Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Kaposvárra igazolt Baglady Kornél, az FC Nagykanizsa tehetséges labdarúgója, aki tavasszal az U18-as magyar válogatottba is meghívást kapott és alapember volt az NB III-ban bajnoki címet nyerő együttesben (összesen 30 meccsen játszott az előző idényben).
„Bevallom őszintén, nem terveztem csapatot váltani, de ezt hozta a sors és és nagyon várom már, hogy bemutatkozzak új együttesemben, a Kaposvárban, hogy közös sikereket érjünk el – mondta a megyei portálon Baglady. – A kevés játéklehetőség miatt hoztam meg ezt a döntést, így az átigazolási határidő előtt nem sokkal Kaposvárra írtam alá. Volt csapatomnak pedig természetesen sok sikert kívánok a továbbiakban.“
A zaol.hu úgy tudja, hogy Baglady Kornél mellett – aki nem rendelkezett profi szerződéssel – lehetnek még távozók a kanizsai együttesnél, hiszen további játékosokkal szeretnének szerződést bontani, illetve a helyükre igazolni.
Azóta a klub Facebook-oldala is megerősítette az átigazolást, hangsúlyozva, a döntés azért született meg, hogy a fiatal futballista a somogyiaknál több játéklehetőséghez jusson.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ FC NAGYKANIZSÁNÁL
Érkezett: Borsos Filip (Békéscsaba), Ebot Martin (MTK II), Gaál Dominik (Komáromi VSE), Heles Jaroszlav (ukrán-magyar, Kisvárda – legutóbb PMFC, kölcsönben), Horváth Milán (Szeged-Csanád GA), Kovács Péter (szabadon igazolható – legutóbb Semjénháza), Jován Vilmos (Vasas – kölcsönbe), Kapornai Bertalan (Vasas – kölcsönbe), Kovács Bence (Videoton), Matus Kucman (szlovák, Baník Lehota pod Vtácnikom – Szlovákia), Magyar Miklós (Vasas – kölcsönbe), Pintér Máté (Kispest-Honvéd – legutóbb Dunaújváros, kölcsönben), Puskás Zsombor (Vasas – kölcsönbe), Stefan Raúl (spanyol-magyar, Kisvárda), Varga Péter (NK Nafta Lendava – Szlovénia), Zsolnai Richárd (Békéscsaba)
Távozott: Almássy Levente (Sárisáp), Baglady Kornél (Kaposvár), Cserkuti-Németh Olivér (Gyirmót – kölcsönből vissza), Dragóner Filip (TFSE), Horváth Balázs (NK Medjimurje Cakovec – Horvátország), János Norbert (román-magyar, ?), Arianit Kadrija (magyar-albán, BFC Siófok), Kapus Barnabás (SC Kemeten – Ausztria), Medgyesi Márk (Majos), Nagy Erik (Villány), Nagy Mihály Krisztián (?), Nemes Milán (Dorog), Tóth Márk (Tiszaújváros), Vajda Roland (?), Vékony Viktor (Szeged-Csanád GA)

Fiatal labdarúgót igazolt az Újpest az MTK-tól







