került)