FTC: Paintsil döntött, ennél a klubnál folytatja

Vágólapra másolva!
2018.06.11. 09:37
null
Joseph Paintsil a belga élvonalbeli Genket választotta (Fotó: Szabó Miklós)
A Ferencváros labdarúgócsapatát erősítő Joseph Paintsil képviselője, Emmanuel Gyasi a német Express érdeklődésére elmondta, ügyfele úgy döntött, hogy a belga élvonalbeli Genknél folytatja pályafutását.

 

„Joseph a Genket választotta” – szögezte le az Expressnek Gyasi.

Mint azt megírtuk, Paintsil iránt a Genken kívül még két másik belga klub, az Anderlecht és az FC Bruges, az angol Southampton, a svájci FC Basel, valamint a német Werder Bremen és az 1. FC Köln is érdeklődött. Utóbbi együttes a Hoffenheimhez távozó Leonardo Bittencourt pótlására szerződtette volna az FTC támadóját, ám Paintsil anyaegyesülete, a Tema Youth múlt csütörtökön visszautasította a „kecskések” ajánlatát.

(A kölni elöljárók szavaiból egyébként az derült ki, hogy nem akarták mindenáron megszerezni a Ferencváros szélsőjét, az is elképzelhető, hogy házon belül oldják majd meg Bittencourt pótlását.)

A Genk a mögöttünk hagyott szezonban az ötödik helyen végzett a belga bajnokság alapszakaszában és a felsőházi rájátszásban is, majd az Európa-liga-indulásért rendezett playoffban kiharcolta a nemzetközi kupaszereplés jogát.

A Genk közben be is jelentette az érkezését.

Legfrissebb hírek

Álex Vallejo javuló formája sokat érhet a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
19 perce

Női vízilabda: története legnagyobb sikereként elődöntős a Ferencváros

Vízilabda
13 órája

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.03.28. 13:55

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 16:31

Robbie Keane: Élveznem kell a Fradinál töltött időt, aztán ki tudja, mit hoz a jövő

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 09:54

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:44

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 15:21
Ezek is érdekelhetik