Felkészülés: a Haladás kikapott osztrák ellenfelétől

Vágólapra másolva!
2013.01.25. 15:58
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás 2–0-ra kikapott az osztrák élvonalbeli Admira Wackertől felkészülési mérkőzésen. A Bécsben lejátszott találkozón a mödlingiek mindkét félidőben betaláltak egyszer-egyszer a szombathelyiek kapujába.

A nyugat.hu tudósítása szerint Haladás-helyzetekkel kezdődött a mérkőzés, Radó András 14 méterről leadott lövését védte az osztrák csapat kapusa. A meccs második ziccere is Radó előtt adódott, ám a szombathelyi játékos nem tudta jól átvenni a labdát.

A 36. percben az Admira szerezte meg a vezetést, a mödlingi gárda a szünetben sorcserét hajtott végre, és agresszíven letámadta a szombathelyi csapatot, ami nem ízlett Artner Tamás legénységének. A Haladás egészen a 90. percig állta a sarat, ekkor jött az újabb Admira-gól, amellyel kialakult a meccs végeredménye.

„Az első félidőben két minőségi csapat egál közeli meccset játszott egymással. A második félidőben – a cseréink után – minőségi különbség volt az osztrákok javára, de azt kell, hogy mondjam, a fiúk ekkor is meglepően ügyesen játszottak” – nyilatkozta Artner Tamás a mérkőzés után a haladasfc.nyugat.hu-nak.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Admira Wacker (osztrák)–Szombathelyi Haladás 2–0 (1–0)

Haladás: Rózsa (Mursits, 70.) – Schimmer, Guzmics, Fehér Z. (Jagodics, 70.), Búrány (Devecseri, 46.) – Simon Á. (Iszlai, 46.), Rajos (Szakály, 70.) – Nagy G. (Gyurján, 70.), Németh M. (Kalász, 46.), Radó (Czafit, 75.) – Andorka (Kenesei K., 46.).

Forrás: nyugat.hu
TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM
SZOMBATHELYI HALADÁS
Felkészülés kezdete: január 9.
Tervezett edzőtábor: február 4–11., Sopron és külföldi edzőtábor (Törökország, Portugália vagy Horvátország)
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 23., 15.00, Szombathely
Haladás–Ajka 5–1 (Andorka 34., 45. – mindkettő 11-esből, Radó 37. – 11-esből, Kenesei K. 47. – 11-esből, Czafit 62., ill. Sowunmi 78.)
Január 25., 15.00 óra, Bécs
Admira-Wacker–Haladás 2–0
Január 26., 11.00 Haladás–ZTE
Január 30., 14.00 Ajka–Haladás
Február 2., 11.00 Haladás–Veszprém
Február 6., 11.00
Sopron–Haladás
Február 9.
Mattersburg (osztrák)–Haladás
Február 14., 11.00
Sopron–Haladás
Február 16., 11.00
Haladás–Gyirmót
Február 20., 13.00 Veszprém–Haladás

 

Legfrissebb hírek

Újabb magyar győzelem a brazil női kézilabda-válogatott ellen

Kézilabda
2025.04.12. 18:46

Jól játszott a Szpari, de nem tudta borítani a papírformát Pakson

Labdarúgó NB I
2025.04.05. 18:57

Bánkódhat a KTE, a Győr az utolsó pillanatban egyenlített a Széktói Stadionban

Labdarúgó NB I
2025.04.05. 16:25

Petry Zsolt: Több Szoboszlaink is lehet, nem csak egy

Minden más foci
2025.04.01. 14:14

Harmadszor sem tudta legyőzni a bajnokságban a Paks a Zalaegerszeget

Labdarúgó NB I
2025.03.29. 18:51

Folytatódott a remek győri tavasz, az ETO legyőzte az MTK-t hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.03.29. 16:26

Svédország és Oroszország is öt gólt szerzett felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
2025.03.25. 22:40

Az írektől is kikapott a magyar U21-es válogatott felkészülési mérkőzésen

Magyar válogatott
2025.03.24. 22:11
Ezek is érdekelhetik