Az ördöngös csel – Szepessy Lászlóra emlékezünk

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2022.01.15. 19:33
null
Szepessy László (1949–2022) (Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap)
Mint arról beszámoltunk, hetvenkét éves korában elhunyt Szepessy László, a Ferencváros és a Rába ETO korábbi labdarúgója. Malonyai Péter nekrológjával emlékezünk a néhai magyar bajnok futballistára.

 

Ritka dolog, hogy egy hátvéd azzal dicsekszik, hogy kicselezték, ám én büszkén vallom, hogy közéjük tartozom. A 72 esztendős korában elhunyt Szepessy Lászlóra emlékezve, nem tehetek mást, mert olyan trükkel vert át rendszeres vasárnap délelőtti játékaink egyikén, amihez ő kellett.

Azaz: nem csupán ügyesség, ész is.

Rámvezette a labdát, én persze hátráltam, lestem, hogyan szúrhatnék közbe, amikor hirtelen lehajolt, s úgy tett, mintha kézzel érintené a labdát. Én, az egyszerű balbekk azonnal megálltam („Hendsz!”), ő pedig a kapuig robogott.

Később, akárhányszor találkoztunk, visszatérően felemlegettük az esetet, röhögtünk egy jót, meglapogattuk egymás hátát, és jött a na, kivel, mi van...?

Mármint azok közül, akikkel együtt játszottunk hol Óbudán, hol a budaio teniszpályán, hol a lágymányosi dühöngőben, a kórház mögött. Egyszer egy házibuli derekán éjjel is lementünk futballozni, elvégre a parkoló ki volt világítva, a lakók kihívták a rendőröket, kellett Szepi magasságából adódó tekintélye és veretes dumája, hogy megússzuk intéssel.

A régi grundon felnőtt futballistákhoz tartozott, az utcákon, tereken létrejövő barátságokhoz, kötelékekhez hűségesen, csak azt fogadva el tekintélyként, aki valóban rászolgált. Verebes József tudása, személyisége, pedagógiája megingathatatlan volt nála, győri futballistaként hallgatta, faggatta, igyekezett minden szavát befogadni.

Vagány volt, csibész, olyan szívvel, amilyet kívánok mindenkinek, persze csak akkor érdemli meg, ha nem hiszi, hogy ő nem csupán mindent tud, hanem mindent jobban – nem játssza meg magát. Mert arra ugrott, az okoskodást nem tűrte.

A cseled Szepi, velem marad örökké, de tudom, hogy mindenkinek van egy olyan emléke Rólad, ami Te vagy.

Csak Te.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Békéscsaba Előre csapatorvosa, dr. Dányi József

Labdarúgó NB II
8 órája

Gyász: 49 évesen elhunyt a legendás szabadfogású birkózó, Buvajszar Szajtyijev

Birkózás
2025.03.02. 20:15

Gyász: elhunyt az ötszörös magyar bajnok hosszútávfutó, Májer József

Atlétika
2025.02.22. 11:36

Gyász: elhunyt a németek egykori neves játékvezetője

Német labdarúgás
2025.02.19. 10:45

Gyász: 87 évesen elhunyt az olimpiai bronzérmes Dunai János

Magyar válogatott
2025.02.13. 13:53

Rövid időn belül a második BEK-döntős legendáját gyászolja a Panathinaikosz

Minden más foci
2025.02.12. 15:53

Gyász: elhunyt a balmazújvárosi kézilabdacsapat egykori szerb légiósa

Kézilabda
2025.02.11. 11:13

Férfi kézi: feketébe borul a lelátó a Gyöngyös–FTC-n

Kézilabda
2025.02.07. 17:02
Ezek is érdekelhetik