Az Újpest Tiszakécskére adta kölcsön a védőjét

Baranyai Nimród a Lokiban nevelkedett, amelynek színeiben a 2021–2022-es idényben bemutatkozott az NB I-ben. Ezt követően Mezőkövesden szerepelt kölcsönben, majd 2024 nyarán az Újpesthez szerződött. Az év őszén azonban mindössze négy NB I-es bajnokin kapott lehetőséget, s 2025 elején Kazincbarcikára került kölcsönbe, amellyel feljutott az élvonalba és a borsodiaknál maradt az előző idényben, az élvonalban is, alapemberként számítottak rá. A védő az NB I-ben eddig 72 meccsen játszott, két gólt szerzett, az NB II-ben pedig 15 meccsen szerzett két gólt.
Mostantól jövő nyárig az NB II-es Tiszakécskében bizonyíthat, csütörtökön adta kölcsön az Újpest FC – derül ki Baranyai adatlapjáról, az adatbank.mlsz.hu-n. Könnyen lehet, hogy ma már nevezi is őt új csapata a Szentlőrinc hazai bajnokira.
A Tiszakécske pénteken Baranyait még nem jelentette be, csak a 19 éves Zámbó Martin távozását, aki Paksra került, onnan pedig kölcsönbe az NB III-as Békéscsabához.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A TISZAKÉCSKEI LC-NÉL
Érkezett: Baranyai Nimród (Újpest – kölcsönbe, legutóbb KBSC, kölcsönben), Budai Imre (Iváncsa), Éger Zsombor (Paks – kölcsönbe), Heil Máté (Kaposvár), Milicz Péter (Kispest-Honvéd II), Németh Bence (Puskás Akadémia), Polgár Kristóf (Kazincbarcika), Usai Nicolas (magyar-olasz, ETO Akadémia), Wirth Dániel (III. Kerület)
Távozott: Balázs Benjámin (Kaposvár), Burdika Maxim (magyar-ukrán, KBSC, legutóbb Tiszafüred, kölcsönben), Cipf Dominik (Videoton, legutóbb Ajka, kölcsönben), Csáki Róbert (szerb-magyar, SK Treibach – Ausztria), Géringer Tamás (Budafok), Körmendi Kevin (Kisvárda – kölcsönből vissza), Prokop Rostislav (szlovák-magyar, Szeged-Csanád GA), Takács Zsombor (ESMTK), Valencsik Dávid (Hódmezővásárhely), Zámbó Martin (Paks, onnan kölcsönbe Békéscsaba)
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Etienne Amenyido (togói-német, Preussen Münster – Németország), Prince Manu Balladom (ghánai, Benab FC – Ghána), Dombó Dávid (Kolorcity Kazincbarcika SC, kölcsön után végleg), Fenyő Noah (Eintracht Frankfurt – Németország, kölcsön után végleg), Gáspár Dávid (Kispest-Honvéd FC), Gyánó Marcell (MTK Budapest, legutóbb kooperációs kölcsönben Kozármislenyben játszott), Markgráf Ákos (Puskás Akadémia FC), Tizian Scharmer (osztrák, Sturm Graz II – Ausztria, szabadon igazolhatóként), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC), Szendrei Norbert (Zalaegerszegi TE FC), Muhamed Tijani (nigériai, Slavia Praha – Csehország, legutóbb kölcsönben Nyíregyháza Spartacus), Ujváry Ferenc (Kispest-Honvéd FC), Zeke Márió (Paksi FC)
Kölcsönbe érkező: Heitor dos Santos (brazil, Maccabi Tel-Aviv – Izrael)
Kölcsönből visszatérők: Dékei Márk (Videoton FC Fehérvár), Svékus Olivér (Tiszafüredi VSE), Tiago Goncalves (Tiago Lisboa da Silva Goncalves, portugál, Mantova – Olaszország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Szentmihályi Ádám
Kiszemeltek: –
Távozók: Giorgi Beridze (grúz, szabadon igazolható), Fran Brodic (horvát, HNK Gorica – Horvátország, szabadon igazolhatóként), Dénes Adrián (BVSC-Zugló FC, kölcsön után végleg), Fehér Csanád (Kozármisleny), Gergényi Bence (szabadon igazolható), Davit Koburi (grúz, NK Olimpija Ljubljana – Szlovénia), Tom Lacoux (francia, HNK Gorica – Horvátország), Markgráf Ákos (FC Köbenhavn – Dánia), Riccardo Piscitelli (olasz, szabadon igazolható), Milan Tucic (szlovén, NK Bravo – Szlovénia, szabadon igazolhatóként), Varga Balázs (Szentlőrinc, legutóbb kölcsönben Budafoki MTE)
Kölcsönbe távozott: Babós Levente (BVSC-Zugló FC, ismét kölcsön), Baranyai Nimród (kazincbarcikai kölcsön után Tiszakécske), Geiger Bálint (Kozármisleny, legutóbb NK Karlovac – Horvátország, kölcsönben), Juhász Bence (kazincbarcikai kölcsön után AD Mérida – Spanyolország), Kaczvinszki Dominik (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Nejc Gradisar (szlovén, Al-Ahli – Egyiptom)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Arijan Ademi (északmacedón-horvát, Gorica, Rudes – Horvátország), Tiago Goncalves (Tiago Lisboa da Silva Goncalves, portugál, Arges Pitesti – Románia)
NB II
7. FORDULÓ, SZOMBATI PROGRAM
16.00: Kolorcity Kazincbarcika SC–Kecskeméti TE – élőben az NSO-n!
17.00: FC Ajka–Soroksár SC – élőben az NSO-n!
17.00: HR-Rent Kozármisleny–Mezőkövesd Zsóry FC – élőben az NSO-n!
18.00: Gyirmót FC Győr–Karcagi SC – élőben az NSO-n!
19.00: BVSC-Zugló–FC Nagykanizsa – élőben az NSO-n!
19.00: Tiszakécskei LC–Szentlőrinc – élőben az NSO-n!








