Megdolgozott a győzelemért a Videoton, fontos pontokat szerzett a KTE ellen

FERENCZ BALÁZSFERENCZ BALÁZS
2026.02.23. 19:45
null
Sorozatban harmadik sikerét aratta a Videoton (Fotó: vidi.hu)
Az élmezőnyben tanyázó Kecskeméti TE idegenben szerette volna feledtetni legutóbbi két vereségét, azonban a Videoton FC Fehérvár tavasszal már egészen más arcát mutatja, mint tette azt az NB II-es bajnokság első szakaszában. Fordítottak és nyertek a fehérváriak a 19. forduló hétfő esti, záró mérkőzésén (2–1).

LABDARÚGÓ NB II
19. FORDULÓ
VIDEOTON FC FEHÉRVÁR–KECSKEMÉTI TE 2–1 (1–1)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 1786 néző. Vezette: Ujhelyi Tamás (Szalai Dániel, Berényi Ákos)
VIDEOTON: Nagy G. – Virágh, Kocsis G., Hesz – Kovács K., Somogyi Á., Murka, Zsótér (Simut, 84.) – Bedi (Varga R., 59.), Haraszti (Geiger, 76.) – Németh D. (Rideg, 76.). Vezetőedző: Pető Tamás
KTE: Varga B. – Debreceni Á. (Berki, 78.), Belényesi, Szabó A. – Győrfi, Bolgár (Szojma, 78.), Derekas, Bocskay – Szabó B. (Eördögh, 53.) – Beke, Pálinkás. Vezetőedző: Tímár Krisztián
Gólszerző: Hesz (38.), Murka (56.), ill. Derekas (27.)
MESTERMÉRLEG
Pető Tamás: – Kicsit idegesen kezdtük a mérkőzést, a Kecskemét jobban játszott az első percekben, mint mi. Aztán megmutattuk az erőnket, hátrányból is fel tudtunk állni, jobban futballoztunk a mérkőzés nagy részében, mint ellenfelünk. Örülünk a három pontnak, a hármas győzelmi sorozat sok erőt adhat a folytatásban Békéscsabán. Ez köszönhető annak, hogy utolérték magukat a játékosok fizikailag és mentálisan is, valamint tudatosan igazoltunk a télen, minőséget tudtunk behozni a csapatba.
Tímár Krisztián: – A vereség elkerülésére játszottunk inkább, mint a győzelemért. A vezéreink sem tudtak megfelelő teljesítménnyel előrukkolni. Sem szenvedélyben, sem akaratban nem tudjuk azt nyújtani, amire szükség lenne, ezen változtatnunk kell. Mindkét gólnál nagyot hibáztunk.

ÖSSZEFOGLALÓ

Az előző élvonalbeli kiírás végén kéz a kézben csúszott a másodosztályba a Videoton FC Fehérvár és a Kecskeméti TE. Vagyis joggal lehetett rangadónak nevezni az NB II 19. fordulójának hétfő esti, záró csatáját. Nyomaiban sem emlékeztetett a két alakulat őszi randevújára ez a találkozó, akkor simán nyert 3–1-re a KTE, most azonban a fehérváriak futballoztak veszélyesebben az első félidőben. Igazán komoly gólhelyzetet ugyan nem tudtak kialakítani a piros-kékek, mert vagy a kulcspasszok nem voltak pontosak, vagy Varga Bence kapus helyezkedett jól. A Kecskemét aztán váratlanul vezetést szerzett, éppen a vendégek kapuvédője indította az akciót, melynek végén Derekas Zoltán higgadtan helyezett a kapuba. Csak néhány perces zavart okozott a kapott gól a hazaiaknál, akik újra magukhoz ragadták az irányítást, s egy lepattanó labdát az előrehúzódó védő, Hesz Olivér belsőzött a KTE kapujába.

A fordulás után is kiegyenlített, küzdelmes volt a párharc a pályán, de a fehérváriak valamivel élesebbnek tűntek továbbra is. Kedvükre faragták az állást is, az 56. percben egy magas labdára Murka Benedek startolt a legélelmesebben, s a kapuba húzta a labdát. Hátrányból állt fel a Vidi, s ez olyan stabilitást adott a hazaiaknak, hogy a találkozó végéig meg is őrizték előnyüket. A vezető gól szerzője, valamint Somogyi Ádám is remek teljesítményt nyújtott, fontos pillérei és mozgatórúgói voltak a Pető Tamás keze alatt szépen formálódó Vidinek. Az utolsó percekben próbálkozott a Kecskemét, de Nagy Gergely biztosan állt a kapuban. A fehérváriak megdolgoztak a győzelemért, s előztek a tabellán, feljöttek a 9. helyre. 2–1

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K  

Gk

P

  1. Budapest Honvéd

19

13

3

3

37–16

+21

42

  2. Vasas FC

19

12

3

4

32–17

+15

39

  3. Mezőkövesd

19

9

5

5

28–23

+5

32

  4. Kecskeméti TE

19

9

3

7

30–23

+7

30

  5. Csákvár

19

7

8

4

26–23

+3

29

  6. Karcagi SC

19

7

7

5

21–25

–4

28

  7. Szeged-Csanád GA

19

6

7

6

20–19

+1

25

  8. Kozármisleny

19

6

7

6

23–24

–1

25

  9. Videoton FC Fehérvár

19

6

6

7

24–22

+2

24

10. Tiszakécske

19

6

6

7

23–29

–6

24

11. BVSC-Zugló

19

6

3

10

17–20

–3

21

12. Budafoki MTE

19

5

6

8

20–30

–10

21

13. FC Ajka

19

6

1

12

12–23

–11

19

14. Békéscsaba

19

4

7

8

20–30

–10

19

15. Szentlőrinc

19

3

9

7

23–25

–2

18

16. Soroksár SC

19

4

5

10

27–34

–7

17

Labdarúgó NB II
2026.02.22. 19:05

A hajrában harcolta ki a győzelmet a Honvéd és a Vasas, ismét kieső helyen a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Első idegenbeli győzelmét Zuglóban ünnepelhette a Békéscsaba • A Kozármisleny ellen ért véget az utolsó Soroksár nyeretlenségi sorozata.

PERCRŐL PERCRE

Köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik a mérkőzés, meglátjuk, mire megy az előző fordulóban Csákváron diadalmaskodó Videoton az előző két bajnokiját elbukó Kecskeméttel szemben.

 

 

Legfrissebb hírek

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
4 órája

A magyar női kosárlabda-válogatott legyőzte a törököket, 28 év után újra ott lesz a vb-n!

Kosárlabda
2026.03.17. 20:15

A Vasas megnyerte a rangadót Mezőkövesden, óriási lépést tett a feljutás felé

Labdarúgó NB II
2026.03.16. 21:50

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

Kilencmeccses nyeretlenségi sorozatot szakított meg Soroksáron a Szeged

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 18:46

A Tiszakécske megszakította a Videoton győzelmi sorozatát

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

A héten edzőt váltó Ajka nyerni tudott Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Tovább menetel a BVSC, ezúttal Kozármislenyben tudott győzni

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50
Ezek is érdekelhetik