Debrecen: Én is bűnös vagyok – Leonel Pontes

– Végül is ki akarta a váltást? Közös megegyezéssel állt fel a kispadról?
– A klub döntése volt – mondta a DVSC-vel hétfőn szakító portugál edző, Leonel Pontes. – A DVSC-nél azt akarták, hogy távozzak. Kimondták a végső szót, utána még meg kellett egyezzünk a részletekben, ami végül is sikerült.

– Csalódott, vagy inkább dühös?
– Mérges nem vagyok, csalódott annál inkább… A teljesítményünk miatt. Sokkal jobb helyen kellene állnia a csapatnak a tabellán, nem a kiesés ellen kellene küzdenie.

– Mégis, hol kellene állnia?
– A játékosok képességei alapján a középmezőnyben. Kevés, nagyon kevés kellett volna a sikerekhez, ha egy-két meccset megnyerünk a tavasszal, most nem a kiesésről és az edzőváltásról beszélgetnénk, hanem a jövőről, a következő bajnokságról.

– A szakmai munkáért mégiscsak ön felelt.
– Amikor a csapatot kritizáltam, magamat is beleértettem. A labdarúgókhoz hasonlóan én is bűnös vagyok a gyenge szereplésben. Amikor az elmúlt évben ide érkeztem, sajnos túl sok időt vett igénybe az akklimatizálódásom, új országba, új közegbe kerültem, nem beszélem a nyelvet, meg kellett ismernem a magyar futballistákat. Az első fél év azzal ment el, hogy próbáltam megismerni a körülményeket, és ennek ára volt.

– Mi volt a legfőbb gond?
– Utólag könnyű okosnak lenni, magyarázkodni nem szeretnék, de tény, hamarabb tisztázni kellett volna, mit akar a klub, milyen úton haladjunk előre.

– Mit mondtak a vezetők, mi volt az elvárás?
– Egy olyan egyesületnél, amely az elmúlt tíz esztendőben hétszer bajnok volt, sikereket ért el a nemzetközi porondon is, nem könnyen mondtak le a győzelem ízéről, és ez érthető is… A magam részéről szerettem volna magyar srácokkal sikereket elérni, helyi kötődésű fiatalokat bevetni, de azonnali eredmény kellett. Csakhogy az ideérkezésem után hiába szerettünk volna magyar játékosokat igazolni, be kellett látni, sokkal könnyebb légiósokat megszerezni. Augusztus volt, amikor megegyeztem a debreceniekkel, a magyar futballisták addigra elkeltek.

– Csakhogy néhány igazolással alaposan mellényúltak. Ebben nem hibázott?
– De. Itt van Róbert Vittek esete. Neves labdarúgóról volt szó, azt gondoltuk, tud nekünk segíteni, ám hiába adtuk meg neki a lehetőséget, nem élt vele. Nem hálálta meg a bizalmat. Sokkal többet vártam tőle.

– Ha újra kezdhetné, másokat igazolna?
– Alighanem. Még egyszer mondom, ez az én felelősségem, mert én tettem be őket a csapatba. Az idényben próbáltunk frissíteni a kereten, ám olyan futballisták érkeztek hozzánk, akiknek időre volt szükségük, míg formába lendültek. Haris Handzic, Osváth Attila, Justin Mengolo – egyikőjük sem volt játékban. Próbáltunk belenyúlni a taktikába, alakítani a csapaton, de nem vagyok varázsló. A sok új labdarúgó, és én sem kaptam elegendő időt…

– Nocsak, kevesellte az időt?
– Igen. Nem akarok példálózni, de itt a Vasas és Michael Oenning esete. Az előző idényben hajszálon múlott a kiesésük, most alighanem a dobogón végeznek, és a Magyar Kupa döntőjében is ott vannak. Ugyanazzal a kerettel.

– Azt akarja mondani, ha maradhatott volna edző, jövőre a dobogón végez a Loki?
– Bizonyára. Volt egy listám, amelyen több olyan magyar futballista neve is szerepelt, akiket ide szerettem volna hozni a nyáron. Volt, akit az NB I-ből, de akadtak olyanok is, akik a másod-, sőt, a harmadosztályban játszanak most.

– Harmadosztályból?! Honnan ismeri egyáltalán őket?
– Onnan, hogy szabadidőmben jártam az alacsonyabb osztályú meccseket. Tíz, tizenöt éve Portugáliában sem járt senki alacsonyabb osztályú találkozókra, manapság Ázsiából és Európa különböző helyeiről áramlanak a megfigyelők a kisebb klubok mérkőzéseire. Én is találtam gyöngyszemeket a magyar harmadosztályban. A mostani keret egy részével, és az újonnan érkezőkkel ott lettünk volna a dobogón.

– Herczeg Andrással beszélt a váltás óta?
– Természetesen. Most is itt vagyok még Debrecenben, jóban vagyok Andrással. Rendes ember, szorítok neki. Remélem, bent marad a csapat.

– Mikor megy haza Portugáliába?
– Hétfőn.

– Mit gondol, dolgozik még Magyarországon?
– Jó kérdés. Ha a szívemre hallgatok, igen, örömmel dolgoznék újra itt. Most már sokkal okosabb vagyok…