Játékossors: válogatott kerettag volt, most csapatot keres Hegedüs Lajos

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2021.09.29. 09:28
null
Hegedüs Lajos vágya, hogy újra tétmeccsen védhessen (Fotó: Tumbász Hédi)
A nyár végén távozott Paksról Hegedüs Lajos, aki egy éve még válogatott kerettag volt, és érez magában annyi erőt, hogy újra az NB I-ben védjen.

 

Sokakat meglepett a hír, hogy Hegedüs Lajos négy év után 2020 augusztusában távozott a Puskás Akadémiától, s kevesen gondolták volna, hogy ezután a Paksi FC-nél csak egy idényt tölt el. A 33 esztendős kapus 221 élvonalbeli találkozóval a háta mögött érkezett Paksra, s bár a kispadon kezdte a bajnokságot, a negyedik fordulót követően, miután Bognár György lett a vezetőedző, egyértelműen élvezte a bizalmat. Tavasszal már nem ez volt a helyzet – igaz, nyolc bajnokin azért lehetőséget kapott –, és amikor a klub júliusban átigazolta Nagy Gergelyt, sejteni lehetett, nem a rutinos kapuvédővel képzelik el a jövőt.

„Sajnos előfordul, hogy egy-egy játékos valamiért nem passzol az adott klubhoz, a két fél nem találja meg a közös hangot, valami hasonló történt velem is – mondta az előző idény és a történtek kapcsán Hegedüs Lajos. – Tisztában vagyok azzal, hogy Pakson nem azt mutattam, amire képes vagyok, jóformán csak kerestem önmagamat, pedig az előző évem nagyon jól sikerült a Puskás Akadémiánál. Mindenesetre a lelkiismeretem tiszta, aki ismer, tudja, minden edzésen odatettem magam, a munkamorálomat nem érhette kritika. Augusztus harmincegyedikén felbontottuk a szerződésemet, hogy bármikor igazolható legyek, azóta a III. Kerületi TVE edzéseire járok, ezért a lehetőségért nagy köszönettel tartozom az óbudai klubnak.”

Hogy mekkorát fordult Hegedüs Lajossal a világ, arról csak annyit: egy évvel ezelőtt, 2020. október 6-án Marco Rossi Gulácsi Péter és Dibusz Dénes mellé meghívta a válogatott keretébe (miután Kovácsik Ádám térde megsérült az egyik edzésen), és a Bulgária (3–1) elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn, valamint a Szerbia (1–0) és Oroszország (0–0) elleni Nemzetek Ligája-találkozón is ott lehetett a cserék között.

„Még novemberben is kerettag voltam, többek között az Európa-bajnokságra kijutásról döntő Izland elleni meccsen is ott lehettem – tette hozzá Hegedüs Lajos. – Nagyon nehezen élem meg, hogy tavaly ősszel még a válogatott keretnél számítottak rám, most pedig nincs csapatom! Nehéz időszak ez, kíváncsi vagyok a miértekre, de próbálok még több munkát elvégezni, figyelek minden részletre, ugyanis nagyon vágyom rá, hogy védhessek. Nyáron volt olyan NB I-es klub, amelyik érdeklődött, nem tudom, miért nem jött össze a megállapodás, de mindennap azért dolgozom, hogy újra legyen csapatom.”

Legfrissebb hírek

Elhagyhatja a Milant a nyáron a francia légiós

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 10:42

Sztefan Loncsar: Jó döntés volt Debrecenbe szerződnöm

Minden más foci
2025.01.14. 11:18

Ádám Martinért Kínából érkezett ajánlat – sajtóhír

Légiósok
2024.12.04. 20:11

Januárban visszavonulhat a német világbajnok védő – sajtóhír

Német labdarúgás
2024.11.16. 14:40

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

Mervó Bence: Nem adom fel, akár a falat is szétrúgom!

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 09:41

Juan Mata Ausztráliába szerződött – hivatalos

Minden más foci
2024.09.05. 19:05

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19
Ezek is érdekelhetik