Győri offenzíva Bödéért - már tárgyaltak a játékossal

Vágólapra másolva!
2011.12.17. 07:48
null
Böde Dániel a paksi zöld-fehér szerelést a győriek hasonló mezére cserélheti (Fotó: Németh Ferenc, archív)
Címkék
Böde Dániel a tavasszal is zöld-fehér mezben feszíthet – de lehet, hogy nem Pakson. Hírbe hozták már a Ferencvárossal és a Győri ETO-val is. Ez utóbbi lehetőség azonban már nem pusztán átigazolási pletyka – a győriek elismerték, tárgyaltak a középpályással és klubjával. A Nemzeti Sport információi szerint a tolnaiak ötszázezer eurót szeretnének kapni a futballistáért.

„Kár lenne tagadni, valóban találkoztunk Böde Dániellel, valamint Haraszti Zsolttal, a Paks ügyvezető igazgatójával – mondta a Nemzeti Sportnak Klement Tibor, a Győri ETO ügyvezető igazgatója. – Egyeztettünk, beszélgettünk, Csertői Aurél vezetőedzőnk elmondta szakmai elképzeléseit Daninak, ennyi történt. Vagyis ajánlattételről egyelőre nem volt szó.”

Információnk szerint a Tolna megyei klub ötszázezer eurót (vagyis körülbelül százötvenmillió forintot) kér a támadó középpályásért, akinek 2013-ig szól a szerződése Pakson. Ezzel kapcsolatban Klement Tibor kitérő választ adott.

„Erre csak annyit reagálnék, hogy a paksiak érthető módon az egyik legértékesebb futballistájukat nem szeretnék elkótyavetyélni” – fogalmazott a sportvezető.

Böde Dániel sem ment elébe az eseményeknek… „Néhány szót váltottunk a győriekkel, de konkrétumig nem jutottunk el – mondta a 25 esztendős, a bajnokságban eddig hétgólos Böde Dániel. – Elsősorban külföldön szeretném folytatni a pályafutásomat. Többet egyelőre nem szeretnék mondani.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik