Nemzetek Ligája: holland–spanyol és olasz–német rangadók jönnek a negyeddöntőben

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.11.22. 12:39
Fotó: Getty Images
Az UEFA nyoni székházában pénteken kisorsolták a Nemzetek Ligája jövő évi rájátszásának és az osztályozóknak a párosításait. A sorsolás „fénypontjaként” eldőlt, hogy az A-liga negyeddöntőjében az Európa-bajnoki- és NL-címvédő Spanyolország Hollandiával találkozik, továbbá Franciaország Horvátországgal, Dánia Portugáliával, Németország Olaszországgal mérkőzik meg az elődöntőbe jutásért. Az A/B-liga osztályozójában Magyarország Törökországgal csap össze.

Mint arról folyamatosan frissülő tudósításunkban már hírt adtunk, a magyar válogatott Törökországgal találkozik a Nemzetek Ligája A/B-liga márciusi osztályozójában, a mieink játszhatják majd hazai pályán a visszavágót. A sorsoláson – ahol az Arsenal korábbi védője, Johan Djourou segédkezett, és húzta ki egymás után a golyókat – továbbá kiderült, hogy a B/C- és a C/D-ligában milyen összecsapásokat rendeznek márciusban.

Magyar válogatott
2024.11.22. 12:25

Nemzetek Ligája: a törökökkel játszunk márciusban – megvan a sorsolás

Eldőlt, hogy a 2024-es évhez hasonlóan 2025-ben is Vincenzo Montella együttese ellen kezdünk, de idegenben. Az A-ligában ismétlődik a 2018-as vb-döntő párosítása.

Az osztályozók párosításai után elkészítették az A-liga rájátszásának sorsolását is: a negyeddöntők közül kiemelkedik a Hollandia–Spanyolország és az Olaszország–Németország párharc. A franciák a horvátokkal, a portugálok a dánokkal csapnak össze a továbbjutásért. Az elődöntőben az olasz–német párharc továbbjutója a dán–portugál csata győztesével találkozik; a másik ágon a holland–spanyol párharc győztese a horvát–francia csata továbbjutójával mérkőzhet meg a döntőbe jutásért. 

NEMZETEK LIGÁJA, SORSOLÁS
A-LIGA RÁJÁTSZÁS
NEGYEDDÖNTŐK
Hollandia–Spanyolország
Horvátország–Franciaország
Dánia–Portugália
Olaszország–Németország
ELŐDÖNTŐK
Olaszország/Németország–Dánia/Portugália
Hollandia/Spanyolország–Horvátország/Franciaország
A kétmeccses negyeddöntő találkozóit 2025. március 20-án és 23-án rendezik, az egymeccses elődöntőket június 4-én és 5-én, a döntőt és a bronzmeccset június 8-án.

A/B-LIGA OSZTÁLYOZÓ
Törökország–MAGYARORSZÁG
Ukrajna–Belgium
Ausztria–Szerbia
Görögország–Skócia
A kétmeccses osztályozókat 2025. március 20-án és 23-án rendezik.

B/C-LIGA OSZTÁLYOZÓ
Koszovó–Izland
Bulgária–Írország
Örményország–Grúzia
Szlovákia–Szlovénia
A kétmeccses osztályozókat 2025. március 20-án és 23-án rendezik.

C/D-LIGA OSZTÁLYOZÓ
Gibraltár–Lettország
Málta–Luxemburg
A kétmeccses osztályozókat 2026. március 26-án és 31-én rendezik.

* A párharcokban elsőként feltüntetett válogatott játssza odahaza az első mérkőzést.

 

Legfrissebb hírek

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

„Elrúgta a bokámat” – mégsem kapott tizenegyest a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.02.26. 08:44

Marco Rossi az NS-nek: Büszke vagyok Szoboszlai Dominikra

Magyar válogatott
2025.02.25. 07:00

Fehéroroszország elleni győzelemmel kezdte a Nemzetek Ligáját női válogatottunk

Magyar válogatott
2025.02.21. 21:52

Elfogytak a jegyek a törökök elleni hazai Nemzetek Ligája-meccsre

Magyar válogatott
2025.02.18. 18:15

Magyar–török: mától minden klubtag vásárolhat belépőjegyet

Magyar válogatott
2025.02.18. 09:49

Lelki fröccs is kell az NL-osztályozóra készülő csapatnak

Magyar válogatott
2025.02.18. 06:48

Női labdarúgás: Fehéroroszország ellen kezd a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2025.02.10. 14:21
Ezek is érdekelhetik