Dejan Sztankovics: Sumákolás nélkül, csak egyenesen!

– Az utolsó őszi bajnoki után vasárnap este hazaindult Milánóba. Milyen odahaza lenni?
– Nagyon hiányzott már családom! – válaszolta lapunknak adott interjújában Dejan Sztankovics, a Ferencváros szerb vezetőedzője, aki szeptember elején vette át a magyar bajnok irányítását, a csapattal az Európa-konferencialigában a Fiorentina mögött csoportmásodikként jutott tovább, a bajnokságban pedig egy pont a hátránya az első helyezett paksiakkal szemben. – A Zalaegerszeg elleni meccsünk után autóba ültem, s az éjszakát már Ljubljanában töltöttem. A feleségem családja ott él, játékoskoromban sok időt töltöttünk a városban, ráadásul éppen félúton van Budapest és Milánó között, így megpihenhettem itt.

– Belgrádban nőtt fel, korábban elmondta, hogy szemben volt a stadion, ahová a kerítést átugorva járt edzésre. Sohasem szeretett volna visszaköltözni a szerb fővárosba?
– Éppen a napokban jutott eszembe, januárban lesz húsz éve, hogy Milánóban élünk. Azért az nem kevés idő... Huszonhat voltam, amikor átigazolt az Inter, azóta Milánó az otthonom, az otthonunk. A város tele van lehetőséggel, programmal, nem lehet unatkozni. Szóval nem, a hazaköltözés sohasem volt tervben.

Az Olympiakosz ellen ötven százalék az esély

– Az európai kupák hétfői sorsoláskor éppen úton volt, mobiltelefonján követte az eseményeket. Mit szól ahhoz, hogy az Európa-konferencialiga rájátszásában az Olympiakosszal csapnak össze a tizenhat közé jutásért?
– Kemény ellenfél, amely kellő rutinnal van felvértezve ezen a szinten is. Többször megjárta a Bajnokok Ligáját, az Európa-ligát, most az Ekl rájátszásában találkozunk. A lehetséges ellenfelek közül az Ajax és a Betis után a görög együttes volt a harmadik legnehezebb rivális. De jelentős céljaink vannak, a tizenhat közé akarunk jutni! Játékosként mindig többre vágytam, vezetőedzőként is ilyen vagyok, szeretnék nagyot alkotni a Ferencvárossal. Valami olyat, amire a szurkolók évek múlva is emlékeznek.

– Futballistaként játszott az Olympiakosz ellen?
– Egy meccs ugrik be, az is felkészülési volt. Talán döntetlen lett a vége… Az biztos, hogy az szurkolótáboruk is elképesztően fanatikus, Pireuszban alighanem zsúfolt lelátók előtt léphetünk pályára. Nem bánom, hogy a visszavágót a Groupama Arénában játsszuk, nekünk is rengeteg erőt adnak a szurkolóink.

– Kétesélyes a párharc?
– Ötven százalék az esélye mindkét csapatnak a továbbjutásra. Az utóbbi időben többször láttam a görög rekordbajnokot, a Csukaricski és a Topolya ellen is játszott, valamennyire már most képben vagyok. Bő a kerete, hosszú a kispadja, jól fel kell készülnünk belőle, de nem vagyunk gyengébbek nála.

Fordulatos volt az ősz, jól jött a téli pihenő

– Mentálisan mennyire fáradt el az őszi szezon végére?
– Nemcsak a futballistáknak, nekem is pihenésre van szükségem. Hullámvasutazás volt a kinevezésem óta tartó időszak. Szeptember elején a Magyar Kupában ültem először a Ferencváros kispadján, onnantól egymást követték a mérkőzések. A vasárnapi, Zalaegerszeg elleni meccsre gyakorlatilag elfogy­tunk. Nem vagyok régóta vezetőedző, de nemigen éltem át olyat, hogy ilyen sok sérültünk legyen. Gyakorlatilag több mint kezdőcsapatnyi játékos dőlt ki hosszabb-rövidebb időre.

– Ha már itt tartunk, a Fiorentina ellen a kezdőcsapatban helyet kapó Varga Barnabás a ZTE ellen a keretben sem volt: minden rendben vele?
– Szerencsére igen. Úgy készítettük fel, hogy rendelkezésünkre álljon a Fiorentina elleni hazai ütközetre. Előtte Pakson csereként beszállva már pályán töltött több mint negyedórát, az olaszok elleni mérkőzésen egy félidőt szántam neki, végül még maradt a fordulás után kicsit a pályán. Le a kalappal előtte, profin, bátran hozta, amit kértünk tőle. A Zalaegerszeg ellen viszont már nem szerettem volna kockáztatni. A legfontosabb, hogy a következő idényre teljesen rendben legyen, februártól nagy szükségünk lesz rá.

– A télen szeretne új játékosokat a keretbe? Beszélgetett az erősítésekről a vezetőkkel?
– Hajnal Tamás sportigazgatóval gyakorlatilag napi kapcsolatban vagyok, a Népligetben talán nem múlt el úgy nap, hogy ne ültünk volna le beszélgetni. Őszinte a kapcsolatunk, mind a ketten kimondjuk, amit gondolunk. Van, amiben nem értünk egyet, de sohasem léptem még ki úgy az irodájából, hogy konfliktus lett volna köztünk. Természetesen az erősítésekről is szó esett, tudjuk, milyen típusú futballistákra van szükségünk. De ez maradjon a klub belügye.

Három fiából kettő az Interben játszik

– Kinevezése óta volt olyan pillanat, amikor megbánta, hogy belevágott a magyarországi kalandba?
– Soha, egyetlen pillanatra sem, és ezt nem udvariasságból mondom. A Ferencváros olyan klub, amelynél napról napra teljesíteni kell, nyomás alatt dolgozni. Élvezem a munkát, és bár el kell ismerni, az ősszel akadtak hullámvölgyek, sohasem sírtam vagy panaszkodtam a futballisták fáradtságára, nem kerestem a kifogásokat. Mindig is realista voltam, ha hibázom, elismerem. A bajnokságban elhullajtottunk néhány pontot, de egyetlen pillanatra sem veszítettük el a hitünket, ami nagyon fontos. A végére némileg kiegyenesedtünk, a Fiorentina elleni döntetlennel továbbjutottunk az Európa-konferencialigában, a bajnokságban pedig egyetlen pont a hátrányunk a Pakssal szemben.

– Mi a futballban az az alapvetés, amiben megrögzötten hisz?
– Nálam a futással kezdődik és azzal ér véget a labdarúgás. Ez az alap! Egy méterrel mindig többet kell futnunk, mint az ellenfelünk. Ki lehet kapni, előfordulhat, hogy gyengébb napot fogunk ki, de a futásból nem engedek. Ezeket az adatokat a mérkőzések után rendre elemzem, erre nagyon odafigyelek.

– Őszinte, szókimondó ember, aki sohasem köntörfalaz. Gyerekként is ilyen volt?
– Sohasem sumákolok. Rajtam mindig lehet látni, ha örülök vagy ha éppen mérges vagyok. És az illetőnek el is mondom, miért vagyok csalódott, mi bánt. Ilyen vagyok, mindig is ilyen voltam…

– Az egész szünidőt Milánóban töltik a családdal?
– Elutazunk egy rövid vakációra, de most tényleg az a legfontosabb, hogy együtt legyünk. Eleinte a feleségem sokat ingázott Milánó és Budapest között, de a gyerekek miatt idehaza volt a helye.

– Három fia közül kettő is futballozik. Lehet belőlük hasonlóan nagy játékos, mint amilyen az édesapjuk volt?
– Az majd elválik… A huszonegy éves Filip és a tizennyolc esztendős Alekszandar is az Inter futballistája, előbbi kapus, kölcsönben a Sampdoriánál véd. Alekszandar fiatal kora ellenére gyakran már a felnőttkerettel edz, tehetséges, meglátjuk, mire viszi. Mind a ketten korosztályos szerb válogatottak, Alekszandar az U19-es együttes csapatkapitánya. A legidősebb, Sztefan abbahagyta a futballt, máshoz volt kedve. Tanul, egyetemista, keresi a saját útját, de abban biztos lehet, hogy mindenben támogatjuk. Éppen úgy, ahogy annak idején engem is mindenben támogattak a szüleim.