Ferencváros: Úgy terveztem, innen vonulok vissza – Lovrencsics

– Szombat este a Groupama Arénánál Fradi-sálat akasztott az Albert-szobor nyakába, majd magasba emelte a magyar bajnoki serleget. Méltó lezárása volt ez a Ferencvárosnál eltöltött öt évnek?
– Mindenképpen – felelte lapunknak a 39-szeres válogatott Lovrencsics Gergő, miután az FTC hétfőn bejelentette, nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését. – A klubnál eltöltött öt év így volt kerek, a sikerekkel és a kudarcokkal együtt. Emlékszem, amikor az érkezésem utáni nyáron a Bajnokok Ligája selejtezőjében tizenegyesekkel kiestünk az albán Partizani Tirana ellen. Utána kellett még két év, hogy valami elkezdődjön, ami aztán a mostani idényben csúcsosodott ki. Örülök, hogy ennek a menetelésnek csapatkapitányként lehettem részese. A sorozatban három bajnoki cím örök emlék, az pedig még édesebbé teszi a sikereket, hogy magyar csapattal sikerült az Európa-liga, majd a BL főtáblájára jutni.

– Milyen érzésekkel hajtotta álomra a fejét szombat este?
– Nem tudnám szavakba önteni és hűen visszaadni az akkori érzelmeimet. Ha egy szóval kellene kifejeznem: szomorúan.

– Mióta tudta, hogy az utolsó forduló egyben a búcsút jelenti?
– A vezetőség tavaly decemberben, a Budafok ellen, az esztendő utolsó bajnokija előtt közölte velem a döntést. Az a találkozó lelkileg nehéz volt, kevés idő telt el a hír és a meccs között, de azóta lepergett fél év, volt időm megemészteni, hogy karrierem egy szakasza lezárul. Ennek köszönhetően nyugodtabban vártam az utolsó fordulókat.

– Miért nem lépett pályára az utolsó fordulóban? Nem vágyott arra, hogy lecserélése után a nézők megtapsolják vagy a nevét skandálják?
– Mivel a szurkolók nem tudhatták, hogy az idény végén távozom, nem hiszem, hogy túl nagy feneket kerítettek volna annak, ha az utolsó fordulóban pályára lépek. Jó volt ez így, nem fáj a szívem emiatt.

– Amikor kétezertizenhatban a Ferencvároshoz szerződött, bizonyára voltak elképzelései és álmai. Mennyiben teljesült, amire akkor számított?
– Teljes mértékben. Emlékszem, amikor aláírtam a szerződésemet, arról beszéltem, szeretnék a Ferencvárossal a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelni, erre kiestünk a Tiranával szemben. Akkor kaptam hideget-meleget, de sokan elfelejtették, hogy nem azt mondtam, hogy az érkezésem után egyből főtáblára kerülünk. Bíztam benne, hogy a tudatos építkezés eredményeként egyszer elérjük az álmunkat. Ha nem az első vagy a második évben, akkor a harmadikban vagy a negyedikben, és végül sikerült. A BL mindig álom marad, elvégre magyar csapatként rendkívül rögös út vezet a selejtezőtől a csoportkörig. Tavaly, az utolsó kört leszámítva, egy találkozón dőlt el a továbbjutás, idén megint kétmeccses párharcok lesznek. Nem tudom, mi történik, ha mondjuk a Celtic elleni meccsnek van visszavágója, de nem is kell ezzel foglalkozni. Éltünk az eséllyel, és kész. Elértük a meghatározott célokat, sikerült beteljesíteni az álmokat, úgyhogy amiért ideszerződtem, azt maradéktalanul megkaptam.

– Emlékszik még, hogy érkezése után kik ültek ön mellett az öltözőben?
– Velem szemben Böde Dániel, Hajnal Tamás és Varga Roland ült, mellettem Gera Zoltán, nem messze pedig Dibusz Dénes. Remek névsor, ugye? Azóta alaposan kicserélődött a keret, de a fejlődést mindenki láthatta. Az első és az utolsó idényem között ég és föld a különbség.

– Melyik volt az öt év legszebb pillanata?
– Szerencsére elég sok volt, úgyhogy nehéz lenne egyet kiragadni. Ha mégis választani kell, a Molde elleni BL-playoff visszavágóját mondanám. Leírhatatlan, amit a lefújás pillanatában éreztem. Nagyon keményen dolgoztunk, a klub összes alkalmazottja kivette a részét a sikerből, s végül elértük a célunkat.

– Melyik a legkeserűbb elmék?
– A Vasas elleni Magyar Kupa-döntő. Még most is kiráz a hideg, ha visszagondolok rá: a kisfiam háromnapos volt, a feleségem még a kórházban, amikor az a szörnyű ütközés történt.

– Miután felugrott fejelni, a levegőben a hátulról érkező Murka Benedek vállának csapódott a tarkója. Mire emlékszik egyáltalán?
– Utána három percig feküdtem eszméletlenül a gyepen. A felvételeken látszik, hogy amikor levisznek a hordágyon, felemelem a kezem és jelzem, minden rendben. Bevallom, erre a mai napig nem emlékszem, csak a videón láttam, hogy tényleg csináltam ilyet. Csak az rémlik, hogy amikor a mentőben kinyitottam a szemem, hat fej volt felettem, és azt kérdezték, jól vagyok-e. Le voltam szíjazva, de az első reflexem az volt, hogy a lábamhoz nyúltam. Próbáltam mozgatni, kicsit ütögettem, figyeltem, hogyan reagál. Amikor láttam, hogy mozog, és nem bénultam le, azt feleltem, jól vagyok. Utólag mondták az orvosok, hogy súlyosabb következményei is lehettek volna az esetnek, az ütközésnél ugyanis a negyedik nyaki csigolyám megsérült. Ha Murka Benedek nagyobb lendülettel érkezik, vagy én erősebben fejelek hátra, és az a csigolya összeroppant volna, teljesen lebénulok. Akkor most nem a sikerekről beszélgetnénk. A videofelvételeken is látszott, semmi szándékosság nem volt a mozdulatában. Amikor harmadnap bejött hozzám a kórházba, már én nyugtattam őt, hogy lépjen túl a történteken, tudom, hogy nem akart sérülést okozni.

– Volt-e olyan pillanat, amikor a távozáson gondolkozott?
– Egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejemben. Jól éreztem magam a klubnál, sikeresek voltunk, és mindkét vezetőedzőm bizalmát élveztem. Úgy terveztem, innen vonulok vissza, de az élet másként hozta.

– Melyik érzés az erősebb: az, hogy még tudott volna segíteni a Ferencvárosnak, vagy hogy a profi futballban nem minden úgy történik, ahogy a játékos tervezi?
– A kettőt összemosnám, mert mindkettő igaz. Épp emiatt az utolsó heteket nehéz volt megélni, elvégre az elmúlt öt év után szinte minden a Ferencvároshoz köt. Az előző klubomnál, a Lech Poznannal hasonló volt a helyzet, ott is a vezetők közölték, hogy nem hosszabbítanak velem. Akkor is szerettem volna maradni, a mai napig kapom az üzeneteket, hogy menjek vissza, de Lengyelország most nem aktuális.

– Hogyan tovább? Úgy tudni, a Budapest Honvéd lehet a következő csapata.
– Olvastam a különböző találgatásokat, de még egyetlen együttessel sem tárgyaltunk, nincs konkrét ajánlatom. Meglátjuk, hogy alakul a jövőm, de még sehonnan sem kerestek, és az Európa-bajnokság előtt nem is szeretnék találgatásokkal foglalkozni. Most csak arra szeretnék koncentrálni, hogy a válogatottal minél jobban szerepeljünk a kontinenstornán.

– A Ferencvárosnál két vezetőedzővel dolgozott együtt: milyen volt a személyes kapcsolata Thomas Doll-lal és Szerhij Rebrovval?
– Mindkettejükkel jól kijöttem. Pedig az első fél évemben kissé kibírhatatlan volt a természetem. Az Európa bajnokság után nem volt pihenőnk, szinte azonnal kiestünk a BL-ből, ősszel nagyon sok meccsünk volt, az év végére teljesen kifacsartnak éreztem magam. Ez a mentális részre is rányomta a bélyegét, azokban a hónapokban nem voltam szimpatikus karakter. Utána Thomas Doll-lal sok mindent megbeszéltünk, kipihentem magam a télen, és a folytatásra egy másik játékos tért vissza. Nála lettem szélsőből jobbhátvéd, onnantól kezdve azon a poszton törekedtem a legjobb teljesítményre. Szerhij Rebrovval meg azért találtuk meg hamar a közös hangot, mert hasonló a mentalitásunk. Mindketten maximalisták vagyunk, és a munkában hiszünk. Emberileg két különböző edzőről beszélünk, de mindkettővel élveztem a közös munkát.

– Mit gondol, milyen érzésekkel tekintenek majd vissza a Fradi-drukkerek Lovrencsics Gergőre?
– Ezt elsősorban tőlük kellene megkérdezni. A sikereket csapatként értük el, mindenesetre jólesik, hogy a hétfői bejelentés óta rengeteg üzenetet kaptam. Bízom benne, a Fradi-család nem csalódott bennem.