FTC: „A műtét után volt orvos, aki azt mondta, ne is álmodjak futballról”

Németország, Rhein-Neckar-Arena, a Hoffenheim otthona.

Néhány perccel a Hoffenheim–Manchester City Bajnokok Ligája-csoportmeccs (1–2) lefújása után a stadionban kialakított vegyes zóna a szokásos képet mutatta. Jegyzetfüzetet szorongató újságírók, a diktafonjaikat készenlétbe helyező sajtómunkások várták a labdarúgókat, ám amíg a csapzott futballisták az öltözőben zuhanyoztak, a média képviselői egymással beszélgettek. Ekkor sodródott mellénk Benjamin Hoffmann, a Kicker szakírója, s a magyar labdarúgásban megforduló német edzők és játékosok is szóba kerültek. Így hangzott el Julian Koch neve.

Kollégánk állította, egykor a legnagyobb német tehetségek között emlegették a Ferencváros védekező középpályását, a korosztályos válogatottakba is meghívták, és fényes pályafutás várt volna rá Dortmundban. Ám nincs olyan fiatal játékos, akinek ne törné meg az ígéretesen induló karrierjét, ha kis híján elveszíti a lábát.

Magyarország, Budapest, egy belvárosi étterem.

Itt találkoztunk a zöld-fehérekhez 2017 februárjában aláíró labdarúgóval.

„Több barátom is megkérdezte, hányszor gondolkodtam rajta, hogyan alakult volna a pályafutásom, ha nincs a sérülés – mondta lapunknak a Ferencváros 27 esztendős labdarúgója. – Talán most a Dortmundban játszanék és a Bajnokok Ligájában szerepelnék. De őszintén mondom, ebbe egyszer sem gondoltam bele. Ha ezen járna az agyam, előbb-utóbb becsavarodnék. Amíg egy labdarúgó nem szenved súlyos sérülést, természetesnek veszi, hogy a játékkal keresheti a kenyerét, de ha megtörténik a baj, sok mindent átértékel.”

A Dortmundban nevelkedő játékosnak sokáig egyenesen ívelt felfelé a pályája, 2010 márciusában a Bundesligában is bemutatkozott. Nevelőklubja 2012-ig hosszabbított vele, ám tapasztalatszerzés céljából a 2010–2011-es idényre kölcsönadta az akkor másodosztályban szereplő Duisburgnak, a téli szünetben pedig a Kicker a liga álomcsapatába is beválasztotta védekező középpályásként. Aztán 2011 márciusában, a Rot-Weiss Oberhausen elleni idegenbeli bajnokin...

„Támadó középpályást játszottam, éppen lövésre lendült a lábam, a mögöttem érkező hátvéd blokkolni akart, de a lendülő lábam térdét találta telibe – idézte fel a sérülés előtti pillanatokat a futballista. – A térdem olyan szögben mozdult el, amilyet korábban fizikai képtelenségnek mondtam volna. Az izmok és a térdnél futó szalagok is elszakadtak, pokoli fájdalmat éreztem. Azonnal kórházba szállítottak, ahol az első vizsgálatok után közölték, hogy utazzak haza, és másnap délután keressem fel a csapat orvosát. Ha az eredetileg megbeszélt, másnap délután három órai időpontban megyek a doktorhoz, ma aligha lenne lábam.”

Merthogy otthon folyamatosan duzzadt és duzzadt a sérült testrész, a fájdalmak egyre erősödtek. Reggel hétkor édesapja tárcsázta a csapatorvos számát, aki azonnal kórházi ellátást intézett a játékosnak.

„Közölték, a compartment szindróma miatt duzzadt fel a térdem, és azonnal műteni kell. Az utolsó pillanatban feküdtem kés alá. Ha az eredeti, délutáni időpontban megyek vissza a kórházba, semmit sem tehettek volna, térdtől lefelé amputálni kellett volna a lábamat. Hálás vagyok az édesapámnak, hogy akkor tárcsázta az orvos számát, és hatalmas szerencse, hogy felvette a telefont.”

A labdarúgó másfél éves kihagyás után tért vissza a pályára, a Dortmund pedig a bizalom jeleként 2014. június 30-ig szerződést hosszabbított vele.

„Nem volt bennem félelem, bátran belementem a párharcokba, de bevallom, amikor a sérülés után először kifutottam a gyepre, elsírtam magam. A műtét után volt olyan orvos, aki azt mondta, ne is álmodjak futballról, örüljek, hogy megmaradt a lábam és sétálhatok. Mindent megtettem, hogy visszatérjek, és lám, sikerült, Magyarország legnépszerűbb klubjában szerepelek. Azon pedig nincs értelme gondolkozni, mi lett volna, ha... Nem foglalkoztam azzal, hogy vagyok-e olyan jó futballista, mint a sérülésem előtt voltam. Nincs értelme. Csak abból élhetek, amire most képes vagyok.”

Sérülése után Mainzban Thomas Tuchellel dolgozott együtt, majd az FC St. Pauliban és a Fortuna Düsseldorfban szerepelt, mielőtt feleségével tavaly Budapestre költözött. A német élvonalról és a Bajnokok Ligája-mérkőzésekről szőtt álmok távolinak tűnnek, ám a futballistából így is a pozitív életszemlélet sugárzik.

„Minden labdarúgónak vannak álmai, de el kell fogadni, hogy a sérülés része a futballnak. Az életünk sokszor nem úgy alakul, ahogy eltervezzük. Feldolgoztam a történteket, a régi álmok hajszolása helyett a jelenre összpontosítok és arra, hogy bejátsszam magam a Ferencváros kezdőjébe. Egyébként amikor a zöld-fehérekhez kerültem, megsérült a vállam, az előző idényben pedig a Vidi elleni meccsen szenvedtem arckoponyatörést, amikor Kovácsik Ádámmal ütköztem. Nem tudom, miért üldöz a balszerencse, de erre a kérdésre valószínűleg sohasem kapok választ.”

Budapest, Népliget, a Ferencváros edzőcentruma.

Az egykori német korosztályos válogatott labdarúgó a zöld-fehérek edzőpályáján készül Szerhij Rebrov irányításával. Az ukrán szakvezető jobbhátvédként számol vele, ott igyekszik bejátszani magát a csapatba. Az edzés minden másodpercét élvezi. Örül, hogy futballozhat.