Eredménytelennek nyilvánították a Fehérvár FC Kft. értékesítésére kiírt pályázatot

Vágólapra másolva!
2026.01.16. 10:47
null
Közgyűlés Székesfehérváron (Fotó: Cser-Palkovics András/Facebook)
Eredménytelennek nyilvánította a Fehérvár FC Kft. értékesítésére kiírt pályázatról szóló előterjesztést Székesfehérvár önkormányzatának közgyűlése pénteki rendkívüli, zárt ülésén.

Az ülést követően Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester a médiának úgy nyilatkozott: nem azért nyilvánították eredménytelennek a pályázatot, mert nem voltak érdeklődők, hanem azért, hogy akár a pályázatot benyújtó két érdeklődővel, akár pedig az azóta érkező hazai és nemzetközi érdeklődőkkel tovább folytathassák az egyeztetéseket.

A tárgyalásokat követően tavasszal egyfordulós pályázatot írnak ki – tette hozzá a polgármester.

Cser-Palkovics András hangsúlyozta: van befektetői érdeklődés a Fehérvár FC Kft. iránt továbbra is mind külföldről, mind Magyarországról. Most arra kapták meg a felhatalmazást a közgyűléstől, hogy folytathassák velük az egyeztetéseket.

Közölte: ezzel párhuzamosan felhatalmazták a Fehérvár FC Kft. ügyvezetőjét arra, hogy a 2026–2027-es bajnoki idényre való licencet benyújtsa.

Ehhez a stadion használatát is garantálta az önkormányzat a zárt ülésen, továbbá kimondta, hogy ha végül nem lenne befektető, aki tőkével, tulajdonosi szerepvállalással biztosítja a klub működését, akkor az önkormányzat 125 millió forintot biztosít 2026-ban a klub számára. Azért csak ennyit, mert a Fehérvár FC működésében jelentős tartalékot képzett – tette hozzá a polgármester.

 

Legfrissebb hírek

Megvan Nikolics Nemanja első igazolása Székesfehérváron

Labdarúgó NB II
2026.01.14. 14:52

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.12.22. 14:26

Két játékos távozását is bejelentette a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.12.19. 16:01

Bartalis István: Régóta ez volt az első meccsünk, amin domináltunk

Jégkorong
2025.12.18. 08:56

A Videoton FC Fehérvár hosszabbított az NB I-et is megjárt védővel

Labdarúgó NB II
2025.12.16. 07:47

Szerződést bontott támadójával a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.12.12. 16:56

„Nemzetközi érdeklődés is mutatkozik” – üzent a Vidi kapcsán Székesfehérvár polgármestere

Labdarúgó NB II
2025.12.10. 14:39

Az edzőváltás sem segített a Vidin, hiányoznak a gólok Budafokon és Zuglóban – ez történt ősszel az NB II-ben, 1. rész

Labdarúgó NB II
2025.12.09. 18:06
Ezek is érdekelhetik