A whiskys – száz esztendeje született Gyetvai László

Még Magyarországon született, de hogy gyerekkorát is magyar földön töltse, a családnak Zólyomról Budapestre kellett költöznie. Átvitt értelemben a futballpálya lett a temploma. Történt, hogy 15 évesen az Ecseri úti templomban készült ministrálni a kilencórás misén, de egy alkalommal iskolatársa az alig kőhajításnyira fekvő Üllői úti pályára invitálta, mondván, a Fradiban toborzót tartanak. Gyetvai eleinte hezitált, hogy ezt édesanyjával közölnie kellene, de barátja megígérte, ő majd szól a mamának.

Az addig a grundokon futballozó srácot nem kellett nógatni, mert imádta a Ferencvárost. Még kilencévesen szeretett bele, amikor 1927. március 6-án a Fradi 6:2-re legyőzte a Kispestet. A toborzón a legendás Zsazsa bácsi (Izsák Károly) – civilben a Vásárcsarnokban burgonya-nagykereskedőként dolgozott – árgus szemekkel figyelte, hogyan játszik a több tucat fiatal. Gyetvai nevét az első között írta be a noteszébe:

„Megkérdezte, mit szeretek játszani, mondtam, hogy csatárt, mert szeretek gólt rúgni, és hát akkor is szereztem gólt” – nyilatkozta már befutott futballistaként Gyetvai. Zsazsa bácsi állítólag ezt mondta: „Ha szorgalmas leszel, még válogatott is lehetsz.”

Majd 20 évvel ezelőtt az FTC legendás krónikásával, Nagy Bélával búcsúzkodtunk a klub Üllői úti székháza előtt, amikor a forgalmas kereszteződésen átvágva egy fiatalos mozgású ember toppant elénk. Gyetvai László – mutatta be a krónikás az akkor már hetvenvalahány éves urat, aki elmondása szerint azért vállalkozott a balesetveszélyes mutatványra, mert nehezen bírja az aluljáró lépcsőit... A kérdésre, nem fél-e, hogy elüti egy autó, azt válaszolta, jó a szeme, csak olvasáshoz kell neki szemüveg.

De még később is aktív volt, amikor interjút készítettem vele, a pályán, a székház felőli kapu előtt megmutatta, mit tanítottak neki a góllövésről, amit aztán ő is továbbadott tanítványainak: „Külsővel a hosszú sarokra kell célozni, ha lecsúszik, legfeljebb a rövidbe megy.” Azért ez nem volt ilyen egyszerű: „Az én időmben is ritka volt a ballábas futballista, ráadásul én abszolút ballábas voltam. De tökéletesen megtanultam jobb lábbal is mindent, például jobb külsővel futtából átvenni a labdát. Ez nagy előnyt jelentett, nem kellett megállni, lendületből lehetett menni. Minden csak szorgalom és gyakorlás kérdése, egyszerűen akarni kell megtanulni.”

Ehhez azért tudni kell, hogy a Nemzeti Sport 1938-ban így írt a balszélsőről: „Egyszer már bejátszotta magát a Ferencvárosba, de kiderült róla, hogy a jobb lába egészen süket, ezért ismét visszakerült a tartaléksorba. Fél éven át gyakorolta szorgalmasan a jobblábas lövést.”

Azért nem árt megjegyezni, hogy Gyetvai akkor már Közép-európai Kupa-győztesnek mondhatta magát, mert a Fradi 1937-ben elhódította a trófeát és a balszélső három találkozón szerepelt. Ha már szóba került a KK, Gyetvai az 1939-es sorozat Bologna elleni elődöntőjére emlékezett szívesen. A bolognai 3:1-es vereséget követően az Üllői úton 4:1-re győzött a Fradi: „Az első meccsen Kiszely Pista játszott, visszavágón az ő helyére került vissza Toldi Géza. Mind a négy gól a balszárny hozta össze, Toldi négyszer volt eredményes.” Más kérdés, hogy a finálét a nagy vetélytárs Újpesttel szemben elbukták a zöld-fehérek.

Erénye a gyorsasága volt, egyik Fradi-meccsen a balszélső bátyja fültanúja volt a következő, apa és fia közti beszélgetésnek: „Nézd, fiacskám, milyen gyors ez a Gyetvai!” „Melyik az?” „Itt jön!” „Hol?” „Ott megy!” Olyan is előfordult, hogy a Kálvin téren az Üllői út felé tartó villamoson a fürtökben lógó emberek összepréselődtek, mondván, „Helyet Gyetvainak!” A csatár ugyanis futva érte utol a járművet. Ezt maga is megerősítette: „Ez a háború után volt, akkoriban örültem, ha villamossal mehettem ki a pályára.”

Már négy nappal huszadik születésnapja előtt Skócia ellen bekerült a válogatottba, s noha az 1938-as vb-ről éppen csak lemaradt, nem volt csalódott, mert csupán titkon számított a részvételre. „Kerettag voltam már a világbajnokság előtt is, de a Hungária balszélsője, Titkos Pál mögött nem kerültem a pályára. Talán kijutottam volna a vébére, de az utolsó pillanatban egy vezető azt mondta, hogy a korábbi fradista, a Marseille-ben játszó Kohut Vili jó formába lendült, legyen ő a balszélső, a gyerek Gyetvait itthon kell hagyni. Ő ment a vébére, de csak három meccsen játszott” – emlékezett a már idős Gyetvai.

Mégis, még ugyanebben az évben bemutatkozott a legjobbak között, Dietz Gusztáv szövetségi kapitány elvitte a csapat decemberi túrájára, amelyen együttesünk 1938. december 7-én Glasgow-ban az első hivatalos válogatott találkozóját vívta a skótok ellen. Noha a meccset 3:1-re elvesztettük, Gyetvai itt kedvelte meg egész életére a whiskyt. „A mérkőzés után a banketten állandóan whiskyvel kellett koccintani. Azt, hogy kellett, szó szerint értse: a hatodik kupica után megjegyeztem magamban, ha ez így megy tovább, úgy kell majd kivinni.”

A balszélső megszámolta: 32-szer koccintottak VI. György brit király és Horthy Miklós kormányzó egészségére. Ő pedig megkedvelte a skótok nemzeti italát, idős korában is felhörpintett egy-egy pohárkával. „Én nem vedelem a whiskyt, hanem az ízéért iszom, mert szeretem” – mondta, amikor a presszóban, ahol beszélgettünk, whiskyt rendelt. Vitalitására jellemző, hogy a Magyar Zoltán által életre hívott Magyar–Skót Társaság összejövetelén 2013 januárjában elénekelte a Fradi-indulót. Arról is beszélt, hogy a meccsek után általában fröccsöt ivott, sőt, karrierje befejezése után az egykori Rudas László utcában vendéglőt vezetett – de erről majd később.

Maga volt a velünk élő történelem, s nem csak azért mert Trianon előtt született. Amikor a Wekerle-telepen lakott, egyszer-egyszer a nála 15 évvel idősebb Purczeld Ferenccel, Puskás Öcsi édesapjával is fröccsözött, dr. Sárosi Györgyöt pedig nemcsak játékintelligenciája, hanem embersége miatt is tisztelte. „Gyurka” protekciója segített, hogy ne vigyék ki az orosz frontra. Csapattársával, az ugyancsak katona Kiss Gyulával már-már beletörődtek a sorsukba, amikor egy tiszt név szerint kiemelte őket a sorból, s mint később kiderült, Sárosi szólt az érdekükben. Emlékei közül szívesen idézte fel az 1940–1941-es bajnokságot, amelyben az FTC 5:0-ra és 5:2-re legyőzte az Újpestet, az utóbbi mérkőzésen Gyetvai szerezte az ötödik Fradi-gólt, és a Nemzeti Sport beválogatta a hét csapatába. Mondjuk, ez szinte természetes volt abban az időben, mert 1940 őszén a 13 forduló alatt 10 alkalommal is bekerült a hét tizenegyébe, akárcsak a Képes Sport által megadott év csapatába:

„Tizenegy pontos előnnyel nyertük meg a bajnokságot, Sárosi 29 góllal lett gólkirály, én 15 gólt szereztem.” A Ferencváros színeiben 230 alkalommal lépett pályára, 87 gólt szerzett. Tizenhét válogatott találkozóján három gól fűződik a nevéhez, 1941-ben a jugoszlávok elleni gólja döntetlent ért (1:1). Játékáról többek között ezt írta a Nemzeti Sport: „Gyetvai volt a legjobb csatárunk. (...) Remek góllal kezdett, az előkészítésben és a belövésben is remekelt. Később lett volna még néhány hasonló helyzete, amelyet szintén kihasználhatott volna. Mentsége, hogy a második félidőben nagyon árván maradt.” Volt más mentsége is: Belgrádba menet a vonaton csak néhány futballistánknak jutott fekvőhely, ő is ülve húzta ki az utazást.

A háborút követően is ő számított a Ferencváros első számú balszélsőjének, 1947 márciusában például győztes gólt lőtt az Újpestnek (1:0), ám még a negyvenes évek közepén szerzett makacs izomsérülése rendre pihenőre ítélte, a Fradi 1947-es mexikói túrájára sem utazhatott el. Nem jött már teljesen rendbe, ezért egy évvel később abbahagyta a futballt. Edzősködött, előbb az Egyetértésnél, majd az FTC tartalékcsapatánál. Varga Zoltán tehetségének kibontakozását is segítette, Fenyvesi Mátét ő tanította meg beadni – ezt a 80. születésnapja alkalmából a Nemzeti Sportnak adott interjúban a 76-szoros válogatott balszélső is elmesélte. Még az Egyetértés segítette hozzá a mai Podmaniczky utcában a MÁV Kórház mellett egy vendéglő vezetéséhez. Gyetvás nem tagadta meg önmagát: kiskaput csinált, kis labdával arra rúgták a 11-eseket, órákon át. Egy pohár borért ment a versengés. Ahogyan ő fogalmazott: „Hogy legyen értelme.”

93 éves koráig a Fradi minden hazai meccsén ott volt a lelátón.