Mint ismert, Ádám Martin novemberben mindössze négy hónap után távozott a görög élvonalbeli Aszterasz Tripolisztól. Amint arról nemrégiben beszámoltunk, a 27-szeres válogatott csatár Varga Dávid erőnléti edzővel készül, amíg megtalálja új csapatát.
„Itthonról is van érdeklődés több klub részéről, és a múlt hét végén megérkezett külföldről az első hivatalos keleti ajánlatunk – nyilatkozta korábban a Nemzeti Sport megkeresésére Ádám Martin menedzsere, Papp Gábor.
Az m4sport.hu úgy értesült, Kínából keresték meg a csatárt. A hírt a Nemzeti Sport forrásai is megerősítették.
„Hamarosan döntést hozunk a folytatásról, hogy januárban, a téli felkészülést Martin már az új csapatában kezdhesse meg” – mondta kedden megjelent cikkünkben a játékos menedzsere.
Amennyiben Ádám Martin nem egy hazai, hanem a meg nem nevezett kínai klub mellett dönt, az itthoninál később kezdheti meg az edzéseket új csapatával, hiszen a kínai Szuperliga 2025-ös idénye még ki nem hirdetett tavaszi időpontban kezdődik. Ez a válogatottbeli karrierjére is hatással lehet – hívta fel a figyelmet cikkében a közszolgálati sportcsatorna hírportálja. A nemzeti csapat legközelebb március 20-án lép pályára a Törökország elleni Nemzetek Ligája-osztályozó első mérkőzésén és nem mindegy, hány meccsel a lábában várhatja a kerethirdetést a novemberi meccseket kihagyó támadó.