Felkészülés: a Kisvárda döntetlent játszott Lovrencsicsékkel

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.07.02. 12:38
null
Lovrencsics Gergő is pályára lépett – sőt, gólpasszt is adott – a Kisvárda ellen (Fotó: <a href="https://kisvardafc.hu/hir/vezetunk/5452" target="_blank">kisvardafc.hu</a>)
A labdarúgó NB I mögöttünk hagyott idényének ezüstérmese, a Kisvárda Master-Good 1–1-es döntetlent játszott a 44-szeres magyar válogatott Lovrencsics Gergőt is foglalkoztató horvát Hajduk Split elleni felkészülési mérkőzésen Ausztriában.  


Az első félidőben a Kisvárda játszott mezőnyfölényben, s a 30. percben Mesanovic közeli lövésével meg is szerezte a vezetést. A második játékrészben aztán mindössze öt perc kellett a Hajduknak az egyenlítéshez: Lovrencsics beadását Kacaniklic váltotta gólra. A meccs további részét a helyzeteken kívül a Hajduk-ultrák által pályára dobott füstbombák is „színesítették”, majd a 88. percben tizenegyeshez jutottak a horvátok, de Odincov védett, így döntetlennel zárult a felkészülési mérkőzés. 1–1

A Kisvárda nyári igazolásai közül a Riga FC-től távozó Milos Vranjanin kezdőként 69 percet töltött a pályán, a Gyirmóttól szerződtetett Széles Imre a szünetben állt be csereként, míg a bemutatásával nagy port kavaró Dominik Kovacic nem lépett pályára – a horvát játékos eddigi klubja, a romániai Universitatea Craiova pénteken bepanaszolta a Kisvárdát a FIFA-nál, mivel azt állítja, Kovacicnak 2024-ig élő szerződése van.

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE

Kisvárda Master Good–Hajduk Split (horvát) 1–1 (1–0)
Ausztria, Bad Bumau, 300 néző.
Kisvárda:
Odincov – Peteleu (Hej, 69.), Kravcsenko (Széles, a szünetben), Vranjanin (Szőr, 69.), Leoni – Melnik (Lucas, a szünetben), Karabeljov (Szimovics, 69.) – Navrátil (Asani, a szünetben), Makowski (Ötvös, a szünetben), Camaj (Nagy M. K., 69.) – Mesanovic (Czérna, 80.). Vezetőedző: Török László
Hajduk Split: Subasic (Sentic) – Cubelic, Colina, Vukovic, Lovrencsics, Simic, Dimitrov, Atanaszov, Bliuk, Mlakar, Saric. Vezetőedző: Valdar Dambrauskas
Gólszerzők: Mesanovic (30.), ill. Kacaniklic (50.)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS KISVÁRDÁN
Érkezők:
Dominik Kovacic (horvát, Universitatea Craiova – Románia, szabadon igazolhatóként), Széles Imre (Gyirmót FC Győr), Milos Vranjanin (szerb, Riga FC – Lettország)
Kölcsönbe érkezők: Hindrich Ottó (romániai, CFR – Románia)
Kölcsönből visszatérhet: Lucas (Lucas Marcolini Dantas Bertucci, brazil-magyar, Diósgyőri VTK)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Králik Péter

Kiszemeltek:
Távozók: Gosztonyi András (lejárt a szerződése), Dombó Dávid (Vasas – szabadon igazolhatóként), Claudiu Bumba (román, Mol Fehérvár – szabadon igazolható), Lazar Csirkovics (szerb, lejárt a szerződése), Herdi Prenga (albán, lejárt a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –


KÉSŐBB
18.30: Slaven Belupo (horvát)–ZTE FC

További szombati felkészülési mérkőzések
Debreceni VSC–Sényő FC 8–0
Mezőkövesd Zsóry FC–Vasas FC 1–1
MTK (NB II)–Újpest FC

Legfrissebb hírek

Révész Attila elnézést kért az első félidőben lecserélt játékosától

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 18:15

A kisvárdai edző a lecserélt játékosáról: A többieket is húzta lefelé ezzel a negatív hozzáállással

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 12:42

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:50

Kétgólos hátrányból fordított a Kisvárda, sorozatban nyolcadik győzelmét aratta

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 17:55

NB II: ahogy a híres nagybátyját, Luka Prsót is a gólszerzés élteti

Labdarúgó NB II
2025.04.11. 11:13

A korábbi horvát válogatott klasszis unokaöccse góllal mutatkozott be Kisvárdán

Labdarúgó NB II
2025.04.09. 12:19

NB II: vége a Barcika 14 meccses veretlenségének; idegenben nyert a Kisvárda és a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.04.06. 18:55

Tovább menetel a Kisvárda a feljutás felé

Labdarúgó NB II
2025.04.06. 16:29
Ezek is érdekelhetik