DVTK: ezért esett a vezetőség választása a Sevillára

Vágólapra másolva!
2016.05.20. 14:17
null
Benczés Miklós, Francisco Gallardo, Sütő Szilárd és Szabó Tamás a Sevilla stadionjában (Fotók: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I legutóbbi kiírásának kilencedik helyén végző DVTK vezetőségéből Szabó Tamás, Benczés Miklós és Sütő Szilárd az elmúlt napokban Sevillában járt, ahol a kapcsolatfelvétel mellett megismerkedhettek többek között az Európa-liga-győztes klub utánpótlás-filozófiájával is.

 

A diósgyőri együttes sportigazgatója, Benczés Miklós elárulta, hogyan kerültek kapcsolatba a Sevillával.

„Két klubnál is voltam vezetőedzője Francisco „Paco” Gallardónak (a DVTK korábbi játékosa – a szerk.), és mondhatni baráti kapcsolatban maradtunk. Mivel a klubvezetőség szeretne egy nívós európai klubbal partneri kapcsolatot, illetve szakmai együttműködést megvalósítani, ezért az U15-ös csapat vezetőedzőjét, Pacót kértük arra, hogy az ő vezetésével megismerhessük a Sevillát. Rajta keresztül nagyon átfogó képet kaphattunk a Sevilláról, hiszen bevitt minket a kulisszák mögé. Megismerhettük a klubban folyó szakmai munkát, a klub felépítését, edzéseket látogattunk és meghallgattunk több előadást is” – mondta Benczés Miklós a DVTK hivatalos honlapjának, majd megindokolta, hogy miért esett a választásuk a Sevillára.

„A Sevilla költségvetése nem a legmagasabb a spanyol első osztályban, mégis évről évre eredményes tud lenni a nemzetközi porondon. Most nyerték meg harmadszor az Európa-ligát egymás után, nagyrészt nem a költségvetésüknek, a sztárigazolásoknak, hanem a szakmai munkájuknak köszönhetően. Ezért is esett rájuk a választásunk. Látjuk a diósgyőri infrastrukturális fejlesztéseket, és ha ezt a tudást be tudjuk integrálni a saját, labdarúgással kapcsolatos filozófiánkba, s megnézzük, hogy a mi helyünk hol van a költségvetéseket tekintve a magyar élvonalban, akkor azt látjuk, hogy hasonló a helyzetünk” – vélekedett a sportvezető.

A Benczés Miklóssal és Sütő Szilárddal készített teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

Benczésék a Sevilla öltözőjében is jártak
Benczésék a Sevilla öltözőjében is jártak
A vezetőség találkozott Carlos Marchenával (jobbról a második), a Valencia korábbi spanyol válogatott védőjével is
A vezetőség találkozott Carlos Marchenával (jobbról a második), a Valencia korábbi spanyol válogatott védőjével is

 

Legfrissebb hírek

Bárdos Bence: Minden szurkoló és minden játékos európai kupaszereplésre vágyik Diósgyőrben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:31

Új edző jól seper: a Diósgyőr legyőzte az élen álló Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 18:56

La Liga: nem bírt egymással a Rayo Vallecano és a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 18:12

Holdampf Gergő: Bátran, céltudatosan kell játszani a felcsútiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 11:07

NB I: húsz év után nyerne újra az ETO a Fradi ellen az Üllői úton

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 10:00

„Olyat még nem kértek tőle, ami Diósgyőrben elvárás lehet” – vélemények Dambrauskasról

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 11:01

Összeállt a DVTK edzői stábja – másodedzőt és kapusedzőt is hozott magával Valdas Dambrauskas

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 18:18

A Legyen Ön is milliomosban nyert pénzből kezdte meg edzői tanulmányait a DVTK új mestere

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 14:48
Ezek is érdekelhetik