„Antifutball a köbön” - avagy miért alszanak téli álmot az NB I csatárai?

„NINCS OLYAN, HOGY IDÉNY ELEJI FORMA”

Az őszi utolsó két fordulóban összesen 51 gól született, az első két tavasziban viszont csak 35. A visszaesés egyrészt magyarázható a csatárok gyengébb teljesítményével – a 35 találatnak kevesebb, mint a felét, 17-et szerezték csatárok, és csak 13 támadó tudott eddig betalálni a több tucatnyiból –, a góllövőlistán még mindig az első két helyen álló Danilo, André Alves páros távozásával és magyarázható azzal is, hogy három klub – a PMFC, a DVTK és a ZTE – még egyáltalán nem volt eredményes tavasszal.

Arra viszont már nehezebb választ találni, hogy miért alszanak téli álmot a csatárok és miért nem tud például egyetlen gólhelyzetet sem kialakítani kilencven perc alatt a hazai pályán játszó Pécs a tabellán négy hellyel és jó néhány ponttal mögötte lévő Ferencváros ellen.

A gólínséget jó magyar szokás szerint persze magyarázhatnánk az idény eleji formával vagy a pályák állapotával, de Véber György szerint nem nagyon lehet kibúvókat találni.

„Nemcsak a csatárok alszanak téli álmot, hanem a csapatok is – válaszolta felvetésünkre a legutóbb Pápán dolgozó, jelenleg klub nélküli szakember. – Elég gyenge színvonalúra sikeredett az eddigi két tavaszi forduló. Érthetetlenül állok ezelőtt, mert a csapatok jelentős része külföldi edzőtáborban, jó körülmények között készülhetett. Erre a teljesítményre nem lehet magyarázat a pályák esetleg rosszabb állapota sem, olyan pedig nincs, hogy idény eleji forma, mert mit csináltak a játékosok a felkészülési időszakban, ha ennyi idő alatt nem tudtak formába lendülni?″

Véber játékosként és vezetőedzőként is a feltétlen támadások híve volt, most elsősorban a csapatok mentalitását furcsállja, és sok esetben az elképzelést hiányolja a támadójátékból.

„Azért is érdekes a helyzet, mert a kilencedik helytől lefelé mindegyik csapat a benn maradásért küzd, vagyis minden héten háború van. Ehhez képest az látszik, a legtöbb csapatnál az a cél, hogy elkerüljék a vereséget. Nem egyszer két vagy akár három védekező középpályással állnak fel, ilyen esetben mit tud kezdeni elöl az egy szem csatár? Ennek nem is lehet más a vége, mint antifutball a köbön!″ – fogalmazott Véber, aki ugyanakkor azt is megjegyezte, nem könnyű az edzők helyzete sem, amikor előfordul, hogy a második helyen álló csapattól is távoznia kell a vezetőedzőnek. (Példa rá a győri Csertői Aurél vagy a gyirmóti Soós Imre, de tavaly a PMFC-nél Kiss Lászlónak is akkor köszönték meg a munkáját, amikor első helyen állt a csapat.)

NA DE KIKNEK KELLENE A LEGINKÁBB GÓLT SZEREZNI? – CSATÁRKÖRKÉP

Véber György nem tett jelentős különbséget a csapatok között, mert elmondása szerint az eddigi két fordulóban a Haladástól és a Videotontól látott igaz támadófocit. Ettől függetlenül érdemes néhány szóban külön-külön is kitérni a csapatokra, mert a mélyebb elemzésből az is kiderülhet, melyik klubnál beszélhetünk átmeneti üzemzavarról, és melyiknél tartós, akár az egész tavaszi szezonra kiható gólínségről.

A dobogósok közül a Videotonnál és a Debrecennél egyértelműen látszik az, hogy a csapat támadni akar, még akkor is, ha a DVSC-ben az eddigi két meccsen szerzett négy gólból csak egyet lőtt csatár, nevezetesen Adamo Coulibaly. A Loki erejét éppen az mutatja, hogy szinte bárki képes húzóemberré válni a csapatból, és gólokat lőni, mint például az elmúlt két találkozón kétszer is eredményes Szakály Péter.

A Győr régi-új vezetőedzője, Pintér Attila váltig állítja, támadófocira törekszik csapatával. Hogy ebből mi látszik a pályán, azt majd az idő fogja eldönteni. Az viszont tény, a Jarmo Ahjupera, Rati Alekszidze, Varga Róbert, Simon András csatársorból egyik futballista sincs kirobbanó formában (utóbbi ráadásul sérült is). Persze a középpályások is képesek meccseket eldönteni góljaikkal, mint például Pátkai Máté a Siófok elleni triplával.

Hasonlóban bízhatnak a Honvédnál is, mármint a középpályások góljaiban. Ivancsics Gellért ugyanis két meccsen négy gólt szerzett, igaz, hármat büntetőből. A kispestieknek elöl Danilót és Torghelle Sándort kellene pótolniuk tavasszal, de ehhez a Honvédnál 15 bajnokin csupán egy gólt jegyző Délczeg Gergelynek jelentősen fel kellene javulnia, és a télen szerződtetett bosnyák Emir Hadzictól is kellenének a gólok.

A tabellán lefelé haladva egyre több a kérdőjel. A PMFC-nél jelenleg az egyetlen használhatónak tűnő csatár, Bajzát Péter még két meccsre el lesz tiltva, a nagy reményekkel szerződtetett nigériai Solomon Okoronkwo pedig a Ferencváros ellen a legkisebb jelét sem mutatta annak, hogy szeretne gólt szerezni, talán még csak annyit sem mozgott a gyepen, amennyit egy átlagos haszonállat szokott legelészés közben... Ráadásul a pécsieknél gyakran előfordul, hogy több a védekező középpályás a kezdőcsapatban, mint a csatár.

A Kecskemét még Foxi Kethevoama távozása ellenére is képes veszélyes támadófocit játszani, ha a Tököli Attila, Francis Litsingi, Lencse László hármasból legalább kettő jó teljesítményt nyújt. A támadók számában Diósgyőrben sincs hiány, a Tisza Tibor, L'Imam Seydi, Fernando hármas azonban eddig ezen a tavaszon még nem sokat mutatott.

A Paks erénye, hogy Böde Dániel (igaz, ő jelenleg sérült) mellett is mindig akad olyan játékos, aki egy-egy mérkőzésre képes felszívni magát, és akár meccset is eldönt a góljával, góljaival, ahogy legutóbb az Újpest ellen duplázó Hrepka Ádám. A Ferencvárosnak most nincsenek olyan gólerős csatárai, mint például az 1990-es években Goran Kopunovics, Zoran Kuntics, Horváth Ferenc vagy Igor Nicsenko, ennek ellenére a zöld-fehéreken legalább látszik, hogy támadni szeretnének.

A Haladás is szeretne, csak ha a Goran Vujovics, Kenesei Krisztián kettős egyszerre sérült – most például ez a helyzet, a ZTE ellen szombaton valószínűleg egyikük sem játszhat –, akkor már csak nagyon nehezen tud. A Kaposvárban a télen a Videotonhoz távozott Milan Perics első számú helyettese a szintén szerb Miroszlav Grumics lehet, aki legutóbb duplázott – de valljuk meg, ő már gyengébb képességűnek tűnik, mint a somogyi megyeszékhelyről korábban Székesfehérvárra igazoló Nemanja Nikolics, André Alves vagy a már említett Perics.

A Lombardnál Lovrencsics Gergő inkább egy jó szélső, mint vérbeli befejező csatár, míg az újaknak még időt kell hagyni az értékeléshez, Mohamadu Seye már most ígéretesnek tűnik, igaz, rögtön az első meccsén megsérült.

Az Újpestnél a Kabát Péter, Rajczi Péter, Lázár Bence trió magyar szinten akár kimondottan veszélyes is lehetne, de jelenleg nem az. Utóbbi már csak azért sem, mert meglepő módon idén még egyik bajnokin sem kezdett, legutóbb nem is játszott.

Siófokon a két bajnokin két góllal nyitó Simon Attila akár még kulcsember is lehet, de csak ha kitart a jó formája, mert az eddigi 138 NB I-es meccsen elért 39 találata nem annyira biztató a jövőre nézve. A benn maradáshoz mindenesetre minden Simon-gól jól fog jönni, és ne feledjük, hogy ott van a keretben a jó öreg Sowunmi Thomas is, bár ő ebben az idényben inkább védekezik, mint támad, nem is szerzett még gólt. A Vasasban és a ZTE-ben már ősszel sem akadt huzamosan jól játszó, folyamatosan gólokat szerző csatár, és most sincs.

GYAKORI KLUBCSERÉK, MEG NEM ÉRTETT SZTÁROCSKÁK, RENGETEG SÉRÜLÉS – A VISSZAESÉS LEHETSÉGES OKAI

A fenti összkép semmiképpen nem nevezhető pozitívnak, és messze elmarad még az 1990-es évektől is, amikor majd' minden csapatban voltak olyan, többségében magyar támadók, akiktől előre retteget az ellentábor. Dzurják József, Fischer Pál, Kovács Kálmán, Wukovics László, később Kovács Zoltán, Horváth Ferenc, hogy csak néhány nevet említsünk. Ezzel Véber Görgy is egyetértett:

„Valóban nincsenek már olyan, tipikus befejező csatárok, mint például Fischer Paliék idejében. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy hiába tehetséges egy csatár, ha nincsenek társai. Fischer Pali például klasszikus befejező csatár volt, de az ő eredményességéhez szükség volt jó szélsőkre is, akiktől megfelelő labdákat kapott. Ha abban az időben három védekező középpályás lett volna egyszerre a pályán, neki, nekik is sokkal nehezebb dolguk lett volna″ – mondta a korábbi újpesti középpályás, aki szerint az állandóság is fontos tényező.

„Régen mindegyik csapatnak volt egy magja, a meghatározó játékosok négy-öt évig is ugyanott futballoztak. Manapság viszont a legtöbb csapatnál már sokkal gyakrabban cserélődnek a futballisták, ami miatt nincs állandóság, nehezebben tud kialakulni egy stabil mag, játékstílus″ – fejtette ki Véber, aki a fiatalok kérdésére is kitért.

„Manapság szokás túlmisztifikálni a képzés szerepét. Régen sem volt kimagasló színvonalú a magyar képzés, mégis voltak kiemelkedő képességű játékosaink. Az a baj, hogy ma tele vagyunk tizenéves, meg nem értett sztárocskákkal. A hozzáállással van a legfőbb probléma, de nehezíti az edzők dolgát a rengeteg sérülés is. Csak amíg Pápán dolgoztam, négy-öt játékosom is keresztszalag-szakadást szenvedett. Már kezdtem azt hinni, én csinálok valamit rosszul, de más csapatoknál ugyanilyen gyakoriak az ilyen jellegű sérülések, pedig a mi időnkben ez nagyon ritka volt″ – fogalmazott Véber.

A fentiekből is kiderül, meglehetősen összetett a kérdés, amiből a szurkoló leegyszerűsítve csak annyit lát hétről hétre, hogy van gól vagy nincs gól. Most inkább az utóbbi, de bízzunk benne, hogy tényleg csak idény eleji formáról van szó – bármennyire is elfogadhatatlan az indok –, és ahogy fokozatosan zöldbe borul a természet, a csatárok is felébrednek téli álmukból, megnyílnak a gólcsapok.