Rutinos támadóval erősített a Kazincbarcika

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.04. 16:09
Makrai Gábor visszatért Kazincbarcikára (Fotó: Kolorcity Kazincbarcika Sport Club/Fb)
A labdarúgó Merkantil Bank Ligában második helyen álló Kolorcity Kazincbarcikai SC hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződtette a szabadon igazolható rutinos támadót, Makrai Gábort.

A borsodi csapat emlékeztetett, bár a téli átigazolási időszak már véget ért, a szabadon igazolható játékosok továbbra is szerződtethetőek, így a klubbal március elején kötött szerződést a KBSC utánpótlásában öt évet eltöltő Makrai Gábor.

A labdarúgó-pályafutását kilencévesen a Kazincbarcikánál kezdő Makrai megfordult a Puskás Akadémiánál, melynél az NB I-ben is bemutatkozott, majd volt kölcsönben a Csákvár játékosa, mielőtt a DVTK-hoz igazolt. A miskolciaknál öt idényt húzott le, de sérülések miatt nem tudott igazán kibontakozni. A szélsőként és csatárként is bevethető Makrai ezután Csákváron, a PMFC-nél és Siófokon is megfordult, a legutóbbi két évben pedig a román második ligás Csíkszereda játékosa volt, ahonnan télen távozott.

„Örülök, hogy visszatérhettem. Itt nevelkedtem tizennégy éves koromig, nagyon sok játékost ismerek korábbról, nagyon jó közösségbe csöppentem. Koszta Péter volt a nevelőedzőm, örülök, hogy újra együtt dolgozhatunk. Örömmel látom, hogy nagyon sokat fejlődött a barcikai létesítmény, nagyon jó érzés visszatérni Borsodba” – fogalmazott Makrai Gábor új klubja honlapjának.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC-NÉL
Érkezett: Baranyai Nimród (Újpest – kölcsönbe), Makrai Gábor (szabadon igazolhatóként, legutóbb FK Csíkszereda – Románia), Myke Bouard Ramos (brazil-magyar, Nyíregyháza)
Távozott: Ádám Ferenc (Karcag), Bánhegyi Bogdán (DVTK – kölcsönből vissza), Süttő Attila (Putnok)

 

Legfrissebb hírek

Révész Attila a feljutásról: Időnként a játékunk is élvezhető volt

Labdarúgó NB II
2025.05.05. 10:26

Visszajutott az élvonalba a Kisvárda, kikapott a Vasas, ismét feljutó helyen a Barcika – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 20:48

Bár a győzelem elmaradt, visszajutott az élvonalba a Kisvárda!

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 19:14

A Budafok ellen sem tudott győzni a kiesésre álló Gyirmót

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 18:52

Remek teljesítménnyel tett egy lépést a Csákvár a bennmaradás felé

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 18:47

A végén jött a dráma, a Kazincbarcika legyőzte a Soroksárt – és visszaelőzte a Vasast

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 17:20

Nem hozott gólt a Szeged és a Honvéd csatája

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 16:53

Egyre közelebb a kiesés, kikapott Zuglóban a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 16:50
Ezek is érdekelhetik