A végére indult be a fehérvári henger: négygólos siker lett belőle

Vágólapra másolva!
2011.04.23. 17:01
null
A piros-kék mezes fehérváriak az utolsó pillanatokig nagy odaadással küzdöttek (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A labdarúgó NB I 24. fordulójában a bajnokságot fölényesen vezető Videoton a Lombard Pápát fogadta, és győzelmének köszönhetően javított a Haladástól elszenvedett vereség után. A fehérváriak igazán a második félidőben indultak be, és André Alves duplájával, valamint Lencse László és Nikolics Nemanja egy-egy találatával 4–0-ra nyertek.

 

A Videoton a Pápa ellen próbálta meg kijavítani az előző körben a Haladástól elszenvedett vereségét, ennek megfelelően rögtön támadólag léptek fel a hazaiak, akik többet birtokolták a labdát, de ez meddőnek bizonyult.

Véber György együttese, az előzetesen megbeszélt taktikának megfelelően, a biztos védekezésre koncentrált, és megszállta térfelét, majd gyors kontrákból igyekezett veszélyeztetni. A pápaiak edzője azonban nem lehetett maradéktalanul elégedett a pályán látottakkal, mert már fél óra után cserére határozta magát (Heffler Norbertet Gyenyisz Rebrik váltotta).

A félidő jó részében azután inkább a szabálytalanságok rovatba kerültek a strigulák, semmint a kapura lövésekhez, mígnem a szünet előtt felpörögtek az események. Előbb Németh Milán vágta fölé a Mladen Bozsovics által kiöklözött labdát, majd nem sokkal később Bárányos Zsolt sarokrúgása után Goran Marics fejelt nem sokkal a jobb kapufa mellé.

Megvolt a Vidi válasza is, a 44. percben Lencse László lépett ki a tizenhatos jobb oldalánál, kicsit kisodródott, lövése így is alig kerülte el a hosszú alsó sarkot. A második félidőre Gosztonyi András érkezett Nagy Dániel helyére, a hazaiak pedig ismét megnyomták az első periódust.

Az 53. percben Sándor György lépett ki Gosztonyi indításával, az alapvonal előtt megcsinált visszafele egy átemelős cselt, de utána az oldalhálóba lőtt, pedig a nehezét jól megcsinálta. Ezután Szűcs Lajos és Gosztonyi rövid időn belül kétszer is szembe került egymással: a pápaiak kapusa előbb bravúrral védett egy lövést, a következő támadásnál azonban letarolta az ellenfél játékosát, így tizenegyeshez jutott a Vidi.

Szűcs (majdnem) jóvá tette hibáját, hiszen elsőre megfogta André Alves büntetőjét, az ismétlésnél azonban már tehetetlen volt (1–0).

Ezzel beindult a fehérvári henger, amely a lefújásig még három találattal terhelte meg a pápai kaput. A 76. percben Gosztonyi tört be a tizenhatoson belülre, majd sikerült ellőnie Szűcs mellett a labdát, amely lassan vánszorgott a kapu felé, így a bevetődő Lencse segítette beljebb (20).

Alves duplázott nem sokkal később: a felezővonalról megindulva lefutott mindenkit, majd Szűcs és Németh Milán mellett a kapuba emelt (3–0). A győzelmet a csereként beálló Nikolics Nemanja találata tette fölényessé (4–0) – a Videoton a sikerrel újabb lépést tett a bajnoki cím felé.

VIDEOTON–PÁPA 4–0

 

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 24 16 5 3 50–21 +29 53
2. Paksi FC 23 12 4 7 40–31 +9 40
3. Kaposvári Rákóczi 23 12 3 8 37–30 +7 39
4. Ferencvárosi TC 23 12 2 9 34–32 +2 38
5. ZTE FC 24 11 4 9 40–38 +2 37
6. DVSC-TEVA 23 9 7 7 40–36 +4 34
7. Győri ETO FC 24 8 9 7 29–27 +2 33
8. Vasas 23 9 5 9 28–33 –5 32
9. Lombard Pápa Termál FC 24 9 4 11 35–42 –7 31
10. Újpest FC 24 8 6 10 38–33 +5 30
11. Szombathelyi Haladás 24 8 6 10 33–32 +1 30
12. Budapest Honvéd 23 8 6 9 27–27 0 30
13. Kecskeméti TE-ERECO 23 9 14 36–43 –7 27
14. BFC Siófok 23 6 8 9 21–30 –9 26
15. MTK Budapest 23 6 6 11 27–35 –8 24
16. Szolnoki MÁV FC 23 4 5 14 20–45 –25 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik