Végleg leáldozni látszik Scolari és Lippi korábbi kínai szuperklubjának csillaga

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.01.07. 17:08
A stadionépítés 2020-ban elkezdődött, a nyitást 2022 decemberére tervezték – a munkálatok leálltak (Fotó: Getty Images)
A Kínai Labdarúgó-szövetség nem engedélyezte a Kuangcsou FC indulását az ország profi bajnokságaiban – a kínai futballban nemrégiben zászlóshajónak számító, a legutóbbi két idényben már a másodosztályban játszó klub a keddi döntés értelmében legfeljebb a harmadik vonalban játszhat, ha egyáltalán tovább működik.

A Kuangcsou FC a legutóbbi idényben a harmadik helyen végzett a másodosztályban, majdnem visszajutott a szuperligába, de tartozásai olyan tetemesek, hogy a szövetség úgy döntött: kizárja a profi bajnokságokból. A döntést kommentálva a klub vezetősége kifejezte sajnálkozását, bocsánatot kért a szurkolóktól, és a jövőt illetően csupán annyit közölt: az eredeti szándék nem változott, minden tőlük telhetőt megtesznek Kuangtung tartomány és Kuangcsou város futballjának fejlődéséért.

A villámgyors felemelkedés 2010-ben kezdődött, amikor a China Evergrande ingatlanbefektető megvette az akkor még második vonalbeli klubot. A csapat onnantól Kuangcsou Evergrande néven futott, és sokan az erős politikai hátszelet élvező, mostanában kevesebbet hangoztatott szándék – a kínai futball világ élvonalába emelésének – úttörő megvalósítóját látták benne.

A csapat feljutott a 2004-ben alapított kínai szuperligába, nyolcszor megnyerte azt, kétszer (2013, 2015) a csúcsra ért az ázsiai Bajnokok Ligájában (AFC Champions League), ugyancsak kétszer negyedik lett a klubvilágbajnokságon, akadémiai együttműködése volt a Real Madriddal, 100 ezer néző befogadására alkalmas stadion felépítését vizionálta, és olyan világklasszis edzői voltak, mint Marcello Lippi és Luiz Felipe Scolari.

Aztán a kínai gazdaság növekedésének lassulásával, az ingatlanlufi kipukkadásával megrogyott a tulajdonos, 2019-től sokasodtak a klub pénzügyi gondjai, a koronavírus-járvány tovább mélyítette a válságot, és a sztárjait elvesztő csapat 2022-ben kiesett a szuperligából.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik