Losonczi: Párizs drága tanulópénz volt; Papp Kristóf újra gólt lőne a Fradinak

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2024.10.05. 23:55

A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

Az ETO FC Győr az NB I-es futballbajnokságban 2011 után (1–0) győzte le ismét a nagy rivális fehérváriakat hazai pályán, s így elmozdult a kiesőzónából, egy pontra megközelítve a sorozatban harmadik vereségét elkönyvelő Vidit. A zöld-fehérek kapusa, Gyurákovics Erik szerint nagyobb különbséggel is nyerhetett volna csapata. „Jó kezdés után a büntetőből kapott gól nem törte meg a csapatunk lendületét     – mondta lapunknak a győri futballista. – A továbbiakban is masszívan, stabilan teljesítettek játékosaink, agresszív védekezésünk nem adott lehetőséget a fehérváriaknak a gólszerzésre. Ha pontosabbak vagyunk a hajrában, nagyobb különbségű is lehetett volna a győzelem.”

„Nem tudok örülni a párizsi ötödik helynek, mert nem ez volt a cél. Az elődöntőben és a bronzmérkőzésen is hajszál választott el a sikertől. Az előbbi vereség után olyan mély mentális gödörbe kerültem, amelyből nem tudtam másnapra kimászni, emiatt nem jött össze a dobogó sem” – mondta lapunknak a világbajnok kötöttfogású birkózó, Losonczi Dávid. Szerinte „nagy lecke, drága tanulópénz volt Párizs, mégis pozitív élményként maradt meg”. Már az olimpián elmondta, hogy az ötödik helyért járó jutalmát szeretné felajánlani jótékony célra. Ezt most meg is teszi, sőt a 15 millió 700 forintot kiegészíti 16 millióra.

A zord időjárás ellenére már bő fél órával a hivatalos megnyitó előtt szépen megteltek a lovasközpont környéki parkolók, s ahogy delet ütött az óra, felharsant a trombita és megkezdődött az ünnepélyes megnyitó. A bevonuló huszárok az aradi vértanúk arcképét viselő zászlókat tartottak a kezükben, majd néhány bemutató kör után megérkeztek a nap főszereplői, a 17. Nemzeti Vágta lovasai. Ott voltunk Szilvásváradon, ahol a rögtön az első futam óriási izgalmakat hozott, Szabadka és Tiszafüred harcolt egymással, s riportunkból is kiderült, hogy a tavalyi győztes Kecskemét képviselője mire ment a Vámospérccsel vívott csatában.

Nyolc fordulót követően egyetlen csapat veretlen az NB II-ben, és az nem a feljutásra sokak által leginkább esélyesnek tartott Vasas vagy a Kisvárda Master Good, hanem a másodosztályú tagságát az előző idényben csak az utolsó fordulóban biztosító BVSC. A korábbi tízszeres válogatott Csábi József vezetőedző együttese nyolc bajnokiból ötöt kapott gól nélkül zárt. A nyári leigazolása óta folyamatosan jó teljesítményt nyújtó Pekár László bízik benne, hogy folytatódik a jó sorozatuk, lapunknak azt mondta, „fontos, hogy a Kisvárda ellen is jó eredményt érjünk el”  .

Nem jött jól a Zalaegerszegnek az ETO FC Győr Fehérvár FC elleni 3–1-es szombati győzelme a labdarúgó NB I-ben, hiszen így a zalaiak visszacsúsztak a kiesőzónába, tehát nem is lehet más a céljuk, mint vasárnap legyőzni az Újpestet, és feljebb kapaszkodni a tabellán.   „Mindenképpen nyerni kell, nincs rajtunk semmiféle plusz nyomás emiatt    – mondta lapunknak Szendrei Norbert, a ZTE FC 24 esztendős csapatkapitánya, aki a 11. Újpest elleni mérkőzésére készül. – Még csak a kilencedik fordulóban járunk, nem most maradnak bent vagy esnek ki a csapatok, az utolsó játéknapot követően kell megnézni a tabellát.”

A Paksi FC a magyar mezőnyt hosszú ideje uraló, hibátlan bajnoki mérleggel álló Ferencvárost fogadja az NB I rangadóján, a házigazda középpályása, Papp Kristóf bízik benne, hogy csapata ismét felnő a feladathoz. A PFC legutóbbi három bajnokiját megnyerte (az Újpestet, a Nyíregyházát és a Puskás Akadémiát is 2–1-re győzte le), viszont az FTC Pascal Jansen irányításával az NB I-ben száz százalékos. „Szerencsére a pályánk a napokon át tartó esőzés ellenére jó állapotban van. A Puskás Akadémia is hibátlan mérleggel érkezett hozzánk, sikerült véget vetnünk a sorozatnak, arra készülünk, hogy a Ferencvárost is megállítsuk” – mondta Nemzeti Sportnak    a paksiak 31 éves labdarúgója.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik