Felkészülés: „brusztos mérkőzést” nyert a Bognár-csapat az Al-Fajha ellen

Vágólapra másolva!
2023.07.22. 15:46
null
Bognár György elégedett volt csapata játékával (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I-ben érdekelt Paksi FC 3–2-re legyőzte a szaúdi Al-Fajha gárdáját a harmadik szlovéniai edzőmeccsén.

A meccset eredetileg szombaton játszották volna, de a szaúdiak kérésére végül pénteken kerítettek sort rá. Az atomvárosiak góljait Könyves Norbert, Beke Péter és Böde Dániel szerezte.

„Zuhogó esőben játszottunk, ami nem kedvezett a pálya minőségének. Brusztos mérkőzés volt, mert ellenfelünk elég sokat keménykedett. Volt egy-két komoly belépő a találkozón, de végül azért kulturáltan lement a kilencven perc. A második játékrészre elállt az eső, viszont a pálya talaja ettől nem lett jobb. Voltak jó periódusaink, helyzeteink, szép gólokat szereztünk, Könyves gyönyörű, Böde győztes találatot szerzett. Kiváló csapattal játszottunk, többek között nigériai válogatott center, szerb válogatott kapus, brazil balszélső alkotta az Al-Fajha keretét. Mérkőzésünk elérte a célját, főpróbának is megfelelt, szerencsére most már nem sérült meg senki, egyedül Vas pihent izomfáradtság miatt” – értékelt a klubhonlapnak Bognár György, a Paks vezetőedzője.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Paksi FC–Al-Fajha 3–2
(1–1)
Paksi FC: Szappanos – Kovács K., Windecker, Hegedűs J., Kinyik – Silye, Papp K., Mezei, Szabó B. – Hahn, Könyves.
Csereként beállt: Beke, Balogh B., Böde, Osváth, Bőle, Haraszti
Gólszerzők:
Könyves, Beke, Böde

Legfrissebb hírek

„Azt se tudom, mi az az xG. Nem is érdekel...” – Bognár György szerint túlzásba viszik a statisztikát a futballban

Labdarúgó NB I
12 órája

Svédország és Oroszország is öt gólt szerzett felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
2025.03.25. 22:40

Az írektől is kikapott a magyar U21-es válogatott felkészülési mérkőzésen

Magyar válogatott
2025.03.24. 22:11

Gartenmann bemutatkozott a svájci válogatottban, csapata döntetlent játszott Belfastban

Minden más foci
2025.03.21. 23:10

NB II-es felkészülés: megverte az Aradot a Békéscsaba, a Kassától kikapott a Barcika

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 22:37

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40

Kikapott Izlandtól felkészülési mérkőzésen a magyar U21-es válogatott

Magyar válogatott
2025.03.21. 15:57

Ádám Martin: Végre ismét futballistának érzem magam!

Labdarúgó NB I
2025.03.13. 21:41
Ezek is érdekelhetik