NB II: profi szerződést kapott a debütáló nigériai fiatal Kisvárdán

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.05. 09:54
Ridwan Popoola profi szerződést kapott (Fotó: kisvardafc.hu)
A Paks elleni szerdai MK-találkozón debütált a Kisvárda első csapatában a 18 éves nigériai középpályás, Ridwan Popoola és máris megkapta élete első profi szerződését – számolt be róla a klub honlapja.

Abdulrasaq Ridwan Popoola februárban, másik két társával együtt érkezett Nigériából Kisvárdára. Elsőként az NB III-as tartalékcsapatban mutatkozott be, ahol amellett, hogy egyszer kiállították, jó benyomást keltett magáról, majd miután a szerdai, Paksi FC elleni kupameccsre Szőr Levente kidőlt a sorból, a várdaiak első csapatában is megkapta a lehetőséget, amellyel élni tudott. A Paks (0–1) elleni összecsapást a fiatal középpályás végigjátszotta, rengeteget futott, jól védekezett, s a támadójátékból is kivette a részét. Pénteken pedig aláírta élete első profi szerződését.

Felgyorsultak az események, az tény – mondta a klubhonlapon a szerződéskötést követően a 18 éves, 2006. november 14-én született Ridwan Popoola.Eddig is mindenki nagyon kedves volt velem Kisvárdán, mindenki igyekezett segíteni a beilleszkedésemet. Otthon amatőr szinten játszottam, személyesen jöttek el Kisvárdáról megnézni bennünket, akkor esett rám és másik két társamra a választás. Igyekeztem úgy játszani, hogy megkapjam a lehetőséget. A tartalékcsapatban is jól éreztem magam, de az érződött a Paks ellen, hogy az úgynevezett felnőtt futball más szint Magyarországon. Az erősségem a sok futás és a védekezés, örülök neki, ha sokaknak tetszett a szerdai teljesítményem, azon leszek, hogy ez így legyen a jövőben is. Nagyon sok üzenetet kaptam otthonról, Nigériából is a szerdai meccs után, a családom is nagyon boldog volt, hogy bemutatkozhattam. Bízom benne, hogy megvetem a lábam felnőttcsapatban, de ha olykor a tartalékok között kell játszanom, akkor sincs semmi probléma, a lényeg, hogy fejlődjek.”

Az NB II-ben listavezető Kisvárda vasárnap 17 órától a Csákvár vendégeként lép pályára.

 

Legfrissebb hírek

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
15 órája

Kecskemét: a légiósok és a kölcsönjátékosok távoznak – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 12:22

Nagy győzelmi sorozat és stabilitás kellett a Kisvárda feljutásához

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 09:58

NB II: Csábi József távozik a BVSC-től – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 14:25

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Pintér Attila a játékvezetésről: Mi nem kaptuk meg azt, amit megkapott a többi csapat

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 21:45

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40

Csak döntetlent játszott Kisvárdán, de feljutott és történelmet írt a Kazincbarcika!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:38
Ezek is érdekelhetik